Friday, November 05, 2004

A végső birkaság

Újraolvastam ezt a régi szöveget -- nem is olyan rossz. Talan érdemes itt megőrizni, mielőtt el nem tünik a Szabadság honlapjáról.

A "végsõ valóság" ismeretének fölöttébb valószínûtlen voltáról

Újra és újra, szinte szabályos idõközönként, felbukkan a hazai magyar sajtóban egy-egy "szakértõi" vélemény, mely szerint 1) a mai és mindenkori kutatók-tudósok nagy része szellemi fogyatékos, de legalábbis nem elég nyitott gondolkodású, mivel nem ismerik fel a legnyilvánvalóbb nagy igazságokat; és 2) az evolúcióelmélet hamis, a tudomány legújabb eredményei azt bizonyítják, hogy a Darwin eszméinek ideje lejárt, és az életvilág változatossága és komplexitása csakis valami természetfölötti erõ beavatkozásával vagy teremtõ munkájával magyarázható. A legfrissebb példát a Balogh Béla könyve kapcsán a Szabadságban megjelent cikkek szolgáltatják.

Balogh Béla "Végsõ valóság" címû könyvét nem olvastam, a könyv szerzõjének a cikkekben elhangzott kijelentései azonban elég zavarosak és bosszantóak ahhoz, hogy Y. Szabó Gyula érdekes megjegyzései után is megérdemelnek egynéhány gondolatot.

Balogh Béla nem kevesebbet állít, mint hogy õ és õ egyedül — "világosan és kristálytisztán" átlátja az "univerzum felépítését és mûködési elvét". Eközben a materialista tudomány "tanácstalanul áll" a kézrátétellel való gyógyítás jelensége elõtt, és képtelen megmagyarázni az élet keletkezését a Földön vagy a gondolatok keletkezését az agyban: "nemcsak logikai szempontból cáfolható meg az elképzelés, miszerint az agyunk képes létrehozni a gondolatokat, hanem energetikai szempontból nézve is lehetetlen". A szerénység teljes hiányát bizonyítja, ha valaki okosabbnak tartja magát Einsteinnál meg a fizikusok, biológusok és filozófusok legkiválóbbjainál. És ezzel a sarlatánság gyanúját is menthetetlenül növeli. Ezirányú gyanúnk tovább gyarapodik, ha azt olvassuk, hogy "a tudományos kutatások újra és újra eldobják a régit és magasba emelik az újat". Nem, a tudomány nem így mûködik. A tudományos módszer csak azt dobja el a régibõl, amirõl kiderül, hogy nem állja meg a helyét az új kutatások fényében. Vannak felfedezések, tételek, elméletek, amelyekrõl újra és újra bebizonyosodik (minden paradigmaváltás, Thomas Kuhn, Feyerabend és posztmodern "tudományelmélet" ellenére), hogy igenis hasznosak, van prediktív erejük, és senkinek sem sikerült õket megcáfolni. Ilyen például az a felfedezés, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva, hogy a Föld kerek, és nem lapos vagy nem teknõsbékak hordják a hátukon, hogy Newton törvényei fantasztikus pontossággal érvényesek a Földön normális körülmények között megfigyelhetõ mechanikai jelenségekre, hogy a DNS hordozza magában az élethez szükséges fehérjék kódját, és, horribile dictu, hogy a földi élõvilág többmilliárd év során fejlõdött ki, elsõsorban természetes szelekció révén, és minden élõlény rokona a másiknak ezen a bolygón. Ha ez nem így lenne, azaz a tudomány mindig kivágná a szemétbe a régi elméleteket, akkor sem a televízió, sem a vasaló, sem az internet, sem a génsebészet nem mûködne (máris hallom a cinikus megjegyzéseket, hogy bár ne is mûködnének, de ez egy más vitához tartozik). Kíváncsi lennék, hogy mikor fogják a "szakértõk" a kézrátétellel való gyógyítást odáig fejleszteni, hogy az tudományosan ellenõrizhetõ, és hatása statisztikailag kimutatható legyen. Mert jelenleg nem az. Nos, ez a különbség Balogh Béla radikális kijelentései és az általa lenézett materialista tudósok elméletei között: ez utóbbiakat, mielõtt a napilapok "színes világ" oldalára vagy a végsõ valóságról elmélkedõ könyvecskékbe kerülnének, elõzõleg egy szakértõk által véleményezett szaklapban közlik. A közlés után pedig számtalan kutató és buzgó doktorandus fogja rávetni magát a szakcikkre, hogy hibát találjon benne. Balogh Béla paranormális jelenségekkel fûszerezett misztikus agyhullám-fizikája hamar elbukna egy ilyen szûrõvizsgálaton. Ilyen szaklap például a Nature, a Science, a New England Journal of Medicine; nem ilyen a Szabadság, a Revista Fenomenelor Paranormale, a Bioenergetica Kiadó könyvei (a "Végsõ valóság" kiadója) és a Színes UFO címû lap, melyben Balogh Béla cikksorozatot közölt.

"Az élet kialakulásának esélye (…) annyi, mintha a számítógép elé ültetett majom a billentyûket véletlenül ütögetve megírná Romeó és Júliát" mondja Balogh Béla, teljesen megalapozatlanul. Az élet kialakulásának ugyanis sokkal nagyobb az esélye: inkább ahhoz hasonló, mintha a majom minden hibás betûleütést kitörülne, és a találatokat megõrizné — azaz nem kellene mindig újrakezdenie a gépelést, ha egyszer elrontotta. Michael Shermer, a Scientific American munkatársa egy kollegájával együtt kiszámolta, hogy mennyi idõbe kerülne, amíg egy majom véletlenszerûen, minden ilyen korrektúra nélkül legépelné, hogy "To be or not to be" (Lenni vagy nem lenni). Az eredmény: a próbálkozások száma a 26 a 13-ik hatványon, és ez a szám 16-szor nagyobb, mint a Naprendszer létezésének 4,5 milliárd éve alatt eltelt másodpercek száma. Az élet kialakulásának a valószínûsége azért sokkal nagyobb, mert a "próbálkozások" nem teljesen véletlenszerûek: a hibákat kiszûri, a sikeres próbálkozásokat pedig megõrzi a természetes kiválasztás. Mikor Shermer egy ilyen, a betûkön mûködõ szelekciós algoritmust alkalmazott, átlagban csupán 335,2 próbálkozásba és másfél percbe került, amíg megjelent a számítógép képernyõjén a TO BE OR NOT TO BE. Négy és fél nap alatt az egész Hamletet ki lehetne így "szelektálni". Az analógia persze felszínes, de arra jó, hogy a természetes szelekció rendkívüli erejét illusztrálja a teljes véletlenszerûséggel szemben.

A "Végsô valóság" szerzôje így ír a továbbiakban: "Ha valaki azt mondaná nekünk, hogy az anyag véletlen átalakulások során létrehozott önmagából egy karórát, ugye, megmosolyognánk? Pedig mennyivel kevesebb alkatrészre volna szükség ehhez, mint akárcsak egyetlen élô sejthez is." Ez a gondolatmenet nem más, mint William Paley teológus kétszáz éves érve Isten létezése mellett. A hiba az órásmester-érvben ott leledzik, hogy a természetes szelekció egyáltalan nem véletlen: annak a "szerkentyûnek", amelyik nem mûködik nagyon jól, semmi esélye hosszú távon a túlélésre. A többi csak idô és számok kérdése. E folyamat valósága persze nem bizonyítja Isten vagy bármilyen természetfölötti jelenség nemlétét. Mint ahogy az evolúcióelmélet — egyébként szinte kizártnak tekinthetô — bukásából sem lehetne Isten, Buddha, Allah, Balogh Béla magasabb frekvenciájú világai, vagy az Uránusz Körül Keringô Nagy Vörös Teáskanna létére következtetni. Érdemes elgondolkodni: hogyha a krokodilt valóban "tervezték és fejlesztették" egy másik világban, egészen addig, amíg "tökéletesen megfelelt a célnak" — mi lehetett ez a cél? Az, hogy e vérengzô vadak nap mint nap szétmarcangoljanak jónéhány "ártatlan" antilopot? És mi volt e magas frekvenciájú tervezômérnökök indíttatása, amikor megtervezték a szeptember 11-i New York-i tragédiát?

Summa summárum, nem hiszem, hogy Balogh Béla ismerné a "végsô valóságot".

Az a gyanúm, hogy a végsônél jóval kisebb valóságok felismeréséhez is több kell, mint néhány kézrátétellel való gyógyulás, erdei séta közbeni megvilágosodás, vagy Rudolf Steiner obskúrus miszticizmusában való elmélyülés. Amíg Balogh Béla paranormális-ezoterikus-áltudományos egyvelege megmarad a Színes UFO magazin vagy a Bioenergetica Kiadó hasábjain, addig nagyjából minden rendben. Amikor azonban a Szabadság oldalain próbálják mindezt úgy eladni, mint a svéd és a magyar tudományos körök által egyaránt nagyrabecsült elméletet, akkor valahol valami baj van.

20 comments:

Anonymous said...

Nem gondolja, hogy szelmalomharcot folytat, ha ilyen velemenyekkel szemben lep fel?
Egyebkent a jo tudomanyos ismeretterjesztes fontossaga szamomra is nyilvanvalo.
Az Allamokban ez ugy sejtem, hogy jo. Ennek ellenere igen magas a hivok szama, talan 80% folott van. A franciaknal 33%-ra becsulik az ateistak szamat. Miert ez a nagy kulonbseg?

Anonymous said...

Kedves Zs blog. Garatulálok! Ebben a poláris világban szükség van ilyen elemekre is, mind Ön! Véleményem szerint azonban, mielött valamihez hozzászolna, szép hangzatos szlogenekkel, nem ártana elolvasni az illetö könyvet is. Már csak a hitelesség kedvéért is. De ha nem megy az olvasás, szíves figyelmébe ajánlom a Petöfi rádió 2006 február 1-én éjfél utáni müsorát, amelyben Kondor Katalin beszélgetett az Ön által annyira "tisztelt" Balogh Bélával. Mindezt 4 órán keresztül. Szerencsére a magyar rádió hangtárában nemcsak újra hallgatható, de gyengébbek kedvéért le is tölthetö az adás, a : (http://real1.radio.hu/petofi.htm)
világhálos címröl. Még egy mondatot engedjen meg kedves zs.blog! Zuhanó repülöben maga sem lenne ateista, erre mérget vehet!

Unknown said...

Kedves Szépszál Cs.L. Svédből,

hogy rám mennyi szükség van ebben a "poláris" világban, azt nem tudom (valószínü, nem sok, hiszen engem a végsőknél jóval apróbb valóságok érdekelnek), de hogy a világ jól meglenne a Balogh Bélák nélkül is, az biztos. A könyvét egyébként a cikk írása óta sajnos elolvastam, és véleményem nem javult egy cseppet sem. Sőt.

Az pedig szomorú, hogy a magyar rádió 4 órát fordít a B.B. ingyen reklámozására.

Anonymous said...

Tisztelt Zs Blog!

Csak kötekedésképpen néhány állításod, amit megcáfolnék:

"Balogh Béla nem kevesebbet állít, mint hogy õ és õ egyedül — "világosan és kristálytisztán" átlátja az "univerzum felépítését és mûködési elvét". "
Balogh Béla ezt még véletlenül sem állítja, azt pláne nem, hogy egyedül ö. A könyvében leírja (ha valóban olvastad), hogy volt egy tanítómestere, aki rengeteg kérdésére választ adott. Ergo, a mesterek is "tudhatnak valamit", attól függetlenül, hogy nem írták le ezt a Tudást, vagy olyan módon foglalták írásokba, hogy "avatatlanok" ne értsenek belöle semmit sem. Persze vannak olyanok (mint pl. te), akik akkor sem értenek belöle semmit, ha konkrétan, szó szerint és (közvetett) bizonyítékokkal alátámasztva van leírva...

"A szerénység teljes hiányát bizonyítja, ha valaki okosabbnak tartja magát Einsteinnál meg a fizikusok, biológusok és filozófusok legkiválóbbjainál."
Én nem olvastam ilyet a könyvben (és nem is ez "jött le"), hogy a szerzö okosabbnak tartaná magát bármelyiköjüknél. Ha jól emlékszem, az egyik fejezet elött van egy idézet Einsteintöl... Érdemes lenne elolvasnod, és megpróbálni megérteni!

"...szakértõk által véleményezett szaklapban közlik. A közlés után pedig számtalan kutató és buzgó doktorandus fogja rávetni magát a szakcikkre, hogy hibát találjon benne. Balogh Béla paranormális jelenségekkel fûszerezett misztikus agyhullám-fizikája hamar elbukna egy ilyen szûrõvizsgálaton."
Mint ahogy a materialista tudósok/tudomány is elbukott Balogh Béla bizonyítékai/érvelése következtében a könyvben...

"Az eredmény: a próbálkozások száma a 26 a 13-ik hatványon, és ez a szám 16-szor nagyobb, mint a Naprendszer létezésének 4,5 milliárd éve alatt eltelt másodpercek száma. Az élet kialakulásának a valószínûsége azért sokkal nagyobb, mert a "próbálkozások" nem teljesen véletlenszerûek: a hibákat kiszûri, a sikeres próbálkozásokat pedig megõrzi a természetes kiválasztás."
MI az, vagy KI az a természetes kiválasztás? Még ott tartunk, hogy nincs semmi, csak anyag (elemek, energia) az Univerzumban... MI szüri ki a "hibákat", és mitöl "hiba" vagy nem "életképes" egy bizonyos "variáció", ha nem beszélhetünk semmiféle "intelligenciáról", ami "megmondaná" azt??? Az a rohadt nagy baj, hogy az ember a saját intelligenciájától és elméleteitöl nem tud elrugaszkodni, mindent azon keresztül néz és az által próbál bebizonyítani!!!

Gondolj bele EMBER!!! Ösrobbanás. Energia. Anyag. Nincs Isten. Nincs még élet. Nincs intelligencia, nincs szervezöerö, nincs gondolat.
MEG SEM TUDOD FOGALMAZNI (mint ahogy én sem), HOGY MI VAN EZUTÁN (vagy ekkor)!!! Egész addíg, amíg "véletlenül" az HALOTT anyagból kialakul az ÉLET és az INTELLIGENCIA, hogy utána azon filózgassunk az ÉLETünkben az INTELLIGENCIÁnk segítségével, hogy hogyan volt akkor, miböl is jöttünk létre, és mi lesz akkor, ha HALOTTak leszünk... Nem paradox? De.

"A hiba az órásmester-érvben ott leledzik, hogy a természetes szelekció egyáltalan nem véletlen: annak a "szerkentyûnek", amelyik nem mûködik nagyon jól, semmi esélye hosszú távon a túlélésre."
És ismét: "természetes szelekció". Magyarázd már meg kérlek, hogy egy értelmetlen, kaotikus és élettelen "rendszer"-ben miböl, vagy mi által alakul ki az a "természetes szelekció", amit emlegetsz (és a tudósok is emlegetnek)???
És az "ösrobbanás" után közvetlenül (lásd fent) milyen "szerkentyüröl" beszélünk egyáltalán???

"Érdemes elgondolkodni: hogyha a krokodilt valóban "tervezték és fejlesztették" egy másik világban, egészen addig, amíg "tökéletesen megfelelt a célnak" — mi lehetett ez a cél? Az, hogy e vérengzô vadak nap mint nap szétmarcangoljanak jónéhány "ártatlan" antilopot?" 1. Nem hiszem, hogy emberi megközelítéssel (gondolkodásmóddal) kéne megközelíteni az ártatlanság kérdését ez esetben. 2. A tudósaid is beszélnek táplálékláncról, körforgásról a természetben. Innen nézve ennek egyik tagja sem több vagy jobb a másiknál, hanem mindegyik más, de mindegyikre szükség van. 3. A "valóságot" a gondolat teremti, mindenki gondolata teremt (még a tiéd is); nem biztos, hogy minden lényt Isten teremtett, vagy nem biztos hogy úgy ahogy a "kis agyunk" elképzeli. Ezt nem kívánom részletezni, "akinek füle van hallja".
Ja és én sem akarok most Jézus Krisztust játszani, mielött az a vád érne, csupán idéztem töle...

"Amíg Balogh Béla paranormális-ezoterikus-áltudományos egyvelege megmarad a Színes UFO magazin vagy a Bioenergetica Kiadó hasábjain, addig nagyjából minden rendben. Amikor azonban a Szabadság oldalain próbálják mindezt úgy eladni, mint a svéd és a magyar tudományos körök által egyaránt nagyrabecsült elméletet, akkor valahol valami baj van."
Igen nálad, és a hasonló agymosottaknál. Kérdezz meg néhány olyan tudóst, aki valóban alkotott valamit, valóban rájött valamire! Einstein, Heisenberg és a többi atomfizikus is sejtette, hogy itt valami másról (többröl) van szó, mint anyagról...

"A könyvét egyébként a cikk írása óta sajnos elolvastam, és véleményem nem javult egy cseppet sem. Sőt."
Sajnálom. Találkoztam már máshol is Menthetetlen emberrel. Persze az utolsó esély még mindig ott van: a "zuhanó repülö".

Unknown said...

Z.,

sajnos nincs időm és energiám, hogy részletesen válaszoljak nagy betükkel és tripla kérdőjelekkel teli kommentárodra, most csak annyit, hogy valaki igenis nagyon sokat gondol magáról, ha olyanokat állit, ami ellentmond a tudósok döntő többségének a véleményének. Egyvalami világos számomra: amit Balogh Béla müvel, az nem tudomány, és irodalomnak vagy teológiának is gyenge. Valóban, a Világegyetem nagyon furcsa egy dolog, és sokminden van, amit még nem tudunk. Azt a keveset, amit tudunk, én szivesebben próbálom olyanoktól megtanulni, akik bizonyitottan jól értenek a témához, amiről beszélnek. Ezek általában nem mesterektől és más világegyetemektől tanulják eredi séták során azt, amit tudnak, hanem éveken át tartó nehéz munkával. Ezt a tudást semmibe venni , mint ahogy azt Balogh Béla teszi (sajnálom, de egy Einstein idézet nem jelent semmit), igenis szerénytelenség. Akkor is, ha okosabbnak tartod magad mindekinél, és akkor is, ha úgy gondolod, hogy Te vagy a Kiválasztott, akinek megsúgták a Végső Valóságot.

A zuhanó repülőgép sztori pedig kezd unalmassá válni, ideje lenne valami jobbat kitalálni.

Anonymous said...

Egy kérdésem azért volna : ki a bánat az a 'zs' és miért gondolja hogy ő a fene nagy okos összehasonlítani Einstein és B.B. tudását mikor valószínűleg töredékét sem érti a két (teljesen más) elme gondolatainak. Einstein is mondott érdekes dolgokat (néhány később megdőlt) és B.B. is mond érdekes dolgokat, majd meglátjuk ebből mi állja meg a helyét, de helyből 'birkaságnak' kikiáltani botorság és nem egy nyitott, érdeklődő és építő elmére vall.
Egy hiteles ember tanította ezt : 'Legyen hitetek szerint'. Ha zs csak a 'bizonyítottan jól értőktől' hajlandó elfogadni bármit, hát legyen. Habár a bizonyítottan jól értők is vitába szállnak egymással és a dolgok valódi értelméről/eredetéről/milyenégéről általában hiányos tudásuk (ötletük) van. Ezeknél B.B. elméletei sem rosszabbak.
Gondolat indítónak pedig kiválóak.

Unknown said...

Kedves OP, ha figyelmesebben körülnézel, akkor láthatod, hogy ki a fene az a "zs". Legalább annyi joga van véleményt nyílvánítani Balogh Béláról, mint neked. És a véleménye az, hogy B.B. elméletei igenis rosszak és unalmasak. De ha te gondolatindítónak kiválónak találod őket, akkor további jó szórakozást kívánok.

Anonymous said...

Kedves op!
Itt nem arrol van szo, hogy ket elme tudasat hasonlitja ossze valalki, hanem arrol, hogy milyen MODSZEREKKEL jutott az a ket ember ahhoz a tudashoz. Einsten tudasat megismelhetoen kiserlettekkel bemutattak, es barki szamara ellenorizheto. Ezzel ellentetben balog Bela allit valamit, amit adatok nem tamasztanak ala, le nem irja, hogy hogyan jutott a leirt tudashoz. Hogyan bizz egy elmeletben, amelynek annyi az alapja, hogy valaki karosszekben ulve vegiggondolta oket, es soha semmi bizonyitek nincs ra, hogy igaza lenne, sot, ellent mond a letezo es ellenorizheto elmeleteknek.
Einstein nem karoszekben ulve szulte elemeletet, es ha utananezel, a tudomany nem igy mukodik. A tudomanyos eredmenyek mogott sokkal tobb munka van, mint gondolnad. Egyszeru dolgok mogott, mint peldaul a teny hogy a dohanyzas rakot okoz, evtizedek kiserlete allnak mogottuk. A tudomanyos eredmenyek nem Balogh Belak szulemenyei.
Gondolat inditokent pedig jobban tenned, ha Einsteinet olvasnad; ha mar a kettot osszehasonlithatonak tartod.

Anonymous said...

Kedves anonymus.
Itt egyeltalán nem a MÓDSZEREKRŐL van szó.
Jézus a pusztában 40 napig csak ült és gondolkodott(mondjuk nem karosszékben), Buddha a bodhi fa alatt szintén csak ült és gondolkodott. És mire jutottak tudományos szemmel?
Mégis azt hiszem jobban látták és értették a világot mint bármelyik tudós a Földön.
Persze nem akarom b.b. gondolatait a fent említett kettőhöz hasonlítani, és a vallást sem érdemes a tudománnyal keverni, de megjegyezném, hogy olvastam(om) Einsteint (is), aki szintén vallásos volt, és sokmindenre amit nem tudott megmagyarázni azt mondta hogy azok isten gondolatai.
b.b gondolataira (egyenlőre) nincs bizonyíték, ezért éppúgy helytállónak is bizonyulhatnak idővel mint 'birkaságnak'.
Csípőből rámondani hogy hülyeség asszem elvakult materializmus és a tudományban vetett vak hit - de mint tapasztaljuk a tudomány nem mindig menti meg az embert és talán több dolog van, amit a tudomány egyenlőre nem tud megválaszolni, mint amit meg tud (többek között a b.b féle elméleteket sem)

Anonymous said...

Kedves ismeretlennevű barátom...

Az ön értelmi szintjét jellemzi az, hogy úgy mond véleményt valamiről, hogy nem is olvasta. Talán próbálja meg először tanulmányozni a könyvet és utánna "fikázza", ha minden egyes sorát meg tudta cáfolni. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a könyvben rengeteg utalás van neves fizikusok, tudósok állításaira.
Tehát szerintem olvassa el a könyvet( ha tud egyáltalán olvasni), de előbb tegye félre az ítéleteit!
Üdvözlettel : Tóth - Baranyi Zsolt

Unknown said...

Kedves Tóth-Bárányi Zsolt,

ismetelten hangsúlyozom, hogy (1)ebben a cikkben a véleményemet a Balogh Béla által adott interjúkra alapoztam, nem a könyvére. Ezekben az interjúkban ugyanazokról a témákról beszél B.B., mint a könyvben, és elég sok alapvetően hibás vagy egyszerüen értelmetlen dolgot mond, ahhoz, hogy meg tudjam jósolni: a könyve sem lehet sokkal jobb. (2) azóta a könyvet elolvastam, és a véleményem nem változott.

Csupán egy (újabb) példát vegyünk arra, hogy B.B. elmélkedései mennyire nem megalapozottak. B.B. szerint "sem az agy, sem más biológiai szerv nem képes gondolatot létrehozni", mivel, többek között, nem tudjuk az agyban létező elektromágneses hullámokat mérni, vagy, amit tudunk mérni, az nem elég erős a telepátiához. B.B. ugyan megemlíti az elektroencefalogramokat (EEG), de szerinte azok nem számítanak, mert a grafikonból nem lehet kiolvasni, hogy ki mire gondol.

Először is, a telepátia létezése, erős eufemizmussal élve, enyhén szólva gyanús. Legalábbis elmondható, hogy a pszichológusok és neurofiziológusok döntő többsége nem tekinti egy létező és kísérletileg ellenőrizhető jelenségnek. Másodszor, a gondolatokat okozó elektromágneses hullámok igenis nagyon jól mérhetőek, pl. az EEG-vel, de manapság az EEG-nél előrehaladottabb módszerekkel is vizsgálják, hogy mi történik az agyban, ilyen pl. az FMRI (functional magnetic resonance imaging). Az, hogy az EEG grafikon meg az FMRI kép nem írja ki nagy betükkel, hogy ki pontosan mire gondol, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gondolatok nem az agyban jönnek létre.

Sajnálom, kedves uram, de B.B.-nak az ilyenszerü elmélkedéseiről egy jobbacska középiskolés is meg tudja állapítani, hogy teljesen logikátlanok.

Ami pedig az értelmi szintemet illeti: annyi biztos, hogy elég magas volt ahhoz, hogy adjanak egy PhD-t a Stanford Egyetemen.

Üdv,

Z.S.

Anonymous said...

Kedves XYZ BLOG!
Az hogy vett egy doktori címet nem változtat azon, hogy továbbra sem tud olvasni kedves ismeretlen nevű úr, ugyanis a nevem Tóth - Baranyi Zsolt, azonban azt hiszem Ön túlságosan beszűkült látókörű és az ilyen emberek miatt nem haladunk sehova sem. Esetleg lehet önnek fáj az hogy a Stanford Egyetemi píéjdzsdí címével nem képes egy értelmes könyvet létrehozni. Bár mondjuk ha Ön kétségbe vonja Balogh Béla állításait, az is ugyanúgy kétségbevonható hogy önnek doktori cime, sőt ami azt illeti még az is, hogy diplomája van. Ami nem baj de legalább ne kérkedne vele.
So-so a lényeg, hogy szerintem egy olyan ember ne mondjon véleményt egy könyvről amit nem is olvasott, aki még a saját nevét sem meri felvállalni.
Tóth - Baranyi Zsolt

Unknown said...

Kedves Tóth-Baranyi Zsolt, elnézést a névelirásért - errare humanum est. Az viszont nem igaz, hogy nem vállalom a nevem, csak ön nem hajlandó alaposabban körülnézni a honlapon, amit olvas. Ha ezt megtenné, akkor látná, hogy a nevem Sylvester Zoltán. Üdv, zs

Anonymous said...

Abban igaza van, hogy a további szószaporítás felesleges. Mindenki mindent másképp lát, mi pedig elbeszélünk egymás mellett. Nem állítom hogy B.B könyve elejétől végéig igaz, de tartalmaz 1-2 elgondolkodtató dolgot, amin már magam is töprengtem sokszor. Attól, hogy bizonyos dolgokról nem veszünk tudomást, még létezhetnek.
Üdv : Tóth - Baranyi Zsolt

Anonymous said...

Szia ZS!
Nem a B.B. könyvvel kapcsolatban írok, csak 3 jó tanácsot szeretnék adni!
1.)Gondolkozz!!!
2.)GondolkozZ!!!
3.)GONDOLKOZZ!!!

Unknown said...

Szia Anonymous,

Gondolkozom!
GondolkozoM!
GONDOLKOZOM!

Anonymous said...

Kedves Emberek, nem lenne kedvük egy kísérlethez? Mostantól tilos a másikat "fikázni". Csak viccből, vajon így mire jutnak? Mert a BB-védő oldalról eleddig egyetlen értelmes érvet sem hallottam, minden comment a blogger olvasási és értelmi képességeiről szól. Szerintem ő tud olvasni, sőt láthatóan írni (na jó, gépelni) is, szóval ez legyen egy lezárt ügy. Kedves valaki, aki nem érti, KI vagy MI a természetes szelekció! Nos igen, fogós kérdés, ha gyorsan kell válaszolni, azt mondanám, hogy a természeti törvényekből következő jelenség. Szívesen kifejtem kicsit bővebben és pontosabban, ha igény van rá. Ja és tudok olvasni, stb. Igazi érveket szeretnék hallani. Próbáljuk meg. Alázatos tiszteletem mindenkinek.

Anonymous said...

Nem mondom hogy Balogh Béla végső valósága rendben van, nem az ő könyvét akarom védeni, de amit a természetes szelekcióról a kedves cikk irója itt elmesél az nem állja meg a helyét.
A természetes szelekció lényege, az, hogy a természet azokat a dolgokat tartja meg, amik segítik az előrelépést, a fejlődést. És ezt úgy teszi, hogy belekódolja az élőlény DNS-ébe. Ami ezután az utódok tulajdonságait másképp alakítja. Azonban az élet kialakulásának feltétele, hogy kémiai elemekből véletlenszerűen összeálljon a DNS.
A kedves szerző elmesélhetné egy másik cikkben, hogy a kémiai elemeknél hogyan is működik a természetes szelekció!

Pargaspar said...

JuuuuuJJJJ, Fiúk!
Senkit sem védve, és senkit se cáfolva, ki hogyan tudja összeegyeztetni a ma is hangoztatott (külön-külön) két tudományos tételt, miszerint
-- a fény sebessége állandó, abszolút, nem gyorsítható és nem lassítható, mégha a fényforrás maga mozog is,
-- ugyanakkor a vöröseltolódás jelenségét észlelik, sőt, következtetik belőle az univerzum GYORSULÓ tágulását.

Nos????

Pargaspar

Anonymous said...

Ha egy mókus ír egy könyvet, aminek ilyen címet ad, hogy "A végső valóság", akkor annak a könyvnek a megítéléséhez nem kell sem tudományfilozófia, sem Einstein, sem Heidegger, sőt még Heisenberg sem. És el sem kell olvasni azt a könyvet, anélkül is biztosan lehet tudni, hogy az írója bolond. És ennyi. Tudom hogy ez az ezoterikus, vallásos, kreacionista, stb holdkórosokat érzékenyen érinti, de ha valami "végső valóság", akkor ez az. Egyszerűen ostobák, és tudatlanok vagytok barátaim, és ezen semmi nem változtathat.

 
Copyright 2009 Hindered Settling. Powered by Blogger Blogger Templates create by Deluxe Templates. Sponsored by: Website Templates | Premium Themes. Distributed by: blog template