A legjobb hegymászófilm: A végtelen érintése

Megnéztük a tegnap este a "Touching the void" cimü filmet (magyarra úgy forditották a könyvnek a cimét, hogy "A végtelen érintése", ami persze elég erőltetett, mert a "void" semmiképp sem végtelent jelent). Két angol hegymászóról van szó, akik 1985-ben elhtározták, hogy megmásszák egy Peru-i hegycsúcsnak egy addig járatlan (mászatlan) falát. Ereszkedés közben az egyikük, Joe Simpson, eltöri a lábát, s a másik, Simon Yates, kötélhosszanként engedi le a szinte magatehetetlen Joe-t, egészen addig, amig egy áthajlás miatt az utóbbi nem tud kiszállni a kötélből. Több órás patthelyzet után Simon nem birja tovább, és elvágja a kötelet, nem tudva, hogy Joe két méterre van-e a földtől, vagy kétszázra. A valóság az utóbbihoz áll közelebb, és Joe bezuhan egy hatalmas jéghasadékba, de csodával határos módon túléli a zuhanást.

A lényeg az, hogy mindketten túlélik az akciót. A film olyan PBS-stilusu dokumentumfilmként meséli el az egészet. Egyértelmüen a legjobb hegymászó film, amit valaha is láttam: a szereplők őszintesége és minden miszticizmustól mentes, józan hangvétele, a túlzott drámaiság és a hatásvadászat teljes kerülése nagyon meggyőzően hat, és kiváló példa arra, hogy a valóság néha (gyakran?) túlszárnyalja a fikciót.