Long time, no blog. De -- egy emlitésre méltó interjú a Krónikában (2004 agusztus 13):

– Hogyan került Amerikába?

– 1995-ben, miután befejeztem tanulmányaimat a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen, elszegõdtem tanársegédnek ugyanott, a Földtan Tanszéken. A természetes és szükséges következõ lépés az lett volna, hogy beiratkozzam doktorálni, azonban úgy éreztem, jó lenne kipróbálni valami egyebet is, és öt év után máshol is belekóstolni a tudományos életbe. Miután – a Soros Alapítvány támogatásával – letettem az egyesült államokbeli doktorátushoz szükséges teszteket (TOEFL, GRE), rájöttem, hogy érdemes próbálkoznom, kinéztem két olyan kutatócsoportot, amelyek az én érdeklõdési körömhöz hasonló témákkal foglalkoztak, és elküldtem a pályázatokat. Ez az amerikai egyetemeknél viszonylag egyszerû és átlátszó folyamat, és – különösen jobb helyeken – semmi különbséget nem tesznek a külföldi és amerikai pályázók között. Mindkét egyetem, a keleti parton levõ Yale és a nyugati part menti Stanford is elfogadott; én végül Stanfordot választottam. Így kerültem az Egyesült Államok egyik legszebb, legérdekesebb (és legdrágább) vidékére. Stanford campusa ugyanis San Francisco és a Silicon Valley-ként ismert településsor között helyezkedik el.

– Mi a szûkebben vett szakterülete, eredményei, milyen kutatási programokban vesz részt?

– Szûkebb szakterületem a szedimentológia vagy üledékföldtan. Ilyen irányú érdeklõdésem még azokból az idõkbõl származik, amikor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjaként és egy amatõr barlan-gász- meg geológuscsoport tagjaként jártam a Székelyföld és a Kárpát-kanyar hegyeit. E vidék egyik leggyakoribb kõzetegyüttese egy monotonnak tûnõ homokkõ-agyagréteg váltakozás, mely valamikor egy mély óceánban rakódott le, tengeralatti földcsuszamlá-sok, iszaplavinák eredményeként. Ezt a jelenséget, ezt a kõzettípust és ugyanezeket a kõzetkibúvásokat kezdtem tanulmányozni, mikor Stanfordba kerültem. Az öt év során, amit ott töltöttem, volt szerencsém több helyen megfordulni, ahol hasonló kõzetek bukkannak a felszínre: részt vettem kutatási programokban Észak-Kaliforniában, Dél-Chilében, a világ egyik legszebb nemzeti parkjában és Peruban. A lokálpatriotizmus gyanúját vállalva kijelenthetem, a legérdekesebb eredményeket, melyek nemsokára fognak megjelenni a Sedimentology címû lapban, a Kárpát-kanyar homokkövei adták. Több mint két éve a Shell houstoni kutatóközpontjában dolgozom. Továbbra is elsõsorban mélyvízi üledékekkel foglalkozom, de általában más lépték-ben. A kõolajiparban manapság a legfontosabb adattípus a szeizmikus szelvény, mely mintegy az altalaj röntgenfelvételét adja, egyre növekvõ felbontással és pontossággal. A kollégáimmal együtt a szeizmikus szelvények számítógépes értelmezését felgyorsító módszereket keressük, gyakran támaszkodva a mesterséges intelligencia, a mesterséges neurális hálózatok és a képfeldolgozás körébõl származó technológiákra.

– Léteznek-e a 90-es években Erdélybõl kivándorolt magyar fiatalok számára közös fórumok, találkozási lehetõségek?

– Néhány ezer erdélyi könnyen szétszóródik egy Amerika-méretû területen. Talán ez is az oka annak, hogy kevés frissen kivándorolt erdélyi magyarral találkoztam, mióta itt vagyok. Két egyetemi központból van több információm ilyen vonalon: az egyik Stanford, a másik a houstoni Rice Egyetem. Mindkét esetben az a tapasztalatom, hogy kevés nemcsak az erdélyi magyarok, de a magyar diákok száma általában, például ha a románok számához viszonyítjuk. Stanfordban egy erõs és népes román diákszövetség létezett és létezik, szervezett magyar diákcsoport viszont nem volt. Érdekes jelenség, hogy innen nézve kisebbnek tûnnek a különbségek az európai etnikumok között, és általában jól érzem magam magyarok, románok, franciák, hollandok, amerikaiak között egyaránt; az etnikum kevésbé számít, mint a közös érdeklõdési kör.

– Mit kellene tennie az erdélyi tudományosságnak és az egyetemépítõknek, hogy valamit hasznosítsanak abból a tapasztalatból, amit ön és sok generációs társa felhalmozott?

– A legegyszerûbb lépés az, hogy minél több kapcsolatot építsenek ki, és tartsanak fenn a nyugati tudományos világgal – nemcsak onnan elszármazottakkal, hanem másokkal is. Manapság ezt sokkal könnyebb megtenni, mint tíz évvel ezelõtt, amikor még az internet és e-mail távol állt a mai fejlettségtõl és hozzáférhetõségtõl. Persze ideális körülmények között a Nyugaton továbbtanulók legalább egy töredékének haza kellene mennie, és ott hasznosítania a tapasztalatát – erre azonban nagyon kevés példát tudok, és az otthoni intézményeknek nehéz versenyezniük a külföldi egyetemekkel és kutatóintézetekkel, ami a jó álláslehetõségeket illeti. Mégis megfontolandó, hogy nem kellene-e létrehozni olyan, otthoni körülmények között nagyon vonzó állásokat az egyetemeken vagy kutatóintézetekben, amelyek több, Nyugaton élõ szakértõt vonzanának haza; vagy külön támogatást adni azoknak, akik vállalják a hazatelepedést. Hosszú távon valószínûleg megoldódnak ezek a problémák, ahogy az ország az Európai Unióhoz közeledik, de jó lenne, ha a tudományos élet megelõzné – és esetleg pozitívan befolyásolná – a politikai fejleményeket.

– Miben más a tudományos kutatás, geológiai kutatás az Egyesült Államokban?

– Széles általánosítással abban, hogy nagyobb mennyiségben és jobb minõségben mûvelik, mint Erdélyben, Romániában. Egy jó egyetem egyik legfontosabb követelménye és alappillére a magas színvonalú és világszerte ismert kutatás; a minõségi oktatást is könnyebb biztosítani, ha egy jó kutatási bázis már létezik. Ennek a legjobb mércéje az, hogy az egyetem munkatársai hány és mennyire hatásos tudományos közleményt közölnek olyan lapokban, melyeket nemcsak Kolozsváron olvasnak a hasonló témával foglalkozó kutatók, hanem, mondjuk, Új-Zélandban is. Több viszonylag friss felmérés mutatta ki, hogy ilyen szempontból Románia messze lemarad nemcsak a nyugati államokhoz, de Magyarországhoz vagy Lengyelországhoz viszonyítva is. Ezért kellene még jobban támogatni azokat a kutatókat és tanárokat, akik az otthoni körülmények között is nemzetközi szinten mûvelik a tudományt. A földtan esetében az tapasztalható, hogy egyre erõsebb az alaptudományok, a fizika és a matematika befolyása, szemben a hagyományos, inkább leíró jellegû geológiával, melyben ritkák a fizikai modellek, képletek és számok. Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik a számítógépes modellezés és adatfeldolgozás. Ilyen téren persze otthon is sok változás ment végbe a 90-es évek közepe óta, de annak idején a hangsúly egyértelmûen a geológia építõkockáin, a katalógusstílusú ásványtanon, kõzettanon, õslénytanon, rétegtanon volt. Az akkor tanultaknak ma is nap mint nap hasznát veszem, de az amerikai egyetemeken és szakmai körökben jóval több hangsúlyt fektetnek a logikus, precíz és független gondolkodásra, önálló munkára, és annak meggyõzõ és hatásos közvetítésére. Egy másik különbség nem magában a kutatásban van, hanem annak fogadtatásában és hatásában. Az Egyesült Államokban – mint mindenütt – a természettudományos mûveltség meglehetõsen alacsony szinten van, de ennek ellenére létezik egy erõs „tudományos kultúra”, amely a tudomány eredményeit próbálja lefordítani közérthetõ nyelvre és annak filozófiai, etikai következményeit is vizsgálja. Nem kevés folyóirat, könyv, internetes portál, dokumentumfilm, és vezetõ lapok tudományos oldalai erõsítik ezt a trendet. Egy olyan korban, mikor mindennap szó esik globális felmelegedésrõl, ózonlyukról, genetikailag módosított növényekrõl, klónozásról, nem árt, ha mindenki, de különösen az értelmiségi réteg – amelyik a legjobban befolyásolja egy közösség jövõjét – konyít valamennyit az alapvetõ tudományos kérdésekhez. Erdélyben viszont minimális figyelmet szentelnek a természettudományoknak, a kultúra és a hangadó média alapvetõen a humán mûveltségre épül, és ha a tudomány teret is kap a médiában, gyakran keveredik áltudományos nézetekkel vagy negatív hozzáállással. Nemrég olvastam egy tekintélyes lapban egy tekintélyes szerzõ tollából, hogy a tudomány eredményeinek a politikában való felhasználása kockázatos vállalkozás, mivel a tudományos eredmények megbízhatatlanok. Szeretném, ha minél több ilyen „kockázatos vállalkozást” látnánk, nemcsak Kelet-Európában, de az AEÁ-ban is. A tudomány eredményei ugyanis a legmegbízhatóbbak közé tartoznak: a tudomány önjavító folyamatként mûködik, és kiszûri, vagy kijavítja azt, ami hibás vagy pontatlan.

Watched today John Kerry's speech at the Democratic Convention. "A president who believes in science" -- sounds refreshing. I am afraid it sounds too good.  It is interesting though that four years ago I don't remember being so interested in American politics - is it me getting more Americanized or is American politics becoming more interesting?

It might just be that four years ago we did not have cable.

Richard Dawkins is the first on the list of the top 100 public intellectuals of Britain, as voted by readers of Prospect Magazine. Yess!

Found a good quotation from philosopher Simon Blackburn on "Butterflies and Wheels". Originally it appeared in the Oxford Dictionary of Philosophy, in the "Postmodernism" entry:

While the dismantling of objectivity seems to some to be the way towards a liberating political radicalism, to others it allows such unliberating views as the denial that there was (objectively) such an event as the Second World War or the Holocaust...The postmodernist frame of mind...may seem to depend on a cavalier dismissal of the success of science in generating human improvement, an exaggeration of the admitted fallibility of any attempt to gain knowledge in the humane disciplines, and an ignoring of the quite ordinary truth that while human history and law admit of no one final description, they certainly admit of more or less accurate ones...

Going back to Freud (see the last entry): here is some supporting material for the claim that Freud

belongs more in a museum of errors, with studies of the four humours, the benefits of blood-letting, pre-Copernican astronomy, the forensics of witchcraft, alchemy, phrenology and phlogiston.