Sunday, February 05, 2006

A magyar újságírás fölöttébb siralmas voltáról

Egy kedves olvasóm, "Szépszál Cs.L. Svédből", hívta fel a figyelmemet hogy február elsején a Petőfi Rádió négyórás előadást szentelt Balogh Bélának, a "Végső Valóság" polihisztor szerzőjének. [Szépszál Cs.L. így fejezi be egyébként hozzászólását: "Zuhanó repülőben maga sem lenne ateista, erre mérget vehet!", de ezt most hagyjuk.]

Nem ismétlem itt el mindazt, amit már leírtam Balogh Bélának az elméleteiről. Csupán azt tartom érdekesnek, hogy az interjúkészítő egyetlen csepp szkepticizmust sem mutat a hallottak iránt, sőt, minden labdát felad, s egyszerüen a mennybe meneszti interjúalanyát, néha már valamiféle vallásos áhitatot mutatva iránta. A kérdezőnek halvány gőze sincs a fizikához vagy tudományhoz általában, akárcsak interjúalanya, ő is perceken belül elárulja, hogy tudományos müveltsége a béka hátsó felénél alább van. De az fel sem merül benne, hogy esetleg valaki szakértőnek is kikérje a véleményét, mielőtt a Balogh Béla félre- és mellébeszéléseinek ilyen mennyiségü ingyen reklámot csinálna.

Hogyha ezt egy névtelen, kezdő riporterecske müvelné: azt mondanánk, hogy előfordul. De az interjúkészítő nem más, mint Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnökasszonya, sokak által nagyra becsült újságíró és közéleti személyiség. Engem nem érdekelnek a körülötte zajlott és zajló politikai viták. Az azonban világos, hogy az újságírói kompetencia teljes hiánya szükséges ahhoz, hogy valaki ennyire kritikátlanul és tájékozatlanul reklámozzon egy egyértelmüen értéktelen és értelmetlen könyvet.

Persze nem vitás, hogy hiszékeny újságirókkal az amerikai média is tele van. De gondoljunk csak bele, olyan ez, mintha a National Public Radio elnöke például Uri Gellerrel készitene rajongó interjút. Ehelyett az amerikai közszolgálati rádiónak mérvadó szintü tudományos müsorai vannak, mint például a Science Friday.

Egyvalamiben igaza van Kondor Katalinnak:
A rendszerváltás óta [...] semmi nem változott a magyar sajtóban. Kis túlzással: az intézmények mindegyike ma is ugyanolyan kontraszelektált, mint 1990 előtt volt.

És erre ő maga a legjobb bizonyiték.

Kapcsolodó: A végső birkaság; Lehet-e értékes az áltudomány?

2 comments:

Anonymous said...

BB.-hoz nem teszek hozza semmit. O egyszeruen butasagot ad el a buta olvasoknak.

Ehhez egy megjegyzes:

"Zuhanó repülőben maga sem lenne ateista, erre mérget vehet!"

1) Honnan tudja? Trockij peldaul vegrendeleteben is ateistanak vallotta magat. De egyebkent is honnan lehet tudni, hogy ki mit csinal egy szelsoseges pillanatban?

2) Tulajdonkeppen mit is akar mondani ez az "erv"? azt, hogy szelsoseges pillanatban esetleg sokan sokfele hulyeseget csinalnak? Na bumm, es akkor mi van? Bizonyara nem arrol van szo, hogy a zuhano repuloben hirtelen mindenki atgondolt, komoly, felelossegteljes velemenyt alkot a vilag dolgairol. Szoval ez az erveles igazan bullshit.

Unknown said...

Math,

valóban nem sokat árul el a valóságról, hogy ki mit gondol közvetlenül a halála előtt. Habár nem kizárt, hogy voltak és vannak ateisták, akik haláluk előtt hívők lettek, az semmiképp sem igaz, hogy ez az ateisták többségére jellemző lenne.

Nem olyan rég egyébként nekem is volt egy halálközeli élményem - itt nem részletezem, de a lényeg az, hogy olyan helyzetbe kerültem, amelynek egyértelmüen jó esélye volt hogy nagyon rosszul végződjön. Végül viszonylag olcsón megúsztam, de a kritikus pillanatokban teljesen magamnál voltam, és meg kell mondanom, hogy sok minden eszembe jutott, de semmiféle hittérítő hatása nem volt az esetnek.

Ez is bizonyítja, hogy az ateistáknak igazuk van. -- Just kidding :).

 
Copyright 2009 Hindered Settling. Powered by Blogger Blogger Templates create by Deluxe Templates. Sponsored by: Website Templates | Premium Themes. Distributed by: blog template