Monday, July 09, 2007

Tipikus profil: a vallásosság

Azt írja a Transindex, az MTI és a Reuters híreiből inspirálódva, hogy a múlt heti londoni és glasgow-i merényletkísérletek elkövetői
mindnyájan orvosok, vagy pedig kapcsolatban állnak a gyógyító hivatással. Évek óta dolgoztak nagy-britanniai kórházakban, ahol emberek gyógyítása, életek megmentése a központi feladat. Vajon miként lehetséges, hogy ilyen hivatást választó emberek igent mondjanak mások elpusztítására? - erre a kérdésre egyelőre a Scotland Yard sem tudja a választ.
Továbbá a
nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a militáns iszlamizmus követői széles társadalmi palettáról toborzódnak: dologtalan léhűtők és kisstílű bűnözők éppúgy akadnak közöttük, mint tehetős emberek és egyetemi végzettségű értelmiségiek.
És
egyszerűen hamis az a sztereotípia, miszerint az iszlamista körök tagjai mind hátrányos helyzetű, tanulatlan, az átlagos jövedelemnél kevesebbet kereső és hasonló emberek. A tények az ellenkezőjére vallanak: a merényletek elkövetői között nagy számban találunk magasan képzetteket, akik egzakt tudományban szereztek képesítést: vegyészek, fizikusok, orvosok, mérnökök.
A következtetés:
A profil azt mutatja, hogy nincs tipikus profil.
A válasz ezekre a kérdésekre pedig szerintem (és nemcsak szerintem) nagyon egyszerű: ezeket az embereket nem a társadalmi helyzetük, iskolázottságuk, IQ-juk, szülőhelyük, vagy munkahelyük köti össze, hanem az, hogy mindannyian vallásosak, mégpedig nagyon vallásosak. Hogy ennek napnál világosabb fontosságát és jelentőségét miért nem ismeri fel vagy hallgatja el a Scotland Yard, a szakértők, és a média egyaránt, azt én nem értem. Hacsak nem a vallás és vallásos emberek iránti általános (ál)tisztelet és kesztyűs kézzel való bánás miatt: a vallásról ugyanis csak jót vagy semmit illik mondani. És ahol jót semmiképp sem lehetne kiizzadni, mint például az ilyen cikkekben, ott nem mondanak semmit: úgy tesznek, mintha nem is létezne, és az égvilágon semmi köze sem lenne az egész témához. Hadd idézzem Sam Harris-t a "The End of Faith" című könyvéből:
Hogy láthassuk, a baj magával a muzulmán vallással van, és nem egyszerűen a "terrorizmussal", elég, ha azt kérdezzük magunktól: miért teszik a muzulmán terroristák azt, amit tesznek. Mi viheti az egyértelműen személyes sérelemtől vagy pszichológiai zavaroktól mentes bin Ladent - aki se nem szegény, se nem tanulatlan - arra, hogy barlangban lakjon, és számtalan férfi, nő, és gyermek meggyilkolását tervezgesse, olyanokét, akikkel soha nem találkozott? A válasz erre a kérdésre nyilvánvaló - már csak azért is, mert maga bin Laden ismételgette azt orrvérzésig. A válasz az, hogy az olyan emberek, mint bin Laden, valóban hiszik, amit hisznek. Hiszik, hogy a Korán minden egyes betűje szentigaz. Miért adta életét tizenkilenc tanult, jó anyagi háttérrel rendelkező férfi ezrek meggyilkolásáért? Mert hitték, hogy jutalmul egyenesen a mennybe mennek. Ritkán fordul elő, hogy az emberi viselkedés ennyire egyértelműen és teljesen megmagyarázható lenne. Miért nem akarjuk elfogadni ezt a magyarázatot?

Azért, mert van valami, amit az amerikaiak többsége Osama bin Ladennel, a tizenkilenc gépeltérítővel, és a muzulmán világ nagy részével együtt elfogad. Mi, amerikaiak is komolyan vesszük azt a felfogást, mely szerint bizonyos fantasztikus kijelentésekben minden bizonyíték nélkül hinni kell. Az ilyen hősies hiszékenységi aktusok nemcsak elfogadhatóak, hanem szükségesek is. [...] A vallásos hitnek, azaz a bizonyíték-nélküli-hit eszméjének tett engedményeinknek köszönhetően képtelenek vagyunk megnevezni és kezelni a világ konfliktusainak az egyik leggyakoribb okát.

2 comments:

Unknown said...

Ha jol emlekszem a 19 elterito kozul nehany tiltakozott, hogy mit is keres a neve a listan, hisz o koszi szepen jol van, peldaul Pakisztanban. Nezd meg az elso percet (a tobbit sem art megnezni) a kovetkezo videobol: http://www.youtube.com/watch?v=EZ9BofDUXv0

A dolgok altalaban nem olyan feketek (vagy eppen feherek), mint amilyennek elso latasra tunnek. Es ez ervenyes a vallasra is.

Unknown said...

András,

abban egyetértünk, hogy a dolgok általában nm olyan fekete-fehérek, mint amilyennek első látásra tűnnek. Igen, a vallásoknak is vannak pozitív oldalaik és hatásaik, azt nem kérdőjelezem meg. Azt azonban furcsának tartom, hogy nagyon kevesen akarják észrevenni és beismerni, hogy a legtöbb muzulmán terroristának a közös jellemzője az erős vallásosság.

Ami a Youtbe videót illeti: sajnos az ilyen szeptember 11-es konspirációs elméletek pont olyan hadilábakon állnak, mint például az a lökött elmélet, mely szerint a holdraszállás soha nem történt meg, hanem NASA-Hollywood-i közös produkció volt. A 19 terrorista igenis létezett és most már nem létezik (esetleg a muzulmán mennyben, ha van olyan), az épületeket pedig nem az amerikai kormány és/vagy a zsidók pusztították el, hanem a repülők, amiket a bű-vallásos terroristák beleröpítettek.

További olvasnivaló például itt és itt.

 
Copyright 2009 Hindered Settling. Powered by Blogger Blogger Templates create by Deluxe Templates. Sponsored by: Website Templates | Premium Themes. Distributed by: blog template