Saturday, November 19, 2005

Plazmafizika és sarlatánság I.

A magyar sajtó és média újra bebizonyítja: halvány gőze sincs, hogyan müködik a tudomány.

Gróf Spanyol Zoltán ugyanis azt adja el nagyon sikeresen ostoba befektetőknek és újságíróknak, hogy a vízplazma "égetésére" (?) alapozó találmánya lehetővé teszi "gyakorlatilag ingyenes" energia előállítását. Íme egy néhány kiemelkedő czikkentyü a széles kínálatból: a Szabadság, a Kossuth Rádió, a Székely Hírmondó, a Duna Televizió, az Új Magyar Szó mind sietnek ingyen reklámozni a nagy magyar feltalálót (és a listát még lehetne folytatni). Érdemes bővebben idézni a Kossuth Rádió Vasárnapi Újságának szeptember 4-i adásából:
"A vizet kezeljük, elõször elõmelegítjük, utána plazmásítjuk, a plazma kijön a nyíláson, égve jön már ki a nyíláson, mert van benne egy gyújtószerkezet, és felgerjed összesen nyolcezer fokig. Tehát ez az én szabadalmam, az én találmányom, amit én 1985-ben adtam be. Minden találmányt feltesznek, és minden beadványt feltesznek az internetre a szabadalmi hivatalok. Ezt egy orosz csoport ellopta és elkészítette ezt a készüléket, ami igazolja azt, hogy tényleg, a víz ég. Most az a fontos, hogy nemzeti büszkeségünket, nemzeti öntudatunkat visszanyerjük, mert van arra lehetõség, hogy gazdasági szinten elérjük azokat, akik a nyakunkra ültek, talán túl is szárnyaljuk õket. Bennünk fel kell, hogy ébredjen az istenfiúi öntudat, hogy mi Isten teremtményei vagyunk, minket a magyarok istene ide azért teremtett, és a földre is, hogy tökéletesítsük a földi életet, ne romboljuk, és aki rombolni jött, az menjen máshova, keressen magának máshol territóriumot. Most már ezer év után ideje, hogy a magyar nemzet önmagához térjen és megerõsödjön, és teljesítse azt a feladatát minden ember, amiért megszületett."

Megáll az ész és ácsorog. Mennyi intelligencia szükséges ahhoz, hogy valaki rájöjjön, hogy ez tömény ostobaság, jó adag gusztustalan nacionalizmussal megspékelve? Hány osztályt kell ahhoz elvégezni, hány könyvet kell elolvasni, hány neuront felhasználni, hány újságírótanfolyamot kijárni, hány Google-keresést végrehajtani, hogy valami gyanús legyen egy ilyen szövegben?

Sajnálom, de azt kell mondanom: ha valaki ezt komolyan veszi, az megérdemli, hogy a gróf úr alapítványába fektesse a pénzét. Az újságírók viszont, akik minden további nélkül elhiszik, hogy a víz ég, azt is megérdemelnék, hogy ezután csak a gróf úr találmánya által előállított energiával fütsenek és benzin helyett csak vizet tehessenek az autójukba.

23 comments:

Anonymous said...

Kedves Barátom ! Pontosan nem tudom, hogy ki/kik vagytok, csak "tetszik" az a magabiztosság , ahogy állást foglalsz valami olyan dologban, ami ellenkezik, vagy nem teljesen illeszkedik bele az ikolában tanultakba , netán ti is tanítjátok azt. Pont így "tetszik" akadémikusaink ördög/sarlatán/kókler-űző új egyesülete is mely letílt előadásokat , ellehetetlenít álmodozókat nem adja meg a hitet az embereknek, hogy keressenek más utat is, mint amin sokan ( körbe-körbe) járnak. Én magam nem kutatok, nem tanítok, nem találok fel semmit, csak szimpatizálok ezekkel az emberekkel és lehetőség szerint segítek nekik. Mellékelten küldöm Dr Rendell Mills hidrínó erőművének leírását angolul, mely a NASA együttműködésével készült, a hidrogén atomok stimulálásval működik és az atomok plazma állapotán alapul . CSAK ENNYI !!!
Bővebbet: http://www.blacklightpower.com/applications.shtml
Tari Attila

Anonymous said...

Butuskáim minden éghető,csak megfelelő hőmérséklet kell hozzá!

Anonymous said...

Kedves Olvasok!
Csodalkozom azon hogy azonnal kikaltunk valakit sarlatannak ha nem ugy gondolkozik mint az elfogadott nagy atlag. Azert mert nem tudunk megmagyarazni valamit az nem biztos hogy nics. Lehet hogy a feltalalo is butasagokat mond, ne csodalkozzunk rajta senki sem tevedhetetlen plane akkor amikor teljesen uj teruleteket fedez fol. Az angolok azt mondjak a puding probaja ha megeszik. Nosza rajta bizonyitson!
Szeretnek latni egy mukodo motort ami a grof ur talamanyaval mukodik. Az ne zavarjon senkit hogy nem tudjuk megmagyarazni a mukodesi elvet. A tuzet is hasznaltak eleink megse tudtak mi az ami lejatszodik benne. Az hogy a professzorok nem tudjak elfogadni az termeszetes hiszen ok egy megkovesedett gondolkodas utjan haladnak, amit sok sok tudos gondolkodo kiepitett.Ok a sajat teruletukon sokat tudnak de akkor amikor ismeretlen teruletre ernek a tudasuk es elettapasztalatuk visszahuzza oket. Persze nem illik szarkasztikusnak lenni. Bizonyitson az illeto!Lassuk mit tud! Azutan majd megtalajuk kozosen botladozva ervelve es ellenervelve az igazi mukodesi elvet.Termeszetesen a szabadalmi bejegyzes nem egy bizonyitek. Szabadalmaztani lehet egy elvet is ami nem biztos hogy megvalosithato. Spanyol Zoltan magyarsaga is ertheto. Aki nem toltott egy par evet a Muncheni magyarok kozott az nem tudhatja hogy milyen gondolkodasi mod alakult ki kulhonban. Pontosan olyan mint amit a Spanyol ur leir. Van aki az orszagert akar tenni valamit. Sok ember jobban magyar kulfoldon mint idehaza. A vallasossag meg maganugy, kar volt belekeverni az istent es az isteni kuldetest. Amint mondtam a puding probaja a kostolas. Isten van azoknak akik elkepzelik. En meg nem lattam de mar sok olyan viszont igen akik a nevevel jocskan visszaeltek.Ha a grof ur feltalat valamit bizonyitson. Fogjon egy belsoegesu motort es mukodtesse a nagykozonseg elott a keszulekevel. Ha mukodik le a kalappal szivesen befektetek a cegebe. A szokasos magyar ledorongolast pedig felejtsuk el vegre. Farkas Lajos

Anonymous said...

http://planetvids.com/html/Very-Hot-Water.html

Anonymous said...

Helló!
Csak kérdezek
Ha ellopták az oroszok a találmányt, ők miért nem készítenek vízautót, vagy miért nem használják fűtésre?
...
...
Biztos lefizették őket, hogy ugyan már had vegyük tovább a gázt tőlük.
Nem de?

A találmány ellenőrzése egyszerű:
kell egy jó hőszigetelt zárható doboz, ahol t ideig működteted a plazma pisztolyt, megnézed, hogy mennyivel lett magasabb a hőmérséklet, ismered a dobozban lévő anyagok fajhőjét és tömegét (doboz, levegő, egyéb) és kiszámolod, mennyi energia kellett, hogy a mért hőmérsékletre melegedjenek. Lehet, hogy nem lesz 100% os mérés, de 98% biztos.
Kérdés: erről miért nem beszél?

Ennyire f... a fizikához?

Aki meg még mindig hisz benne javaslom vegyen egy orosz gyártmányú készüléket, tegyen a plazma pisztoly köré egy burkolatot, a burkolat belselyébe egy víz elvezető lemezt és kész a vízzel működő kályhája
Nem kell meg várnia, amíg a Spanyol úr kegyeskedik elkészíteni a saját verzióját.

Miért nem villanyt termel vele?
Ha valaki ismeri az üzleti lehetőségeket, tudja, hogy a villamos energiatermelésben van a legnagyobb üzlet, pl egy 40 kW-os vízzel működő autó évi ~4 mFt-ot termelhetne a gazdájának, ha az áramszolgáltatónak adná el villamos áram formájában a teljesítményt. (Egy generátort kell csatlakoztatni a motorra és egy fesz. szabályzót). (1kW*11Ft*24h*365nap=96360 Ft => 40kW 3’854’400 Ft/év)
Az így termelt áramot még eladhatja a szomszédainak, vagy egy üzemnek dupla áron pl. 20 Ft/kWh-ért ekkor ~7 mFt-ot kereshetne évente (az áramszolgáltatók 27 Ft/kWh-ért teszik mindezt

Ennire f... az üzlethez?


Nincs több kérdésem egyelőre.

Anonymous said...

Arany csibém! Nem tudom ki áll mögötted, da sejtem.
Mielőtt ezt a sok zöldséget leírtad miért nem írtál be valamit a keresőbe. Mondjuk water fuel. Sok érdekes dolgot találtál volna. Nem baj két fajta ember van. Az egyik gondolkodik a másik hadovál. A besorolást rád bízom!

Unknown said...

Anonymous,

1. Nem vagyok az arany csibéd.
2. A Google sok jó dolgot tud müvelni, de ha hülyeségeket keresel, akkor hülyeségeket fogsz vele találni. A "water fuel"-ről szóló lapok olvasgatását ezért neked hagyom.

Anonymous said...

èn csak most bukkantam erre az ègoe viz tèmàra, de szembetuenoe az alaptalan, komolytalan ès semmitmondò biràlatod "zs"! Egy szem tudomànyos èrvelèesed sincsen, de màr is "tudod", hogy sarlatàn a hazafi Spanyol gròf ùr.

Oeszintèn mondva, èn nem "tudom", hogy mi az igaz, csak annyit, hogy magyarorszàg 'okosai', a "Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem" tagjai, szintèn semmitmondò kritikàt ueznek. Egy halvàny tudomànyos èrvelèest sem talàlatam a gròf ùr szabadalma ellen. Pedig kivàncsi lennèk komoly ellenèrvekre.

Mellesleg: A hazafisàg nem nacionalizmust jelent, hanem patriotizmust. Itt is tùlòràznod kellene.

Anonymous said...

Tenyleg, en is erdekes dolgokat talaltam water fuel szavakkal a keresoben...
alexfiracluj@yahoo.com

Sanyi

Anonymous said...

Sziasztok!

Elsőként szerintem is inkább patriotizmus a gróf úr beállítottsága mint fasizmus.
Viszont mint fizikus halgató azt is el tudom mondani, hogy a "víz égése" ezzel a folyamattal nem hajtana meg semmit. Átfutottam a szabadalmat és annak ellenére, hogy a gróf úr széleskörben alkalmazza a termodinamika törvényeit, mégsem tanulta meg a legalapvetőbbeket. Nyílvánvalóan egy körfolyamatot ír le,(a vizet szétbontja komponensekre majd újra vizzé alakítja) viszont ezekről pontosan tudjuk, hogy ideális esetben annyi energiát használnak el mint amennyi előállítható belőlük. A valóságban persze kevesebb energiát kapunk vissza mint amennyit befektetünk. Ha működne ez a találmány akkor többek között megsértené a termodinamika 2.főtételét és az energiamegmaradás törvényét is. Ez utobbi azt jelentené, hogy a semmiből energiát termel. Szerintem józan paraszti ésszel is belátható, hogy ez nem lehetséges. Tanáraim gyakran figyelmeztetnek, hogy sok hülyeség található a neten. Sajnos azt is elmondhatom magamról, hogy még az egyetemen is találkoztam áltudossal és áltudománnyal.
Végül lehetséges, hogy a cikk írójának fogalma sincs arról, hogy mi a hiba a találmányban, de mégis igaza van.

Anonymous said...

Ha ez valakinek töménytelen gusztustalan nacionalizmus, akkor az a valaki egy szánalmas alak. Maga a vélemény írója sem győzi meg az olvasót magas intelligenciájáról, lévén hogy egy "tudományos kezdeményezést" köpköd olyan arrogáns stílusban, melyet véletlenül sem tudok komolyan venni. Remélem vannak még hozzám hasonló emberek.
Amúgy meg utálok Amerikával példálózni, de jöjjetek már rá arra, hogy ott minden reggel eléneklik az iskolában a himnuszukat, és mérhetetlenül gazdagok. Nálunk meg egy az átlagosnál érdekesebb törióra, pl kiselőadás a kalandozó magyarokról, és máris hungarista az ember. Vicc az egész.

Unknown said...

Anonymous: valaki lehet patrióta anélkül, hogy nacionalista legyen. A Spanyol Zoltán féle hazafiság igenis gusztustalan és alaptalan nacionalizmus. Semmi bajom, ha a valóban értékes és értelmes magyar találmányokat és alkotásokat ünnepeljük; de a Spanyol úr vízautója nem tartozik ezek közé. Ez nem arrogancia kérdése, hanem egyszerű tény.

Anonymous said...

Én sem értem miért kell bántani, rágalmazni és fikázni valakit aki egy jó ügyet szolgál! Undorító egyes emberek hozzáállása más gondolkodásúakkal szemben. Én ma találkoztam a feltaláló egyik ismerősével aki látta élőben a találmány miniatür változatát és valóban pár WATT bevitt energiával és desztvízzel vágták a vastag vaslemezt! Na de ez lényegtelen. Sokkal fontosabb az hogy hogy állunk hozzá. Nem segíteni és támogatni kéne az ilyen embereket?

Anonymous said...

http://www.szkeptikus.bme.hu/spanyol/

DJS said...

Draga mindenki

Utalok mindenkivel vitatkozni, de itt annyi hulyeseget hordanak ossze, hogy kenytelen vagyok.

ZS nem azt mondta, hogy Spanyol Zoltan talalmanya nem mukodhet. O csak azt mondta, hogy Spanyol Zoltan szavaibol az lathato, hogy egy kokler, szemfenyveszto, sarlatan, es emiatt nem kellene vele a tevehiradoban es egyeb illusztris helyeken foglalkozni. Nem az igazat kifogasolta, hanem a stilusat. A stilusa ostoba, nem a lenyegrol szol, voltakeppen az ur nem sokat mondott a talalmanyarol, ket sorban elintezte azt, amin allitolag husz eve dolgozik. TE se így tennel, akarki legyel is, nem az istenfiurol beszelnel, ha vegre hajlandoak meghallgatni az evtizedek ota erlelt talalmanyod lenyeget. Csak egy kokler tenne igy, akinek nincs talalmanya, es tudasa sincs ahhoz, hogy hihetoen tudjon halandzsazni.

ZS nem is azt kifogasolta, hogy Spanyol urat meghivtak egy musorba, mert hat istenem, meghivhatjak nyugodtan, nem igaz? Azt kifogasolta, hogy az egyik ado elkeszitett vele egy mustort, es a tobbiek kritika nelkul atvettek tole, holott messzirol buzlik az egesz. Egyebkent jellemzo, hogy nem az osszes ado vette at, tehat a tobbiek idejeben eszbe kaptak, de milyen sokan nem... Jellemzo, hogy az egyetemeknek kellett nyilatkozatot kiadniuk (es mar nem eloszor), mert Spanyol Zoltan belehazudott roluk mindenfelet az altala annyira tisztelt magyar nemzeti radioba. A tobbiek meg atvettek anelkul, hogy megkerdeztek volna az egyetemeket is, minimalis ujsagiroi kepessegeket sem mutatva. Emiatt egy kezdo riportert kirugnanak. Egy szerkesztonek meg elnezik.

Tari Attila: Rendell Mills allitolag plagizalt, irt egy konyvet "A klasszikus kvantummechanika nagy egyesitett teoriaja" cimmel, amiben forrasmegjeloles nelkul vett at egesz oldalakat fizikatankonyvekbol. A lektora fedezte fel. Aki nem tisztessegtelen, annak ilyesmire nem lenne szuksege.

J. Kaiser: Spanyol talalmanyat azert nem tudomanyosan cafoltak meg, mert nem tudomanyos formaban volt felteve. A szabadalma nem reszletezi a talalmany mukodeset, es Spanyol ur sem mondott errol lenyegeben semmit. A feltalaloknak reszletes hatastanulmanyokat kell csinalniuk ahhoz, hogy a befektetok komolyan vegyek oket, Spanyol nem csinalt semmi ilyesmit. A feltalaloknak reszletes fizikai leirast kell adniuk ahhoz, hogy tudomanyos beszelgetes indulhasson meg, Spanyol ur semmi ilyet nem adott. Ahogy Anonymous is leirta, gyakorlatilag nem tortent mas, csak az, hogy elmondott nehany altalanos szot a talalmanyarol, olyat, ami alapjan nem vilagos, mi lenne a talalmany tudomanyos jelentosege. Meg elmondott par hazugsagot, meg elmondott nehany hazafias szot, és most tartja a markat, hogy tamogassuk ot. Ez tortent valojaban. Aki szerint ennel tobb tortent, az mutasson ra azokra a szovegreszletekre Spanyol ur eloadasainak egyikebol, ami ennel tobbet jelentett.

ottofon: Spanyol ur a hirek szerint a lemezrol is hazudott, az ugyanis egy eredeti orosz talalmany, mar a hatvanas evek ota ismert (nem az o nyolcvanas évekbeli szabadalmat loptak el), raadasul senki nem vette meg, mert pazarloan banik az energiaval. Bemutatokon persze hatasos, de a vaslemez elvagasa szakemberek szerint sokkal olcsobban is megoldhato, toredek energiaval. Ez is arra vall, hogy Spanyol ur egy kokler, mert neki eleg, ha valami a bemutatoteremben mukodik.

Éva said...

Kedves hozzászólók!
Egyetértek Tari Attila véleményével, mert az én véleményem is ez!
Azonkívül egy ilyen találmány megvalósulás lássuk be, óriási érdekeket sért! A "hivatalos" tudósok némelyikéről pedig meg van a külön véleményem!Lásd.: finnugor nyelvelmélet! Az ezt képviselő "tudósok" mereven kiállnak az idejétmúlt, ráadásul felderített és bebizonyított idegen érdekű szándékos ferdítés mellett, csak azért, mert még mindíg csak e téma támogatásáért lehet pénzt és nyilvánosságot kapni.
És bizony ez a szemlélet, tetézve a szakmai féltéssel, irígységgel minden tudományos területen érvényesül. Azonban az idő az igazságnak dolgozik.
És még egy fontos észrevételem: a feltalálót nem a "biznisz", nem a pénz, hanem a környezet védelme, és hazája dicsősége vezérli, ami önmagában óriási és tiszteletreméltó dolog! Nem is kell, hogy üzletember legyen! Nem a feltaláló dolga az üzletelés. A piszkos pénzszemlélet a rákfenéje a világnak!
A kis fizikus hallgatónak pedig csak annyit: tanuljon még sokat, és amíg tanul, tartsa távol magát az elvtelen kritizálástól!

Unknown said...

Éva, először is: egyáltalán nem vagyok "kis fizikus hallgató". Másrészt, ha a gróf úrtól olyan távol állna a "piszkos pénzszemlélet", akkor nem kunyerálna pénzadományokat a honlapján.

Jaj annak a hazának, amelyiknek a dicsősége ilyen feltalálókon múlik.

Anonymous said...

Örülök,hogy ezt is Magyar testvér találta fel(-most elég nacionalista,vagy Magyarista voltam?)-mert akkor ez volt a célom!!!Hajrá Rróf Úr,hajrá szabadgondolkozású feltalálók!!!!

Anonymous said...

Csak azt nem értem,hogy miért kell egy értelmes Magyar feltalálónak mindig kűlföldre mennie.és ott szabadalmaztatni!Az hogy Magyarország valamiért nem fogadja el az új találmányokat,azt már rég észrevettem-tény,de hogy miért,még nem sikerűlt rájönnöm!!!Ludasok azok,akik a háttérbe megpróbálják ezeket az új találmányokat lejáratni,ellehetetleníteni...

Unknown said...

Kedves Anonymous, egy értelmes Magyar a "külföld"-et és a "sikerült"-et rövid ü-vel írja.

Anonymous said...

Ekkora kóklerséget én még életemben nem láttam, pedig egy két "találmányon" már elakadt az agyam.
Szóval ott kezdődik hogy "Gróf" innentől egyértelmű hogy lehúzás és vagy átverés, de menjünk tovább azért. Kihúzza a 220-ból a plazmavágóját akkor is működik? Nem? Akkor miről beszélünk?

Anonymous said...

Kedves hozzászólók pro és kontra! Van egy speciális betegség az ú.n.agyhúgykő! Ez lehet akut vagy krónikus. Nos, ez a feltaláló talán már 30 éve ebben szenvedhet. Az akut esetre is van példa. Ritkán előfordul, hogy képzett tudósoknál is hirtelen fellép ez a betegség. Biztosan vannak akik még emlékeznek a szenzációs hírre, hogy egy magyar kutatóhelyen feltalálták a hidegfúzíót, amely megoldja a világ energiagondját. A bejelentést másnap visszavonták. A takarítónőnek kellett rájönnie, hogy a műszerek egyikébe egy döglött légy szorult és ez okozta a téves mérési eredményt.

Anonymous said...

Lehet, hogy még nem jött el az idő a találmány megvalósítására, mert a mi gondolkodásszintünk az anyaghoz kötődik, illetve az érdekekhez. De ez a találmány megvalósul. 300 évig fogja az emberiség használni a Vízöntő korszakban. Gróf Spanyol Zoltán egy hatalmas leszületés, akinek ez a feladata. Gimesi Éva

 
Copyright 2009 Hindered Settling. Powered by Blogger Blogger Templates create by Deluxe Templates. Sponsored by: Website Templates | Premium Themes. Distributed by: blog template