Újabb hazai posztmodernkedések I.

Kis ízelítő Paul Virilio írásából, melynek magyarítása az új Hétben jelent meg:

És ahogy már magam is megírtam: „Az itt nincs többé, minden most van.” Következésképp minden művészet, de különösen az ábrázoló művészetek végzetesen károsodtak, majd megszűntek létezni az ábrázolás technológiáinak és a sokszorosításnak mind dromologikus, mind dromoszkopikus állandó gyorsulása miatt, mely nullára csökkentve teret és időt a szubjektum és a tárgy között, magától értetődően nemcsak a ritkaság és a durée [tartósság] fogalmait törölte el, hanem a műalkotás lehetőségének és „létrejöttének” kapcsolódási pontjait is, azaz a műalkotás fenomenológiáját.

Ilyen szavak egyébként, hogy "dromologikus" meg "dromoszkopikus" csak a Virilio és kellőképpen kikupálódott követőinek szótárában léteznek. De mit számít, hogy nincs semmi értelme az egésznek, és senki nem ért semmit belőle, mikor jól hangzik. És meg tudjuk játszani, hogy értünk valamihez: ha ez a szöveg nem mond neked semmit, az csak azt jelenti, hogy nem olvastál elég Viriliót és Foucault-ot és Derridát.

Bullshit.