Sunday, November 20, 2005

Plazmafizika és sarlatánság II.

Érdemes egy kicsit tovább elemezni a tegnapi témát. A teljesség kedvéért hadd említsük meg, hogy valóban létezik egy német szabadalom, amelyre Spanyol Zoltán hivatkozik, itt olvasható el (sajnos csak németül; egy ilyen ostobaságnak az elfogadása egyébként a német szabadalmi hivatalt is minősíti). Továbbá, a gróf úr élőben is megtekinthető és hallgatható, amint a találmányát magyarázza az MTV nézőinek (köszönet a linkért Luffi Péter barátomnak). Härtlein Károly fizikus így kommentálja a jelenetet:
"2004 nyarán az MTV és az MTA kötött egy együttműködési szerződést. Ennek értelmében az MTV és az MTA közösen lép fel az áltudományok ellen. Jó volt ezt látni és hallani. De az örömöm nem tartott sokáig. A megújult MTV honlapon ott, ahol régebben a fórum volt, most horoszkóp van! 2004 októberében a Napi Mozaik magazin műsor is csalárdul elárulta az ügyet! Egy régi ügyet vettek elő, gróf Spanyol Zoltán 1986-ban szabadalmaztatott vízhajtású autóját. 100km egy liter vízzel, hangzott el a beharangozóban. Az adás szerkesztői nem kezdők, mégis olyan tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot, amely egyenesen ijesztő. A több mint negyedórás műsorblokkban a feltaláló valótlan állításait ámulva hallgatták a műsorvezetők. „A víz izotóp anyag”, mondta Spanyol Zoltán, az ilyen mondatok után középiskolai feleletre egyértelműen az elégtelen osztályzat jár. Ha már a középiskolai kémia és fizika tantárgy alapfogalmaival nincsenek tisztában, legalább azt tudhatták volna, hogy a szabadalmi oltalommal rendelkező dolgoknál nem feltétel a működőképesség. Ezt a szabadalmi hivatal ugyanis nem vizsgálja. A műsorban bemutattak egy teljesen más elven működő, fejlesztési stádiumban lévő modellt. Ez az autó cseppfolyós hidrogén gázzal üzemel, (amelyről tudjuk, hogy heves hőtermelő kémiai reakció során képes vízzé elégni) és égésterméke vízgőz. Spanyol Zoltán autójának a hajtóanyaga víz, és érdekes módón az égésterméke is víz. Rejtélyes módon, a hideg csapvíz meghajtja az autót, közben gőzzé válik. Valószínűleg, azután érthetjük meg ezt a folyamatot, ha majd sikerül a hajunknál fogva felemelni magunkat."

Ugyancsak feljegyzendő, hogy Hantz Péter kolozsvári fizikus (aki fizikában való jártasságát nem gyanús szabadalmakkal, hanem komoly lapokban közölt cikkekkel tudja bizonyítani) megírta véleményét a www.erdely.ma honlapnak. Remélem, hogy ugyanezt megírja a kolozsvári Szabadságnak is -- és a Szabadság majd közli a teljes írást, nemcsak szemlézi azt (ahogy az erdely.ma tette). A gróf úr válasz-szövegében először megkérdőjelezi Hantz Péter létezését ("A levélben említett Hantz Péter lehet hamis név, hamis foglalkozással"), majd magyarságát:

"Hantz Péter nem magyar ember, még, ha tud is magyarul, mert a magyar nemzet gazdasági, társadalmi, erkölcsi felemelkedése ellen szól."

Kedves újságíró és szerkesztő urak és úrnők, van egy építő javaslatom: mi lenne, ha néha nem csak Spanyol Zoltán és Balogh Béla tipusú sarlatánoknak adnának hangot, hanem a Hantz Pétereknek is? És nemcsak olyankor, amikor a Babes-Bolyai egyetemen való magyar oktatásért szólalnak fel, hanem akkor is, amikor tudományról meg fizikáról van szó?

Végezetül még két aranymondás a gróf úrtól (a teljes szöveg itt olvasható):

"Az emberiség két csoportra osztható: léteznek - nagy többséget alkotva - a jó emberek: ők az áldozatok; és az önmagukat istenekké avatók, akikból előbb-utóbb szintén áldozat lesz."

És egy kicsivel odébb:

"A feladatot Istentől kaptam, s azt elvégzem. Találmányom a magyar nemzet tulajdona, én csak rendelkezem vele, őrzöm, amíg bírom. Majd az Isten eldönti, hogy mi legyen vele, ha a nemzetem nem tart rá igényt."

No comment.

6 comments:

Anonymous said...

szia, nagyon hasonlo erdeklodesu emberek vagyunk, igy a blogodon szinte az osszes bejegyzest erdekesnek talaltam (nem olvastam vegig). Jo, hogy igy osszeszedted ezeket, es olvasmanyos formaban vannak jelen, egy kis szemelyes koritesben.

math

Anonymous said...

Ker, hogy a regieket nem lehet kommentezni.

Unknown said...

Math, kosz a kommentart, orulok, hogy nemcsak en olvasom a blogomat :). A regi bejegyzeseket is lehet most kommentalni. Udv, zs

Anonymous said...

Hello ! Csak azert irok hogy lasd , nem csak te magad (ZS) olvasod a blogot . Teszettek az irasaid .

Anonymous said...

Az ember tudatlansága végtelen.

http://www.vizenergia.hu/dunatv.wmv

Ha csak a szemednek hiszel itt van és nézd meg

Amúgy meg eddigi írásaid csak téged minősítenek.

Nem csodálkoznék, ha tíz-tizenöt év múlva lesz egy ilyen technológiával működő autód, mert nem tudod majd megfizetni a benzint, vagy már nem is lesz. Akkor is ezt fogod mondani? Hmmm?

Anonymous said...

Ja, és ha nem teszed ki az előbbi postomat, akkor az csak a te lelki szegénységedet minősíti.

 
Copyright 2009 Hindered Settling. Powered by Blogger Blogger Templates create by Deluxe Templates. Sponsored by: Website Templates | Premium Themes. Distributed by: blog template