Sunday, December 17, 2006

Sedimentology on Mars: wet or dry gravity flows?

Once again, the 'water on Mars' subject made it to the headlines: researchers claim that recent gully activity that took place in the last few years (as documented by photographs taken in 1999 and 2005) suggests that watery sediment flows (debris flows) are shaping the planet's surface as we speak.

The problem is, of course, that it is difficult to keep water liquid in an environment where the temperature is usually way below 0 degrees Celsius and the atmospheric water vapor pressure is also very low. And, as far as I am concerned, the morphology of the gullies and of the associated deposits does not rule out deposition from dry granular flows at all. Of course, several papers have been written on the subject; here is, for example, an opinion from Allan Treiman (2003):
The salient features of the Martian gullies [Malin and Edgett, 2000, 2001] are consistent with their origin as dry flows of eolian sediment: gully deposits are fine granular material (erodable by wind); eolian sediment are available where gullies form; the distribution of gullies are consistent with deposition of sediment from wind; and the orientations of gullies are similarly consistent with wind patterns. Further, it is clear that granular materials can flow as if they were Bingham liquids, and granular flows can produce landforms with all of the geomorphic features of Martian gullies. No known data concerning the gullies (chronological, geomorphic, or geologic) falsify this hypothesis, so it is worth further investigation.

I just find it interesting that, by the time the story reaches the media, all the uncertainties disappear, and the story is unequivocal: watery flows must occur on Mars today, period.

Sunday, December 03, 2006

Természettudományos oldalak a Transindex-en

Itt (a lap alján). Végre. A sok humán kutatói oldal után itt volt az ideje, hogy azok is teret és reklámot kapjanak, akik 'földhözragadtabb' dolgokkal foglalkoznak. De komolyan foglalkoznak. És más kutatók (azaz az ISI) által is számontartott lapokban közölnek.

Saturday, November 04, 2006

Székely találékonyság = 0 (legalábbis a statisztikák szerint)

Idézet az Új Magyar Szóból:
"Elképesztőnek tartom, hogy Hargita és Kovászna megyéből egyetlen szabadalmi kérés sem érkezett. Hol van a híres székely furfang?" - vetette fel az ÚMSZ-nek Varga Gábor, az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal (OSIM) elnöke, aki tegnap az idei szabadalmi oltalom igénylésekről számolt be. Varga kijelentésével arra utalt, hogy a két székely megye nem jeleskedett találmányokban az idén. (...) Az OSIM beszámolójából többek közt kiderül, hogy idén a legtöbb oltalom kérést - 230-at - Bukarestben nyújtották be, míg vidéken Iasi, illetve Kolozs megye 39 kérelemmel tartozik a "közvetlen élmezőnybe". A sereghajtók között Krassó-Szörény, Mehedinti, Olt és Teleorman megye található egy-egy oltalmi kérelemmel, míg a két székely megye nullával az abszolút utolsó.

Persze a saját találmányok hiánya nem akadályozza meg a székelyeket abban, hogy olyan kiemelkedő találmányokat ünnepeljenek és támogassanak (pl. itt), mint amilyen a Spanyol Zoltán vízautója.

Monday, October 30, 2006

John McPhee on geological language

Started reading John McPhee's tetralogue on geology, Annals of the Former World. Here is a memorable sampling of the thick sediments of geological language (p. 33):
As years went by, such verbal deposits would thicken. Someone developed enough effrontery to call a piece of our earth an epieugeosyncline. There were those who said interfluve when they meant between two streams, and a perfectly good word like mesopotamian would do. A cactolith, according to the American Geological Institute's Glossary of Geology and Related Sciences, was a "quasi-horizontal chonolith composed of anastomosing ductoliths, whose distal ends curl like a harpolith, thin like a sphenolith, or bulge discordantly like an akmolith or ethmolith." The same class of people who called one rock serpentine called another jacupirangite. Clinoptilolite, eclogite, migmatite, tincalconite, szaibelyite, pumpellyite. Meyerhofferite. The same class of people who called one rock paracelsian called another despujolsite. Metakirchheimerite, phlogopite, ktzenbuckelite, mboziite, noselite, neighborite, samsonite, pigeonite, muskoxite, pabstite, aenigmatite. Joesmithite.

He could have included turbidite, tsunamite, tempestite, unifite, homogenite, debrite, hyperpycnite, and contourite as well. As if this wasn't enough, there are sedimentary geologists who suggest introducing new 'ites' (PDF link) like gravite and densite.

Bullshite.

Saturday, September 30, 2006

Bedforms in Matlab - everything you wanted to know about ripple marks and cross beds

David Rubin's bedform-generating code has been implemented in Matlab (in fact, it has been out there for a while). It is a great learning, teaching, and research tool that can be downloaded as part of an USGS open file report. Strongly recommended to anyone having some interest in sedimentary structures, bedforms, and cool Matlab graphics.

That reminds me of something else: it would be nice to have a Matlab version running on Intel Macs. I hope Mathworks will keep its promises and have something ready by early 2007. Having to reboot the iMac in Windows XP is an acceptable solution, but I could live without it [although even Windows XP looks OK on this kind of hardware :) ].

New books, websites, and videos on disbelief

It is good to see that two books that talk about disbelief and attack religion are among the top sellers on amazon.com. One of them is "Letter to a Christian Nation" by Sam Harris; he is a PhD student in neuroscience at Stanford whose first book (The end of faith) was also about - and against - religion. I have read that one and enjoyed it.

The second book, "The God Delusion", was written by Richard Dawkins, who would probably be the head of the Church of Atheists and Agnostics if there was such a thing and if atheism was religion. [Needless to say, it is not]. I have ordered it and looking forward to read it. If it is 'preaching to the converted', fine with me. After all, there are very few intellectuals out there who have the courage to 'preach' to those inclined to think that there are no gods, no santas, no angels, and no teapots in orbit around Jupiter. Dawkins also has a new website and foundation set up: http://www.richarddawkins.net/.

Also, it is worth checking out Google Video for films on atheism. The two-part series called "The root of all evil?" by Dawkins is there. I also found Jonathan Miller's "Atheism - A Rough History of Disbelief". It is a very enjoyable documentary. You can find all three episodes at Google Video if you do a search.

Sunday, August 20, 2006

Georeferencing photos on a Mac

Not long ago I managed to georeference some of my photos using GPS measurements. Before I forget how I did this, here are some notes on the process. The key piece of software is GPSPhotoLinker, written by Jeffrey Early. After downloading and installing this nice little program, the next step is to get the GPS tracks from the GPS unit. For some reason, GPSPhotoLinker did not do this for me; so I downloaded GPSBabel, connected my Garmin Vista Cx to the iMac, and saved the tracks in GPX format. [GPSBabel is the same utility that is used inside GPSPhotoLinker]. I tried to open the GPX file in GPSPhotoLinker, but it did not work. The problem was that some of the tracks on the GPS unit were actually saved -- and saving tracks on a Garmin GPS unit (and maybe on other units as well, I don't know) results in losing the time stamp from each datapoint. GPSPhotoLinker apparently is not able to just ignore this part of the GPX file; the only solution was that I manually deleted all the saved tracks from the GPX file. After that, everything went pretty smoothly. GPSPhotoLinker finds the GPS points that are the closest in time to the time stamp of the photograph and writes the latitude and longitude into the EXIF header of the jpeg file. You can choose between 'snapping' photo locations to the nearest GPS datapoint or to interpolate between two points to find the best estimate for the place where the photo was taken. It is important, of course, to record a fairly large number of GPS points when you are taking the pictures.

Once I had the photos tagged with the geographic coordinates, I had two options to display them in the context of a map: either relying on Smugmug, the photo-hosting web service that I use, or on a cool iPhoto plugin called iPhotoToGoogleEarth. With Smugmug, both Google Maps and Google Earth can be used to look at the photos; the drawback is that the displayed pictures are small and you have to go go back to the Smugmug page to see the photos in a reasonable size. The iPhoto plugin generates a kmz file that can be opened with Google Earth and includes all the photos in a reasonable size, that, of course, can be adjusted by the user). The advantage is that you do not have to leave Google Earth in order to look at the photos.

Here is my first try at doing the gereferencing, as shown by Smugmug in Google Maps. It is not a bad idea after all to have a GPS unit handy when you are traveling and taking photos.

PS. In addition to the saved tracks, the other thing that GPSPhotoLinker does not like in the GPX file is the part of the header that refers to the geographic bounds of the file, e.g., "bounds minlat="-51.725563835" minlon ="-98.491744157" maxlat="43.777740654" maxlon="131.500083692"". You have to delete that in order for GPSPhotoLinker to read the file.

PS 2. There is always more to learn. I thought that the ideal workflow for georeferencing photos would be to (1) do the tagging in GPSPhotoLinker, (2) import the photos to iPhoto, (3) export the ones I want to post on the web, and (4) put them on Smugmug. It turns out this does not work well; all the photos I took in California (and were correctly labeled by GPSPhotolinker) ended up in Kamchatka. The point is that the georeferencing must be done (or redone) after the photos are exported from iPhoto.

Sunday, July 09, 2006

Ernst Haeckel-ről, kevésbé elfogultan



Azaz kevésbé elfogultan, mint ahogyan Kardos Gábor posztmodern környezetbarát és borkereskedő elmélkedik róla.

K.G. szerint
"[...] tény, hogy éppen a darwinizmus legismertebb népszerűsítője, Ernst Haeckel fogalmazta meg az első "tudományos" fajelméletet, a rasszok első rangsorolását (a majmokhoz szerinte közelebb álló feketéktől a legfejlettebbnek vélt indogermán fehérekig), mégpedig szigorúan darwiniánus alapon, már 1868-ban, mindössze kilenc évvel a Fajok eredete megjelenése után.

A világ olyannyira Haeckel számos nyelvre lefordított népszerűsítő munkáin keresztül ismerte meg a darwinizmust, hogy a mai napig gyakran az ő téziseit nevezik darwinizmusnak. Összesen 90 tudós társaság és akadémia tagja volt, sőt: a tankönyvekben, enciklopédiákban máig nagy biológusként emlegetik, szemérmesen elhallgatva primér rasszizmusát és a fajelmélet megfogalmazásában játszott úttörő szerepét."

Nos, kezdjük azzal, hogy Ernst Haeckel nem nevezhető a darwinizmus legismertebb népszerűsítőjének. Borkereskedő barátunk (hadd utánozzam az ő szarkasztikus és személyeskedő stílusát) elhallgatja, illetve - rosszabbik esetben - nem tudja, hogy ez a kijelentés legfeljebb akkor lenne igaz, ha a teljes általánosítás helyett némi idő- és térbeli határokat is szabna Ernst Haeckel népszerűségének és befolyásának. Haeckel ugyanis elsősorban német nyelvterületen volt befolyásos és népszerű, és, mondanom sem kell(ene), a mai németországi egyetemeken és laborokban nem Haeckel munkássága képezi a domináns kutatási témák alapjait. Angol nyelvterületen például Darwin saját írásainak és Thomas Huxley szövegeinek jóval nagyobb volt a hatása; manapság pedig, ha valaki az evolúcióról szeretne valamit tanulni, akkor általában nem Haeckel könyveit veszi le a polcról, hanem Richard Dawkins köteteit, Stephen Jay Gould esszéit, vagy például Jonathan Weiner kiváló könyvét Darwin Galapagos-i pintyeiről. Nem is beszélve, hogy aki manapság a Haeckel téziseit nevezi darwinizmusnak, az egyszerüen nincs napirenden a dolgokkal és ideje lenne felfrissítenie tudását.

Ettől függetlenül persze Ernst Haeckel-t nem hiába tekintik az enciklopédiák egy kiemelkedő és nagy befolyású biológusnak. Nagy embereknek gyakran a melléfogásaik is nagyok; Haeckel vaskos kötetekre rúgó, jórészt kiváló minőségű rendszertani munkássága mellett jónéhány olyan gondolatot vetett papírra, ami vagy pontatlan és durván általánosít és egyszerűsít, vagy pedig egyértelműen szociáldarwinista félrebeszélés. Az 1904-ben kiadott "Kunstformen der Natur" a mai napig a természettudományt és a művészetet legjobban ötvöző munkák közé tartozik. Érdemes megtekinteni egy néhány ilyen rajzot, még akkor is, ha gyakran a művészi szabadság felülkerekedik a tudományos pontosságon.

K.G. azt is elfelejti megemlíteni (vagy nem tudja), hogy Haeckel a mai tankönyvekben és evolúciós irodalomban elsősorban annak a hipotézisének köszönhetően van jelen, mely szerint az egyedfejlődés ismétli a törzsfejlődést, és nem a rasszizmusba hajló szociáldarwinista elmélkedései a népszerűek. Ez utóbbiak valóban népszerűek lettek egyes rossz emlékű német nacionalista körökben, de az nem jelenti azt, hogy Haeckel egész munkássága értéktelen lenne. Kardos Gábor logikája szerint azonban Haeckel félrelépései és azoknak népszerűsége a nácik körében nemcsak Haeckelt feketítik be mindörökre, hanem az egész evolucionista biológiát és neodarwinizmust is kompromittálják, ami persze nagybetűs nonszensz. A modern biológiának ugyanis körülbelül annyi köze van Haeckel szociáldarwinizmusához, mint az általános relativitáselméletnek Newton alkímista erőlködéseihez. Newton felfedezéseinek tudományos értékét senki sem kérdőjelezi meg azért, mert a mechanika és optika forradalmasítása mellett az egyik legnagyobb tudós mellékesen alkímiával is foglalkozott (ami, megsúgom a posztmoderneknek, egyáltalán nem tudomány).

Visszatérve Haeckelhez, azt is említsük meg, hogy az "egyedfejlődés ismétli a törzsfejlődést" valóban elég alaposan beívódott a tankönyvírók tudatába. Bár az embriológusok már kezdettől fogva tudták, hogy Haeckelnek az embriológiai fejlődés hasonlóságát illusztráló rajzait nem kell túl komolyan venni, a tankönyvírók nem mindig értenek a biológia összes alterületéhez, és nem mindig van idejük elsődleges forrásokat használni. (Ezt nem a mentségükre szólva írom). Hogy az itt-ott pontatlan, máshol világosan elferdítő rajzok bekerültek egy halom 19-ik századi tankönyvbe, az még hagyján. De hogy a mai tankönyvek között is szép számmal vannak olyanok, amelyek kritikátlanul leközlik Haeckel rég elavult embrió-rajzait, az valóban bosszantó. Akit részletesebben érdekel a téma, annak figyelmébe ajánlom Stephen Jay Gould izgalmas esszéjét (az "I have landed - the end of a beginning in natural history" c. kötetben; p. 305-320).

Haeckel munkássága érdekes tudomány- és eszmetörténeti tanulmányokra és elmélkedésekre ad alkalmat. Botorság lenne azonban a Haeckel csúsztatásaira és rasszizmus-szagú elmélkedéseire alapozva tudománytalannak tekinteni a mai biológiát és neodarwinizmust egyaránt. Kardos Gábor persze pontosan ezt teszi, és nincs is egyedül: bármennyire is szeretne különbözni tőlük, a kreacionista tábor képviselői is szívesen emlegetik Haeckelt evolúcióellenes szövegeikben (például Michael Behe itt). Tévedések, szépítések, sőt, tudatos hamisítások mindig is lesznek a tudományban (is) -- elvégre a tudósok is a Homo sapiens nevű fajhoz tartoznak. A darwini és a mai evolúcióelmélet lényegét azonban az sem érintené, ha kiderülne, hogy a fasizmus egy-az-egyben Haeckel eszméinek a gyakorlatba ültetése (persze nem az), vagy hogy az ontogenezis-filogenezis között semmiféle kapcsolat nem létezik (persze létezik).

A haeckel-i hagyatékból pedig miért ne figyelnénk arra, amire igazán érdemes.

Thursday, June 22, 2006

Gödel, Einstein, Heisenberg

Kardos Gábor filozófus és borkereskedő újabb szövege a Transindex hasábjain (melyet az én ellenszövegemmel összefércelve tettek közzé) számos újabb példáját szolgáltatja az arrogáns, tájékozatlan, fehéret-feketére-festő posztmodern ömlengéseknek. Érdemes tehát szemelgetni az írásból és egy-két megjegyzést elejteni, mielőtt felháborodásunk és érdeklődésünk lankadni kezdene.

Kezdjük pl. ezzel:
"Heisenberg határozatlansági elve, Gödel tétele vagy a relativitáselméletben megjelenő szemlélet egyaránt a pozitivista objektivizmus csődjének felismerését és valamilyen szubjektivitás tagadhatatlan jelentőségének újra felfedezését jelenti, akár a mérési módszerek, akár a jelenséget leíró elméletek, akár az igazság és a valóság formalizálásának kiküszöbölhetetlen relativitásában nyilvánul meg."

Gödel tétele és a relativitáselmélet mint "valamilyen szubjektivitás tagadhatatlan jelentőségének újra felfedezése"? Ugyan, ugyan. Csak az írhat ilyent, akinek halvány fogalma sincs, hogy miről szól Gödel tétele és mit jelent a relativitáselmélet. Einstein és Gödel mindketten úgy vélték (Heisenberggel ellentétben, tegyük hozzá), hogy igenis létezik egy érzékszerveinktől független objektív valóság; és mindketten úgy gondolták, hogy felfedezéseik hozzájárultak ennek az objektív valóságnak a megismeréséhez. Az einsteini relativitás távolról sem azt jelenti, hogy "minden relatív" lenne, emberi nézőpontunk függvénye. Ahogy Rebecca Goldstein mondja "Incompleteness" című könyvében:

"Einstein értelmezése szerint a relativitáselmélet a téridő objektív jellegét bizonyítja, azt, hogy az mennyire különbözik a mi emberi, szubjektív látószögből alkotott képtől."

Gödel pedig egyértelműen a matematikai realizmus híve volt, azaz számára a matematika az emberektől független, objektív matematikai valóság feltárásának eszközének számított. Ismét Rebecca Goldstein-t idézem:

"A sors iróniája, hogy Gödel munkásságát, akárcsak Einstenét, sokan úgy értelmezték, mint az objektivitás elleni támadás legmeggyőzőbb hajtóerejét."

Summa summárum, ha valaki Einsteint és Gödelt próbálja segítségül hívni a relativizmus és a szubjektivizmus védelmében, az az egyik világos jele az autoritásokra való alaptalan és félrevezető hivatkozásnak és felületes szövegelésnek. A relativitáselmélet nem azt jelenti, hogy "minden relatív", és Gödel tétele nem azt állítja, hogy "semmi sem bizonyítható".

PS. Érdemes idézni a 'Gödel' címszót a Fashionable Dictinonary - ból:

Gödel --
A man with a theorem. Has something to do with axioms. Importantly, shows that everything is relative. To be invoked with quantum things.

Sunday, June 18, 2006

Limited or no usability

A few weeks ago we decided to buy an iMac in addition (or, as a replacement) to our four-year old Windows laptop. Clearly, my opinion is biased because, after making an investment like this it is much more difficult to see the disadvantages. Clearly, my preference for MacOS X is also influenced by the fact that it is cool to own a Mac.

Whatever the reasons are, the bottomline is that working on a Mac is so much more pleasant that doing or trying to do exactly the same things on a PC. Yes, in most cases it is possible to do exactly the same things on PCs as well. If you enjoy downloading updates. If you enjoy learning about DHCP, ports, DNS, etc. If you enjoy restarting your computer three times in a row. I do not enjoy to do any of these things. That's why I like my new iMac.

To be more precise, after getting the iMac we kind of forgot about the Windows machine. We only noticed recently that it is having problems connecting to the internet (through the same wireless router that both Macs are happily using ever since we told them to do so). A warning appears that says something about "limited or no connectivity". If I try to "repair" the connection, it keeps thinking for a while and theen it says that it could not fix it. What's next? I go online (on the Mac, of course), and do a search on "limited or no connectivity". Lots of results, one is more obscure and useless than the other. After trying several of the suggested tricks, I just give up.

So we just spent at least a few hours trying to fix this -- with no success. The PC has still "limited or no connectivity" -- in other words, it is pretty f%^$#@! useless. I am not saying that I never had any problems with the Mac. But even when I had some, it was fast and enjoyable to fix them. I know it sounds like I have joined a cult, but it does feel like my life has changed since we have the iMac.

PS. To be fair (a couple of weeks later), since then we had comparable problems with the Macs as well, so it is unlikely that it was a Windows XP issue. Still, I love the new iMac :) .

PS2. Finally, it works. I replaced the Linksys router with an Airport Extreme base station and set it to share the IP address that it receives from the cable modem between the other machines. I have to admit however that it was *not* easy to set it up the right way; with the default settings, we could only connect one computer at a time and it took ages for us to hit upon the right combination of settings. I contacted Earthlink for help, but the advice I received was pretty close to useless.

Tuesday, June 13, 2006

Inkvizició, posztmodern módra

Egy evolúció-ellenes szöveget, amelyik nemcsak Charles Darwint és Richard Dawkins-t támadja, hanem minden tudóst háborús bűnösként a hágai bíróság elé állítana, nem lehet szó nélkül hagyni. Még akkor sem, ha ezúttal nálam hozzáértőbb (azaz biológus) személyek is megelégelték a félrebeszélést, és alaposan - de frappánsan és szakszerűen - beolvastak a szerzőnek (itt és itt). Kardos Gábor "filozófus és borkereskedő" egy, a Nature-ben frissen megjelent cikket használ apropónak arra, hogy megpróbálja ízekre szedni az evolúciót és a tudományt általában (itt és itt).

Már az írás elején kiderül, hogy a szerző nem sokra tartja a természettudományt:
"A mai szaktudományok egyértelműen a marketing bulvártörvényeinek engedelmeskednek (már amikor épp nem gazdasági vagy hatalmi érdekeket szolgálnak)."

Egyértelmű, hogy a tudomány sem mentes gazdasági és politikai befolyásoktól, és egy sikeres kutatónak vagy kutatócsoportnak azt is tudnia kell, hogy hogyan reklámozza és adja el az eredményeit. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a tudomány és a tudományos módszer pont olyan megbízhatatlan lenne mint más emberi dolgok, mint például a politika, kártyavetés vagy posztmodern szövegelés.

De menjünk tovább. Ezután következik K.G. elmélkedésének az alapgondolata, mely szerint

"ha készek lennénk is elfogadni a darwiniánus és neodarwiniánus kutatók legvitatottabb érveit és bizonyítékait, még akkor is merőben tudománytalan mindebből azt a végkövetkeztetést levonni, hogy az eredményt evolúciónak kellene neveznünk."

A baj csak ott van, hogy a tudomány és az evolúcióelmélet nem arról szól, hogy mit hogyan nevezünk el, hanem arról, hogy egy jelenség vagy folyamat hogyan működik. Egy dolog megkérdőjelezni valaminek az elnevezését, és teljesen más a név mögötti tudományos elméletet és megfigyeléseket vitatni. Tegyük fel, hogy K.G.-nak igaza van, és az evolúció valóban nem megfelelő kifejezés arra, amiről Darwin és a neodarwinisták beszélnek. Ha ez így is lenne (persze egyáltalán nem így van), az úgy sem mondana semmit magáról az elméletről és a mögötte álló tényekről. K.G. logikája szerint azonban (1) evolúció szó fejlődést jelent, (2) az élővilág nem fejlődik, csak változik; ebből következik, hogy az evolúcióelmélet tudománytalan és a mai biológusok és tudósok döntő többsége félrebeszél. Világos?

Ha nem világos, akkor ezután még kevésbé lesz az, K.G. ugyanis egy hirtelen ügyes mozdulattal egybemossa a biológiai evolúciót a gazdasági fejlődéssel és az ahhoz kapcsoldó minden földi rosszal:

"ahogyan egykor a felvilágosodás felelősségre vonta az ideológiai főhatalmat gyakorló egyházat az inkvizíció és a sötétnek mondott középkor obskurantizmusáért, ugyanúgy – vagy még drámaibban – fogják a holnap szabadgondolkodói felelősségre vonni a pozitivista tudomány képviselőit a modern ipari obskurantizmus emberiség és természet elleni globális bűneiért, amit ma már elég ízléstelen "evolúciónak" vagy haladásnak nevezni."

Kardos Gábornak és a hozzá hasonló szélsőséges környezet- meg "világvédőknek" tudomásul kellene venniük, hogy az ipari forradalomnak, tudományos kutatásnak, meg technológiai fejlődésnek nemcsak negatív, de egyértelműen pozitív hatásai is voltak és vannak. Aki ezt nem ismeri be, azt arra kellene ítélni, hogy élete hátralevő részét középkori vagy neandervölgyi körülmények között töltse: nemcsak tévé, telefon, számítógép, villanykörte és Transindex nélkül, hanem valamirevaló orvosi ellátás teljes hiányában is. Peter Suber filozófus példája kiválóan illusztrálja a tudományos eredmények hasznosságát tagadó álláspont abszurditását:

"A fertőtlenítéssel végzett műtét tette lehetővé az anyára nézve is biztonságos császármetszéssel való szülést. A 19-ik század előtt, ha a gyereket valamilyen okból kifolyólag nem lehetett a megszokott módon világra hozni, az orvosoknak és a családoknak egy egyszerű, de fájdalmas döntést kellett hozniuk. Megmenthették a gyereket császármetszéssel, ami azonban az anya biztos halálát jelentette. Vagy életben tarthatták az anyát, hogyha elkerültek rajta minden műtéti beavatkozást, de megölték és darabokban távolították el a magzatot."

A példák sorát persze hosszan lehetne folytatni.

A legnagyobb melléfogás persze az “ember felsőbbrendűségének evolucionista dogmájáról” beszélni (lásd Markó Bálint és Varga Máté válaszait is). Ez annyira abszurd, mintha valaki a “földközpontúság kopernikuszi dogmájárol” elmélkedne. Pontosan Darwin volt ugyanis az, aki szembeszállt az embert a teremtés koronájának tekintő világnézettel, és a Homo sapienst végre az állatvilág és az egész földi élővilág részének tekintette. A mai evolúciós biológusok, pszichológusok, filozófusok (mint például Richard Dawkins, Stephen Jay Gould, Daniel Dennett, Steven Pinker) pedig nem győzik hangsúlyozni írásaikban, hogy az evolúcióelmélettől - és a valóságtól - mi sem áll távolabb, mint egy célszerűen mindig ‘jobb’ és ‘magasabbrendű’ élőlényeket létrehozó folyamat. Hogy egy-egy gyengébb középiskolai tankönyvből és órából esetleg ez nem világos, az más lapra tartozik, és ha valaki az evolúcióról és annak társadalmi vonatkozásairól elmélkedik nyilvánosan, annak nem ártana ha jobban utánanézne.

K.G. a harcos környezet-, állat-, sőt, "világvédő" köntösében tetszeleg -- ami önmagában nem is lenne baj. Racionális megoldásokat a valóban létező és valóban súlyos környezeti problémákra azonban elfelejt javasolni. A legjobb ötlete az, hogy a tudósokat, legalábbis a pozitivistább fajtákat (gondolom, a pszichoanalisták kíméletet érdemelnek) háborús bűnösökként kellene kezelni. Mit számít, hogy a környezetvédelem legjobb hagyományai és eredményei nem anarchista és antiglobalista utcai tüntetésekben gyökereznek, hanem komoly szakértelemben és alapos tudományos munkában. Mit számít, hogy pozitivista tudósok és tudomány nélkül halvány gőzünk sem lenne az ózonlyukról, a globális felmelegedésről, vagy a biodiverzitás csökkenéséről. Mit számít, hogy a "biodiverzitás" szó megalkotója és a biodiverzitás fogalmának és fontosságának legismertebb hirdetője ugyanakkor az evolúció egyik legjobb szószólója, Edward O. Wilson. Mit számít, hogy az állatvédelem talán legismertebb harcosa és filozófusa, Peter Singer, pontosan a darwini látásmódra alapozva érvel a "morális kör" Homo sapiens-en túli kiterjesztése mellett.

Kardos Gábor már-már zsigeri gyűlölete a mai tudomány iránt azonban nem csupán a háziszárnyasok és a világ súlyos helyzete fölötti aggodalomban gyökerezik. Második írása végén ugyanis kibújik a szög a zsákból, és megtudhatjuk, hogy a legnagyobb baj nem is az, hogy az evolúciót nem szabadna evolúciónak nevezni, hanem az, hogy

“hova tették tudós barátaink a majom és az ember istenadta lelkét? Mit tettek minden élők közös lelkével? Még a majmoktól is elvették és ezzel csináltak ennyire majmot belőlünk – illetve leginkább magukból.”

Nos, a válasz egyszerű: tudós barátaink pontosan oda tették a "majom és az ember istenadta lelkét", ahova tartozik. A könyvespolc 'teológia', vagy - rossszabbik esetben - 'olcsó filozófálgatás' címkéjű polcára. Mielőtt K.G. megírja következő kirohanását az evolúció ellen, a biodiverzitás és a "minden élők közös lelkének" védelmében, nem ártana, ha ő is jobban szétválogatná könyveit, fogalmait és gondolatait egyaránt.

P.S. Itt olvasható Kardos Gábor harmadik hozzászólása, a fenti szöveggel párhuzamosítva. (folyt. köv.)

Sunday, April 16, 2006

No such thing as thinking without thinking

Nice review of Malcolm Gladwell's 'Blink' in the March/April issue of Skeptical Inquirer. This is a widely popular and well-written book that suggests that quick, unconscious decisions are better than informed but time-consuming deliberations. Here is a good summary by Wesley Cecil of why one should not take this book too seriously:
By the measure of books by New Age mystics or anti-science religious fundamentalists, Malcolm Gladwell's Blink is not exceptionally irrational. However, due to its popularity and critical acclaim, Blink stands as potentially far more damaging to rational discourse. Replete with errors both logical and factual, it advances an argument hostile to the traditions of reasoned thought: that one can think without thinking. Primarily, Gladwell's Blink demonstrates that the dangers of not thinking are as prevalent as ever.

Tuesday, April 04, 2006

Bolyai Egyetem: miért ne? II

A Hét új lapszámában tovább folyik a Bolyai Egyetem és a Bolyai Kezdeményező Bizottság elleni elmélkedés. Ezúttal Niedermüller Péter kulturális antropológus fejti ki véleményét, mely szerint az
egyetemek, karok, tagozatok – vagy nevezzük bármi másnak – etnikai alapon történő megszervezése, létrehozása lényegi módon áll szemben a modern tudományok talán legfőbb jellemzőjével, a nemzetköziséggel és a nyitottsággal. Minden valamirevaló egyetem ezen a világon abból él és arra törekszik – különösen ma, de persze régebben is –, hogy minél kozmopolitább legyen, hogy minél több különböző országból, kultúrából, gondolkodásbeli hagyományból érkező tanárral és diákkal büszkélkedhessen.

Ez szerintem nem igazán van így: a jó egyetemek nem abból élnek, hogy minél több országból és kultúrából érkező tanárt és diákot szereznek, hanem abból, hogy tanárokat és diákokat vonzanak, akik képesek maradandó tudást és tudományt termelni. Ha mondjuk a Harvard Egyetem meghirdet egy állást fizikusoknak, az elsődleges szempont az lesz, hogy a pályázó mennyit tud fizikából, nem az, hogy növeli-e az egyetem kulturális diverzitását vagy nem. De olvassuk tovább N.P. okfejtését:

Hiszen éppen ez a sokféleség, ez a nyíltság és nyitottság az, ami felszabadítja, létrehozza azokat a kreatív és innovatív erőket, amelyek nélkül ma már nincs tudományos vagy intellektuális élet. A mai globális, posztnacionális világban egy olyan egyetem koncepciójával előállni, amely etnikai alapon szerveződik nem egyszerűen anakronisztikus, hanem pontosan a kulturális és gondolkodásbeli sokféleségben rejlő kreatív és innovatív energiáktól zárja el tagjait, s így a modern tudástermelés logikájával ütközik. A magyar nyelvű egyetem/tagozat egyedüli filozófiájának sajnálatos módon csak a saját nyelvbe és kultúrába való bezárkózás látszik, miközben a nemzetközi tudományban éppen a nyelvi, kulturális és diszciplináris határok átírása, átjárása és újraértelmezése, transzdiszciplináris elméleti horizontok, transznacionális tudományos együttműködések megteremtése jelenti a legfőbb feladatot.

Ugyan, ugyan, legyünk realisták: a "transznacionális" együttmüködések megteremtése a tudományokban csak eszköz, és nem cél. A nemzetközi tudományban fontos tudományos kérdések megoldása jelenti a legfőbb feladatot, nem az, hogy a kutatócsoportok olyan multinacionálisak legyenek, mint a téli olimpia. És egyébként is, a természettudományok már nagyon rég túl vannak a nyelvi, kulturális és etnikai határok "átírásán". Azt hinni vagy sugallni hogy a Bolyai Egyetem magyar volta abban fog megnyilvánulni, hogy valamiféle sajátos, magyar fizikát, matematikát, biológiát stb. fog termelni, egyszerüen nevetséges. Ismétlem, egy egyetem minőségét végső soron az jellemzi a legjobban, hogy mennyit járul hozzá az egyetemes tudáshoz - ezt pedig leginkább az ISI-lapokban közölt cikkek számával és hatásával lehet mérni. A világszerte elfogadott egyetemi rangsorolásokat teljesen hidegen hagyja, hogy mennyire multikulturális egy intézmény, vagy hány nyelven tanítanak, milyen nyelven tanítanak, hány etnikum és rassz van képviselve, stb.

N.P. szerint a mai "posztnacionális" világban egy etnikai vagy nyelvi alapon szerveződő egyetem koncepciója anakronisztikus. Ilyen alapon azonban nagyon sok kiváló európai egyetem anakronisztikusnak számít: milyen dolog az, hogy a Sorbonne-on elsősorban franciául tanítanak? És a Humboldt Egyetemen németül? Vagy az anakronizmus vádja nem érvényes, ha az állam nyelvéről és etnikumáról van szó? De akkor hol marad az oly nagyra tartott transznacionalitás és kultúra-függetlenség? Egy egyetem nem jöhet létre egy kulturális és nyelvi vákuumban; régi és új egyetemeknek egyaránt van és lesz domináns oktatási nyelvük, helyi kultúrához vagy annak egy szeletéhez való kötődésük, sajátos arculatuk. Ez nem elégséges, de szükséges feltétele egy egészséges felsőoktatási intézménynek.

Tegyük még mindehhez hozzá, hogy minden pozitiv teljesitmenye, multikulturalitása, és "posztnacionalitása" mellett a Babes-Bolyai a jelenlegi világranglistán pontosan az 1997-ik helyet foglalja el. Továbbá: a Babes-Bolyai a jelenlegi formájában egy óriásegyetem, a legnagyobb amerikai egyetemekhez hasonló diáklétszámmal (több mint negyvenötezer diák), és gyakorlatilag az erdélyi természettudományok fölötti teljes monopóliummal. Egy egészséges felsőoktatási rendszer jellemzője az egyetemek sokfélesége és kompetitivitása (lásd ezt a kommentárt); az erdélyi tudományos életnek hosszú távon igenis jót tenne nem egy, hanem legalább két valamirevaló egyetem és tudományos központ jelenléte.

P.S. Sipos Zoltán tömör és - amennyire én meg tudom ítélni - objektív összefoglalója a Bolyai körüli eseményekről itt olvasható.

Saturday, March 11, 2006

Let a thousand academic flowers bloom

The ongoing debate about whether there is need for a new university in Cluj that would roughly correspond to the former Bolyai University should consider what we know about higher education systems that work pretty well. Here are, for example, some recommendations from The Economist:
As it happens, we already possess a successful model of how to organise higher education: America's. That country has almost a monopoly on the world's best universities (see table 1), but also provides access to higher education for the bulk of those who deserve it. The success of American higher education is not just a result of money (though that helps); it is the result of organisation. American universities are much less dependent on the state than are their competitors abroad. They derive their income from a wide variety of sources, from fee-paying students to nostalgic alumni, from hard-headed businessmen to generous philanthropists. And they come in a wide variety of shapes and sizes, from Princeton and Yale to Kalamazoo community college.

This survey will offer two pieces of advice for countries that are trying to create successful higher-education systems, be they newcomers such as India and China or failed old hands such as Germany and Italy. First: diversify your sources of income. The bargain with the state has turned out to be a pact with the devil. Second: let a thousand academic flowers bloom. Universities, including for-profit ones, should have to compete for customers. A sophisticated economy needs a wide variety of universities pursuing a wide variety of missions. These two principles reinforce each other: the more that the state's role contracts, the more educational variety will flourish.

I especially like that "a sophisticated economy needs a wide variety of universities pursuing a wide variety of missions". Contrast that with what is going on in Romania. Cluj, the most important cultural center in Transylvania, is almost entirely dominated by a single but huge academic institution, that is, Babes-Bolyai University. There are about 45,500 students at UBB, and it is essentially the only institution in Transylvania that has some real scientific output (that is, publications in ISI journals). Not a lot of scientific output, taking into account the number of faculty, but certainly light-years ahead of any other place pretending to produce science.

So wouldn't it make sense to diversify a bit the academic picture and re-create an institution that already has some respectable history? The new Bolyai University would not be an institution against the present-day UBB; and it clearly should not be solely focused on local and Hungarian issues. Ideally, it would result in a healthy competition, and it would give a chance to the Hungarian community in Transylvania to have a real center of excellence in research and higher education.

That would be the real multiculturalism. A relatively small but quality-driven institution of higher education is better than a giant degree-machine whose leaders seem to think that just pointing out how many thousands of students study in how many different languages shows how good the institution is. The best universities in the world are famous not for the sheer numbers of their students or faculty, and the number of languages that are used on campus, but for the quality and impact of research and teaching. And by that standard, I am sorry to say, Babes-Bolyai has a long way to go.

Wednesday, March 08, 2006

Az Egyetem dekonstruálása

A Hét új lapszáma az egyetem-üggyel foglalkozik. Dícséret illeti érte. Sajnos a Hantz Péterrel készült interjú után hamar lankadni kezd az ember lelkesedése, hiszen ezt az egyetlen BKB-szempontokat közvetítő cikket négy olyan írás követi, amelyek alapjában véve mind a BKB-t támadják, egyesek viszonylag építő szándékkal, mások, igazi posztómodernekhez illően, teljesen "dekonstruktív" módon.

Vegyük például Magyari-Vinze Enikő szövegét. M.V.E. azzal vádolja a BKB-t és a velük szimpatizáló embereket, hogy
elsődlegessé és kizárólagossá szentesítik a „magyarnak“ avagy „románnak“ lenni állapotát, és ellényegtelenítik az identitás többi formáját (esetenként, vagy együttesen a nemiséget, a társadalmi státust, a szakmai hovatartozást, a szexuális orientációt stb.)

Ugyan, ugyan, ha azt mondom, hogy magyar karokat, vagy magyar egyetemet akarok, az azt jelenti, hogy el akarom nyomni a feministákat vagy homoszexuálisokat? Ha valakinek a véleménye nem egyezik a Magyari-Vinze Enikőével, az azt jelenti, hogy antifeminista és homofób?

De ami a legbosszantóbb az egészben, az az, ahogyan a BKB-ellenes humán egyetemi emberek egy része egyszerüen nem hajlandó leereszkedni a konkrét érvek és ellenérvek szintjére: ők képesek felülemelkedni alattomos etnikai hovatartozásukon és provinciális kulturális gyökereiken; képesek felülről látni és dekonstruálni a helyzetet és a jelenséget. Az eredmény pedig valami ilyesmi:

Az identitás-diskurzusok (függetlenül attól, hogy éppen milyen terminusokban határozzák meg az egyéneket és a csoportokat), az osztályozás és a befogadás/kizárás mellett mindig ilyen redukciós munkát (is) végeznek. Az őket megtestesítő politikák pedig az így létrehozott szubjektumokat mobilizálják, és mint ilyeneket megerősítik és fenntartják. És éppen ezáltal biztosítják be magukat is. Miközben elhitetik, hogy az egyén semmit sem ér etnikumán kívül, saját mobilizáló tevékenységüket is életbevágó fontosságúként jelenítik meg, miközben megkérdőjeleznek más identifikációkat.

Ilyeneket olvasván izmosodik bennem a vélemény, hogy igenis jó lenne a Bolyai Egyetem. Jó lenne, mert esélyt adna arra, hogy magyarul, románul, németül vagy angolul egyaránt fontosabb dolgokra koncentráljon, mint az identitás-diskurzusok és a szubjektumok mobilizálása.

Félreértés ne essék: Romániában, és Kelet Európában általában, valóban sok víznek kell lefolynia a Dunán, míg a nőket, homoszexuálisokat, süketeket, és egyéb csoportokat (közöttük, mellékesen, nemzeti kisebbségeket is) valóban európai szinten fogják kezelni és elfogadni. Azt azonban nem hiszem, hogy a fentihez hasonló elemzések sokat változtatnának a helyzeten. És azt sem, hogy tudományos kutatásnak lehetne őket nevezni.

Persze a lényeg nem ez, hanem az, hogy a magyar karok - magyar egyetem körüli vita nem erről szól, és nevetséges a BKB-t most már nemcsak nacionalizmussal meg Fidesz-szolgalelküséggel vádolni, hanem a nemiség és a szexuális orientáció "ellényegtelenítésével" is.

Sunday, February 12, 2006

Bolyai Egyetem: miért ne?

Érdekes és izgalmas fejleményeknek lehettünk tanúi az utóbbi hónapokban ami az erdélyi magyar egyetem ügyét illeti. Hantz Péter, Kovács Lehel, Bodó Barna és társaik a Bolyai Kezdeményező Bizottságban köntörfalazás nékül kimondják, hogy igenis újra kell éleszteni a Bolyai Egyetemet, azaz le kell választani a Babes-Bolyai román szárnyától. Érveiket világosan és alaposan dokumentálva adták közre amolyan 'gyakran ismételt kérdések' (FAQ), jobbanmondva gyakran ismételt kifogások megcáfolásának formájában. Persze nem mindenkinek tetszik amit mondanak; magyar oldalról a leggyakoribb ellenvetés az, hogy nem szabadna olyan élesen támadniuk a magyar értelmiségieket akik ellenezték vagy ellenzik az önálló Bolyai Egyetem létrehozását. Persze vitatható, hogy helyes-e diverziónak nevezni azt a véleményt, mely szerint egy kettészakadás esetén fennáll annak az esélye, hogy csak a magyar oktatás mennyisége javul, de minősége nem. Nem hiszem ugyanis, hogy Cs. Gyímesi Éva és társai valamiféle Bolyai-ellenes összeesküvés részeként kétkedtek volna a szétválás szükségében a kilencvenes években. De ezt a gondolatmenetet követve valóban soha nem lesz semmi az egészből, és legyünk őszinték és realisták: a magyar tanárok és diákok jó részének, akik jelenleg a Babes-Bolyai állítólagos multikulturalitását élvezik, nem lesz nehéz kiheverni a veszteségeket, amik a különválással járnának.

Cs. Gyímesi Éva írta 1997 elején, hogy
Viszonylag sok erdélyi fiatal végez ma külföldön posztgraduális tanulmányokat. Többnyire angolul írják és védik meg disszertációjukat. Szorongva gondolok arra, érdemesnek tartják-e majd visszajönni, ha az erdélyi magyar egyetemi oktatás, a mai avagy a holnapi, Kolozsváron nem ugyanazt fogja jelenteni, amit bárhol jelent a nagyvilágban, hanem egy szabadalmazott és bevált modellekkel nem törôdô, helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülöttet és egyfajta szellemi gettót: bezárkózást a nyelvi-nemzeti sajátosságba?
Valóban, egy nyugatot alaposabban megjárt és/vagy a tudományos módszer csínját-bínját valamennyire is ismerő kutató számára egy olyan egyetem lehet csak vonzó, amelyiknek szellemi termését nemcsak Kolozsváron és Csíkszeredában ismerik és olvassák, hanem Budapesten, Zürichben, New Yorkban és Tokióban is. És ilyen szempontból, legyünk őszinték, a Babes-Bolyai még mindig sokkal jobban áll, mint a Sapientia, melynek ISI-mércével mérhető (azaz nemzetközi szinten számontartott) tudományos termése sajnos konvergál a zéróhoz.

De ez nem jelenti azt, hogy egy független Bolyai Egyetem, melynek a jelenlegi Babes-Bolyai magyar oktatói gárdája képezné a magvát, nem lehetne jobb, mint a Sapientia vagy a multikulturális Babes-Bolyai. Számomra például, ha felmerülne valaha a hazatelepedés gondolata, sokkal vonzóbb lenne egy Bolyai Egyetem természettudományi ága, mint a jelenlegi földtan tanszék, amelyet tíz évvel ezelőtt közelebbről is ismertem de nem igazán hiányolok. Kezdő gyakornokságom idején arra figyelmeztetett egyszer a "magyar veszélynek" ugyancsak tudatában levő főnököm, hogy az egyetemnek csak egy nyelve van. Ha az angolra gondolt volna, még félig-meddig igaza is lett volna. Ő persze egyértelmünek vette, hogy a románról van szó.

Egy egyetem nem attól jó vagy rossz, hogy milyen nyelven vagy hogy hány nyelven folyik a tanítás. Inkább az a fontos, hogy mennyire válik egy komoly szellemi mühellyé, melynek hatása és minősége túlnő a mai és a helyi kocsmán. Ezt, legalábbis a természettudományokban, leginkább a szaklapokban (és itt nem a Babes-Bolyai lapjara, a Studia-ra gondolok) közölt cikkek száma és hatása alapján lehet megítélni. Az, hogy egy fedél alatt lehet románul is, meg ezt-azt magyarul meg németül is tanulni, még nem ok az ünneplésre és nem garancia a minőségre. Hogy elsősorban magyar nyelven tanítanának az egyetemen, abból semmiképp sem következik, hogy az egyfajta "helyi gyártmányú szellemi gettóvá" válna.

Egy független Bolyai Egyetemnek meglenne az esélye egy komoly szellemi mühelynek a kialakítására -- és ezt sok okos ember hasonlóképpen gondolja.

Nekem az az érzésem, hogy a mostani történések mindenképp reménykedésre adnak okot. A Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai minden jel szerint tudják, hogy mit akarnak, és hogyan akarják. Az erdélyi magyarság számossága, intelligenciája és szellemi energiája fölötti szorongó aggódások ideje lejárt: az új Bolyai legrosszabb esetben is csak megmaradna a mostani multikulturális intézmény szintjén. De az is egy hasznos tanulság lenne. És legalább nem foghatnánk a románokra.

P.S. Újabb érdekes szóváltások Magyari-Vincze Enikő blogján és a Transindexen. Ami világos: M.V.E. nagyon elhibázta, amikor a BKB tagjait "tudományosan frusztráltaknak" és "fidesz-elkötelezett szolgalelküeknek" nevezi. Bakk Miklós hozzászólása ellenben mérvadó, ami a racionális hozzáállást és a civilizált vitahangnemet illeti.

Sunday, February 05, 2006

A magyar újságírás fölöttébb siralmas voltáról

Egy kedves olvasóm, "Szépszál Cs.L. Svédből", hívta fel a figyelmemet hogy február elsején a Petőfi Rádió négyórás előadást szentelt Balogh Bélának, a "Végső Valóság" polihisztor szerzőjének. [Szépszál Cs.L. így fejezi be egyébként hozzászólását: "Zuhanó repülőben maga sem lenne ateista, erre mérget vehet!", de ezt most hagyjuk.]

Nem ismétlem itt el mindazt, amit már leírtam Balogh Bélának az elméleteiről. Csupán azt tartom érdekesnek, hogy az interjúkészítő egyetlen csepp szkepticizmust sem mutat a hallottak iránt, sőt, minden labdát felad, s egyszerüen a mennybe meneszti interjúalanyát, néha már valamiféle vallásos áhitatot mutatva iránta. A kérdezőnek halvány gőze sincs a fizikához vagy tudományhoz általában, akárcsak interjúalanya, ő is perceken belül elárulja, hogy tudományos müveltsége a béka hátsó felénél alább van. De az fel sem merül benne, hogy esetleg valaki szakértőnek is kikérje a véleményét, mielőtt a Balogh Béla félre- és mellébeszéléseinek ilyen mennyiségü ingyen reklámot csinálna.

Hogyha ezt egy névtelen, kezdő riporterecske müvelné: azt mondanánk, hogy előfordul. De az interjúkészítő nem más, mint Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnökasszonya, sokak által nagyra becsült újságíró és közéleti személyiség. Engem nem érdekelnek a körülötte zajlott és zajló politikai viták. Az azonban világos, hogy az újságírói kompetencia teljes hiánya szükséges ahhoz, hogy valaki ennyire kritikátlanul és tájékozatlanul reklámozzon egy egyértelmüen értéktelen és értelmetlen könyvet.

Persze nem vitás, hogy hiszékeny újságirókkal az amerikai média is tele van. De gondoljunk csak bele, olyan ez, mintha a National Public Radio elnöke például Uri Gellerrel készitene rajongó interjút. Ehelyett az amerikai közszolgálati rádiónak mérvadó szintü tudományos müsorai vannak, mint például a Science Friday.

Egyvalamiben igaza van Kondor Katalinnak:
A rendszerváltás óta [...] semmi nem változott a magyar sajtóban. Kis túlzással: az intézmények mindegyike ma is ugyanolyan kontraszelektált, mint 1990 előtt volt.

És erre ő maga a legjobb bizonyiték.

Kapcsolodó: A végső birkaság; Lehet-e értékes az áltudomány?

Saturday, February 04, 2006

Seed Magazine and Science Blogs

Just wanted to take note of two new (that is, new to me) developments on the science-friendly web. Seed Magazine now has a nice website. They also gave home to a number of good science blogs at ScienceBlogs. See also my updated link list in the sidebar. Exciting stuff.

Fallogocentrikus nonszensz

Ismét nem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy ne idézzek a Hét friss számából, melyben a fétisizmusról olvashatunk egy kis posztmodern - pszichoanalitikus összeállítást. Íme egy kiemelkedő szövegrészlet, "A pornográf képiség fétis jellege" címü írásból:

Természetesen ez a felosztás aligha tekinthető biológiai determinizmusnak, jóval inkább a férfi és nő különbözőféleképpen működő szenzualitását a nyugati metafizika oppozicionális logikája alapján lefestő fallogocentrizmus megnyilvánulásáról van szó.
A hiányzó női fétis fontos elméleti súllyal bír annak kérdésében, hogy pornográfia mennyire tartható férfiközpontú jelölési rendszernek. A feministák széles köre osztozik abban a nézetben, hogy a pornó a „men power”-t juttatja érvényre a nő szexuális tárggyá való lealacsonyításában. A pornográfiát a nők szexuális szabadsághoz és az egyenrangúsághoz vezető királyi útnak tartó renegát feministáktól a nők kulturálisan erőltetett szemérmességét hangsúlyozó kutatókig terjedő ellentábor ezzel szemben tagadja, hogy a pornográf képiség csak a férfiak által és a férfiak örömére létrehozott nyelvi játék volna. Azt gondolom, hogy ennek bizonyításához meg kellene találnunk a freudi fétisfogalom női párját, annak a bizonyítékául, hogy létezik női pornográfia, női jelölés. Amíg ez nincs, el kell fogadnunk Lacan tételét, hogy a szimbolikus rendbe való belépés és ezzel együtt a jelölés biztosítéka a fallosz egyedül, s a pornográf képiség igenis maszkulin jelenség, amelyet még a férfi távollétében is a fallosz ural a fétis képviseletében.


"A férfi és nő különbözőféleképpen működő szenzualitását a nyugati metafizika oppozicionális logikája alapján lefestő fallogocentrizmus"? What the f%/!+" is that? Ilyeneket olvasván néha kezdek gondolkodni, hogy nem valamiféle cselről van-e szó. Hogyan lehet pl. a fenti elmélkedést megkülönböztetni egy olyantól, melyet a számítógép generált? Az a gyanúm, ha a számítógépeket a posztmodern szerzőkkel mérnék össze, akkor zsebredugott kézzel tennék le a Turing-tesztet.

Digital Earth

Last weekend I discovered (1) that Google Earth was even more amazing than I had previously thought [and now they have a Mac version as well!]; and (2) there is a lot more out there in terms of digital geography if you look a bit harder.

Here is for example this USGS site from which you can download (with some patience) not only the usual satellite imagery but digital elevation models (DEMs) as well, for pretty much the whole globe [thanks to my friend Radu Girabcea for pointing me to it]. Once you've got a DEM, you can use 3dem, a nice little piece of freeware to display the elevation models in 2D and 3D and to drape georeferenced images over the topography. DEMs are available (for free -- at least at this point) with a ~10 m resolution for most of the US and a ~30 m resolution for other areas (I was especially excited to savor the detailed topography of the Carpathians -- the more familiar you are with a place, the more illuminating it can be if you examine the morphology).

Another thing worth taking a look at is NASA's version of Google Earth, that is, World Wind. With one click, you can switch from Landsat images to USGS topographic maps [although I often have problems with the server connection]. Can it get a lot better than this?

Saturday, January 21, 2006

The culture of science

[this article was published in Ad Astra in 2004]

An interview grabbed my attention in a Romanian newspaper a few months ago. A "researcher" claimed that, in his book entitled "The Final Truth", he presented a theory that "bridges the gaps between the idealistic, materialistic and ezoteric worldviews"; that thoughts cannot arise in the human brain, they must come from somewhere else; that Darwininan evolution is wrong; that there must be another Universe that "consists of electromagnetic waves of higher frequencies"; and that this high-frequency Universe is the source of all human thought, UFOs, religion, astrology and paranormal phenomena.

The fact that somebody, who by all means would satisfy most criteria for the recognition of a crackpot, comes up with a handful of ideas that are either age-old or simply silly and tries to sell them as revolutionary scientific results is not new and would not grab my attention anymore. It was the style of presentation that forced me to think about this article a bit longer: the editor (and interviewer) tried to create an aura of scientific authenticity by saying that people from Chalmers University in Goteborg, Sweden and the Hungarian Academy of Science "expressed interest" in the book; and by mentioning that the author has spent many years doing research on these subjects in Sweden. I could not resist writing a letter to the newspaper and pointing out that the "research" of this gentleman is far from being science and, if presented at all, it should be presented accordingly, either as metaphysics or philosophy (of the sloppiest kind, I must add), or as just another muddled rambling about other-worldly energies and paranormal nonsense. But not as science and a Nobel-prize-worthy intellectual achievement.

The letter was published, and it generated a series of pro-and-con articles in the Transylvanian newspaper. With the exception of a mathematician, who was slightly critical of "The Final Truth" and its author, everybody, including the editor, were enthusiastic about them. They either said that this was science, my opinion nonwithstanding, or that this was more than science, because it integrates the ‘spiritual dimension’ with what we know from science. Those who argued against my criticisms included a ‘chief psychiatrist’ and a ‘university professor’. After a few months of replies-to-the-replies, the editor finally closed the argument by writing that he was proud of starting these series of articles about "The Final Truth", and the importance of the book was also suggested by the fact that it drew the attention of "American researchers" as well. He just forgot to mention what the "American researchers" had to say about it.

It is true that the newspaper I am talking about is not a major paper in Romania; that it is published in Hungarian, therefore it has a relatively small readership in Transylvania, more precisely in the city of Cluj. I think however that it is diagnostic of the attitudes towards science in this part of Europe. After all, Cluj has one of the largest universities in Europe (more than 40,000 students and 1500 faculty), and I find it worrysome that nobody of the several thousand Hungarian-speaking faculty members and students takes the time to fight such science-bashing or science-degrading nonsense that surfaces from time to time in the media. They either don't know how to tell good science from bad science or pseudoscience, or they do know but they couldn't care less.

It seems to me that back home, science, if the word is understood correctly - as we saw, sometimes it isn't -, is not considered an essential part of being well-read, well-informed, and well-educated. A lot of 'intellectuals' are enthusiastic about science - as long as astrology or chinese medicine are included, as long as great scientists can be used as boosters of national pride, or as long as you do not exclude postmodern literary criticism (the term "literature science"is often used in Hungarian and it gives a hint of how broad the meaning of the word 'science' is in some circles). When I was in high school in a small Transylvanian town near Brasov, math and physics were thought to be important only because at that time (in the eighties) these subjects meant the safest route towards college education. Almost everybody seemed to know that real knowledge and real culture can only come from the study of literature, art and history. And I think this attitude did not change since then, or it even got worse: it is still OK if you don't know what a fractal is or how the genetic machinery inside us works, but you cannot be a real intellectual if you cannot talk about Shakespeare, Ionesco, Derrida or Tarkovsky for at least as long as two beers last at the pub. In their excellent paper on the status of science in post-communist Romania, Liviu Giosan and Tudor Oprea suggest that "culture wars" between the "two cultures" would be "suicidal at best". However, I am afraid that there is no danger of "culture wars" or "science wars" in Romania, simply because the intellectual elite is dominated by people with little or no scientific background and a 'culture of science' does not exist. One obvious piece of evidence is that none of the major Romanian daily newspapers has a science and/or technology section. While 'science writing' has become an exciting profession in the West, it is essentially non-existent in Romania. Yes, Discovery Channel is available in many cities [let's put aside now the fact that not all of its programs are scientific] and I hear there is even a Romanian edition of Scientific American, but, to put it mildly, there is a lot of room for improvement in making science more socially accepted, better understood, and part of mainstream culture.

More reliable than my little pieces of anecdotic evidence are the results of a recent study prepared for the European Commision: an Eurobarometer report on "public opinion in the countries applying for European Union membership". There are several statistics that suggest a positive attitude towards science in the candidate countries in general, including Romania. For instance, 78 % of Romanians (81 % on average in the thirteen countries) agree with the statement that "science and technology are making our lives healthier, easier and more comfortable". Also, 74 % think that "even if it brings no immediate benefits, scientific research which adds to knowledge, is necessary and should be supported by government", and scientists are regarded by 51 % of the respondents as having a highly prestigious profession. Other numbers however are less encouraging. In the category of "knowledge of fundamental scientific facts", the average number of correct answers given by participants in Romania is significantly below the average in the EU or in many other Eastern European countries. Compared to the rest, Romanians did poorly in in recognizing the scientifically correct method for drug testing (15 % correct answers compared to more than 30% in most other countries).

I am not convinced that these differences are extremely important or disconcerting. The gaps between statistics on science in Romania and in other candidate countries or the EU increase from barely significant to orders of magnitude as one goes from the attitudes and knowledge among the population to governmental investments in R&D and to the number of scientific publications. To add only one number to the detailed analysis by Giosan and Oprea (2003): the gross domestic expenditure on R&D in the field of natural sciences in 2000 was 12.1 million euros in Romania, compared to 59.1 million in Hungary, 185.9 million in the Czech Republic, and 261.9 million in Poland (Simona Frank: R&D expenditure and personnel in the candidate countries in 2000, Statistics in focus, Science and technology, Theme 9-1/2003).

But my main concern here is not science policies, R&D expenditure, or the quantity and quality of research in Romania. What I wanted to and started to talk about is the lack of a culture of science in the mass media and among intellectuals in general, including even many of those who are employed by universities or research institutes.
Science has become much more popular and fashionable in the West during recent decades. Numerous science books written for the general public in a simple and easy-to-understand language - but without too much dumbing down - are bestsellers; it is possible now to make a succesful Hollywood movie about the life of a mathematician (I am talking about 'A Beautiful Mind'); most large bookstores have an impressive collection of popular science books. Some of these books are much more than popular science: they are frequently cited in the real scientific literature and have a strong influence on the field; many represent an inspired - and inspiring - mix of scholarship in the natural sciences, philosophy, and good writing. Authors like Richard Dawkins, Stephen Jay Gould, Steven Pinker, Daniel Dennett, Steven Weinberg have become a lot more popular than numerous highly regarded names in postmodern literary criticism and philosophy. [Frankly, I am not surprised. Try reading an essay or a book by one of the science guys and compare it to a representative writing of the of the postmodernist camp.] Museums of science, technology and natural history in the United States are larger, richer, and more interactive than ever. Whenever a famous scientist gives a public presentation, lecture halls are quickly filled and tickets are sold out in advance. A few months ago Stephen Hawking gave a lecture in Houston. All of the almost 5000 tickets that went on sale were gone by the time of the presentation.

It seems like the two cultures of C. P. Snow are antagonistic or lack real communication only in the eyes of those who still see the arts and the social sciences entirely independent of the natural sciences. The best and some of the most influential thinkers of our time are scientists who are also good writers – or writers/artists who know quite a bit about science. This ‘culture of science’ has been given the name “third culture” by literary agent and science writer John Brockman and is promoted on his website “The Edge” (http://www.edge.org), a discussion forum for a distinguished group of scientists and ‘new humanists’. Twelve years after introducing the idea of the ‘third culture’, Brockman suggests that “the third culture now includes scholars in the humanities who think the way the scientists do. Like their colleagues in the sciences, they believe there is a real world and their job is to understand it and explain it. They test their ideas in terms of logical coherence, explanatory power, conformity with empirical facts. (…) They are not reducing the humanities to biological and physical principles, but they do believe that art, literature, history, politics – a whole panoply of humanist concerns – need to take the sciences into account.”

As I already suggested, I do not think that the ‘third culture’ and the ‘new humanists’ have a strong presence in Romania. Most people base their worldviews entirely on tradition and authority or embrace either the numerous new waves of mysticism and pseudoscience or a nihilistic and relativistic postmodernism. Although not everything is going well in this regard in the Western world either, I still hope that getting closer politically and economically to the European Union will increase not only the quantity and quality of research in Romania, but will also improve science education and the acceptance and understanding of science.

Like in other, more western parts of the world, most people in Romania seem to have an overall positive attitude toward science. They just don’t know what exactly it is. Those few who know better have the responsibility of educating the general public. For example, by speaking out when pseudeoscientific or antiscientific nonsense hits the media; explaining in simple terms but with convincing logic why pseudoscience is not science or why darwinism and evolutionary theory cannot and should not be blamed for the horrors of fascism and communism. It is unlikely that a country will have its Silicon Valleys and a greatly succesful economy as long as its political leaders and influential intellectuals do not recognize the importance and value of both scientific research and science education. In the long term, they should also realize that the social sciences and humanities cannot ignore the natural sciences anymore. As evolutionary biologist Edward O. Wilson put it, “most of the issues that vex humanity daily – ethnic conflict, arms escalation, overpopulation, abortion, environment, endemic poverty, (…) cannot be solved without integrating knowledge from the natural sciences with that of the social sciences and humanities. Only fluency across the boundaries will provide a clear view of the world as it really is, not as seen through the lens of ideologies and religious dogmas or commanded by myopic response to immediate need.”

References

1. L. Giosan and T. Oprea. Science in post-communist Romania. Ad Astra, 1 (2) 2002.
2. Candidate countries Eurobarometer. Public opinion in the countries applying for European Union membership. CC-EB 2002.3 on science an technology. European Commission, January 2003.
3. S. Frank. R&D expenditure and personnel in the candidate countries, in 2000, Statistics in focus, Science and technology, Theme 9-1/2003.
4. C. P. Snow. The two cultures. Cambridge University Press, 1993.
5. E. O. Wilson. Consilience: the unity of knowledge. Vintage Books, 1999.
 
Copyright 2009 Hindered Settling. Powered by Blogger Blogger Templates create by Deluxe Templates. Sponsored by: Website Templates | Premium Themes. Distributed by: blog template