Ian Anderson on Christmas

The best thing about Christmas is that you get a few free days -- and I manage to spend them without worrying too much about not working. If I want to be more sympathetic, I think I can pretty much agree with Ian Anderson's (from the good old Jethro Tull) views on the subject:

"My views on Christmas? Well, I’m not exactly a practising paid-up Christian but I have grown up and lived with a so-called Christian society for 55 years and still feel great warmth for the nostalgia, festive occasion and family togetherness, so much a part of that time of year. Maybe without Christmas we would have that much less to celebrate and enjoy in this troubled old world. But it’s really all the Winter Solstice and the re-birth of nature overlaid with the common sense and righteous teachings of Mr. C.

A Christmas in this modern world should, in my view, accommodate the leisure needs and affections of Muslims, Hindus, Buddhists, atheists and agnostics, as well as Fido the family dog and Felix the cat. Throw in a few lost cousins and that dreadful man from next door and you have it! Sip the sloe gin, pull a cracker (so long as she’s not the daughter of that dreadful man from next door), kiss and cuddle under the mistletoe, toss Vegan disciplines aside, gobble the turkey (steady on, now) and have a therapeutic respite from the rigours of daily life."

Introverts and extroverts

An article on introverts by Jonathan Rauch -- it also has been published in "The Best American Science and Nature Writing" 2004 volume (edited by Steven Pinker):

"With their endless appetite for talk and attention, extroverts also dominate social life, so they tend to set expectations. In our extrovertist society, being outgoing is considered normal and therefore desirable, a mark of happiness, confidence, leadership. Extroverts are seen as bighearted, vibrant, warm, empathic. "People person" is a compliment. Introverts are described with words like "guarded," "loner," "reserved," "taciturn," "self-contained," "private"--narrow, ungenerous words, words that suggest emotional parsimony and smallness of personality. Female introverts, I suspect, must suffer especially. In certain circles, particularly in the Midwest, a man can still sometimes get away with being what they used to call a strong and silent type; introverted women, lacking that alternative, are even more likely than men to be perceived as timid, withdrawn, haughty.

Are introverts arrogant? Hardly. I suppose this common misconception has to do with our being more intelligent, more reflective, more independent, more level-headed, more refined, and more sensitive than extroverts. Also, it is probably due to our lack of small talk, a lack that extroverts often mistake for disdain. We tend to think before talking, whereas extroverts tend to think by talking, which is why their meetings never last less than six hours."

Az egyetem irracionalitása (?)

Még egy idézet a Korunk új egyetem-számából (Bókay Antal pécsi egyetemi tanár cikke):

"Az egyetem posztmodernizálódásának fontos jele az egyetem mint intézmény erősödő irracionalitása. Az „észváros” esztelenné válhat. Az irracionalizálódásnak pedig teljesen egyszerű okai vannak. A központi támogatási források beszűkülésével kiszámíthatatlanná válik az egyetemi környezet, és kétségessé válik az egyik legjelentősebb egyetemi vívmány az autonómia."

Én nem értem ezeket a posztmodern harcosokat. Ha úgy vélik, hogy a tudományos kutatás és az egyetemek túlságosan függővé váltak a nagy cégektől és a nagy pénzektől, akkor beszéljenek arról, és ne burkolják a témát ilyen nonszenszbe, mint "az egyetem mint intézmény erősödő irracionalitása".

Mikor jönnek rá ezek a humán szakos "tudósok", hogy Derridán, Lyotardon, Foucaulton, és Heideggeren kívül egyebet is lehet olvasni?

S ha már újra a posztmodernnél tartunk, érdemes megnézni hogy hogyan tud a számítógép néhány másodperc alatt a fentihez hasonló elmélkedéseket produkálni itt, és megtanulni hogy hogyan írjunk posztmodernül.

U.S. science supremacy threatened by competition

Number 67 in the 'top science stories of the year' in Discover Magazine is entitled 'U.S. Science Supremacy Threatened by Competition'. Some interesting facts: according to the National Science Board, an independent policy group that advises the president and the congress,

the drop in foreign applications - down 28 percent at the graduate level - is (...) certain to affect the future of science. Many who come here to study do not return to their native countries. A survey by the National Science Foundation in 2000 reported that 38 percent of U.S. scientists with doctorates were born abroad.

Also:

the number of research articles by Americans has been stagnant compared with an increasing number written by Western Europeans in the last decade.

Creationist karstology

I never knew there was a branch of science called 'creationist karstology'. But now I know: probably the best known (and potentially the only) practitioner of it is Emil Silvestru, who was head scientist at the Speleological Institute in Cluj, Romania, before he immigrated to Canada and became a member - and apparently employee - of Answers in Genesis, a creationist organization. 'Creation Magazine' claims he is a 'world authority on caves' - OK, he probably did indeed spend some time in caves and knows something about them. But how seriously can you take someone who honestly thinks that this is reasonable and this is good science:

After becoming a Christian he quickly realized that the ‘millions of years’ interpretation, so common in geology, was not compatible with Genesis. ‘Once I became a Christian,’ Emil says, ‘I knew I had to “tune up” my scientific knowledge with the Scriptures.’

‘Although philosophically and ethically I accepted a literal Genesis from my conversion, at first I was unable to match it with my “technical” side.’

E-mail discussions with qualified creationist geologists, creationist books, Creation magazine and especially the TJ helped him realise what he calls two ‘essential things’:

1. Given exceptional conditions (e.g. the Genesis Flood) geological processes that take an extremely long time today can be unimaginably accelerated.
2. The Genesis Flood was global, not regional.

   ‘These factors were immensely important in my conversion and my Christian life. I am now convinced of six-day, literal, recent, Genesis creation. That doesn't mean that there are not still some unanswered problems, but researching such issues is what being a scientist is all about.’"

According to Dr. Silvestru, radioactive dating is wrong; he is "now convinced of six-day, literal, recent, Genesis creation" and that "currently prominent creationist modeling of the post-Flood Ice Age is an important tool in understanding the karst in a young-earth framework".

No comment.

To wrap it up, a little piece of blatant misinformation. Asked if he

experienced any ridicule or persecution because of his strong stand on Genesis creation

, I guess back in Romania, Dr. Silvestru says:

"Not really, for two main reasons. First, after so many years of almost compulsory atheism/evolutionism, most people welcome biblical creationism as a breath of fresh air. Second, God has granted me a professional status that practically bars any attempt to ridicule my creationist convictions."

It is true that religion has gained quite some ground since the fall of communism in Eastern Europe; but I don't think that you can make a blanket statement like "most people welcome biblical creationsim as a breath of fresh air". In fact, most of the people I know, even those who are much more sympathetic toward religion then I am, would definitely not consider bibilical creationism a breath of fresh air.

Regarding his "professional status that practically bars any attempt to ridicule" his creationist convictions - well, here is one.

It is also true that they are ridiculous enough by themselves.

Sütő András égi lámpásokról

Sütő András közölt egy érdekes kis írást a Szabadság november 24-i számában (még a romániai választások előtt). A Bethlen Gábor fejedelmet parafrazáló mondatok között lelhető fel ez a gyöngyszem:

"Ha közületek bárki úgy gondolja, hogy Isten lámpást tart neki fentrôl az égbôl: hideg vízzel öntsétek nyakon, hogy kijózanodjék."

Meg vagyok győződve, hogy nem valamiféle antiklerikális hév fütötte Sütő Andrást, mikor ezt írta (s ha igen, annál jobb :) ), hanem egyszerüen arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nem mindig a legelszántabb és igazukról leginkább meggyőződött embereknek kell hinni és szót fogadni. És hogy a józan ész általában többet ér mint a vak elbizakodottság.

Persze egyesek szemében ez az egy mondat teljesen "hiteltelenné" teszi az egész írást. Azt írja ugyanis Tőkés István a november 30-i számban, hogy

ez Bethlen Gábornak — enyhén szólva — a megbántása.

És következik egy hosszú litánia arról, hogy Bethlen Gábor milyen jó keresztény volt. Erre az egyik bizonyíték az, hogy a végrendeletét így fejezte be: Ámen.

Namármost Bethlen Gábor vagy valóban mondott valami olyasmit, mint amit Sütő András idéz, és akkor sehogyan sem látom, hogy miért kellene a Sütő cikkét sértésnek nevezni; vagy nem mondott soha ilyesmit, és akkor Sütő András valamilyen érthetetlen okból kifolyólag kitalált szövegeket ad a szájába -- amit erősen és hevesen kétlek. Az igazi sértés az utóbbi lenne, de azt Tőkés úr sem állítja, hogy Sütő csak kitalálta az idézetet. Tehát a következtetés az, hogy Bethlen Gábort csak szelektíven szabad idézni, mert mindenféle gyanús szövegeknek a felemlegetése "enyhén szólva sértés".

Bethlen Gábor vagy Sütő András a szerző: nekem mindegy. A lényeg az, hogy manapság valóban sokan hiszik azt, hogy az Isten lámpást tart nekik az égből. A nyakonöntés pedig legtöbbször elmarad.

Nemcsak Erdélyben, máshol is.

"Gender studies" a Magyar Tudományban

A Magyar Tudomány agusztusi száma közöl egy recenziót két könyvről. Mindkettő a "gender studies"-nak nevezett jelenségnek a terméke. Az irás szerzője, Saly Noémi irodalomtörténész tudománynak tekinti az eféle szövegeket, és nagy vonalakban dicséri a könyveket; csupán a nehézkes nyelvezetért neheztel:

"A két tanulmánykötetnek - túl azon, hogy nők írták őket nőkről író írónőkről - számomra legérdekesebb sajátos közös vonásának a nyelvezet bizonyult. Olyan tudományos munkákról van szó, amelyek belterjes, avatott olvasóközönséghez szólnak, igen. Mégsem állhatom meg, hogy rá ne kérdezzek: meddig fogja még uralni az irodalomtudományt az a - mondjam-e? férfiak által ráerőltetett - beszédmód, amelyet főként Séllei Nóra, de olykor Szalay Edina is átvesz? Nem valamiféle anyanyelvápoló kedvesnővér beszél belőlem, hanem - mondjuk - az a jellegzetesen női józan ész, amelyik szerint egy rántottához nem kell kipakolni az egész konyhakredencet, és sok apró javítás elvégezhető egy gemkapoccsal is - az esettől függően kihajlítva azt avagy sem -, jóval azelőtt, hogy egy fontoskodó férfi felcipelné a garázsból a szerszámosládát.

Mutatok egy teljesen önkényesen, az egyik könyv felütésével talált példát. "... a pszichoanalitikus nyelvkritika nyomán jön létre a textuális, állandó identitás nélküli, nyelvben létrejövő és nyelv által létező, beszélő szubjektum teoretikus képzete, mely koncepció nyilvánvalóan hat az önéletrajz elméletére is, hiszen ezáltal kibillen addigi stabilnak vélt identitásából az önéletrajz addig központi kategóriájának tekintett egységes individuum: az az individuum, amely már a narratíva előtt létezik" stb.

Nem a szerzőt kárhoztatom ezért a - tartalmát tekintve egyébként nyilván kifogástalan - mondatért, hanem azokat, akik ezt a nyelvezetet követelik meg egy "tudományos" könyvtől. Azt a mai magyar irodalomtudományt tehát, amelyik nyelvét tekintve immár önmaga paródiájává vált. A folyamat nálunk mindössze egy-két évtizede tart, gyökerei nyilván abban az - eleinte főként a szociológusokra jellemző - törekvésben keresendők, hogy a társadalomtudományokat a természettudományokkal azonos rangon ismertessék el, s ennek egyik lehetséges eszközét a beszédmódban látták. A társadalomtudományoknak a természettudományokkal azonos elbírálásért folytatott harca kísértetiesen emlékeztet a női egyenjogúságért a múlt századelőn folytatott küzdelemre, annak minden hősies és mulatságos vonásával. Végső soron viszont hatalmi harcról van szó, abból pedig semmi jó nem sülhet ki."

Méltányolandó, hogy a cikk szerzője világosabb beszédet követel. Azt azonban nem értem, hogy (1) az idézett mondat miért nevezhető a "tartalmát tekintve kifogástalan"-nak (van neki egyáltalán tartalma?), és (2) mit keres egy ilyen cikk és téma a Magyar Tudomány-ban.

Ideje lenne, hogy Derridát ne tegyük egy fiókba Einstein-nal.

The importance of numbers

Bought the third edition of "Statistics and Data Analysis in Geology" by John C. Davis - a lot of it looks familiar, but it's good to have this on the shelf. I like the good old citation at the beginning from Lord Kelvin -- I have seen it several times before, but it still sounds important:

"...when you can measure what you are speaking about and express it in numbers, you know something about it; but when you cannot express it in numbers, your knowledge is of a meagre and unsatisfactory kind; it may be the beginning of knowledge, but you have scarcely in your thoughts advanced to the state of science, whatever the matter may be."

Cartograms of red and blue

Interesting take on the science - and art - of maps: cleverly colored and distorted cartograms of the 2004 elections show that the US is not as 'red' as it might seem at first sight. Would be interesting to try to add more dimensions to it - for example, with self-organizing maps.

A végső birkaság

Újraolvastam ezt a régi szöveget -- nem is olyan rossz. Talan érdemes itt megőrizni, mielőtt el nem tünik a Szabadság honlapjáról.

A "végsõ valóság" ismeretének fölöttébb valószínûtlen voltáról

Újra és újra, szinte szabályos idõközönként, felbukkan a hazai magyar sajtóban egy-egy "szakértõi" vélemény, mely szerint 1) a mai és mindenkori kutatók-tudósok nagy része szellemi fogyatékos, de legalábbis nem elég nyitott gondolkodású, mivel nem ismerik fel a legnyilvánvalóbb nagy igazságokat; és 2) az evolúcióelmélet hamis, a tudomány legújabb eredményei azt bizonyítják, hogy a Darwin eszméinek ideje lejárt, és az életvilág változatossága és komplexitása csakis valami természetfölötti erõ beavatkozásával vagy teremtõ munkájával magyarázható. A legfrissebb példát a Balogh Béla könyve kapcsán a Szabadságban megjelent cikkek szolgáltatják.

Balogh Béla "Végsõ valóság" címû könyvét nem olvastam, a könyv szerzõjének a cikkekben elhangzott kijelentései azonban elég zavarosak és bosszantóak ahhoz, hogy Y. Szabó Gyula érdekes megjegyzései után is megérdemelnek egynéhány gondolatot.

Balogh Béla nem kevesebbet állít, mint hogy õ és õ egyedül — "világosan és kristálytisztán" átlátja az "univerzum felépítését és mûködési elvét". Eközben a materialista tudomány "tanácstalanul áll" a kézrátétellel való gyógyítás jelensége elõtt, és képtelen megmagyarázni az élet keletkezését a Földön vagy a gondolatok keletkezését az agyban: "nemcsak logikai szempontból cáfolható meg az elképzelés, miszerint az agyunk képes létrehozni a gondolatokat, hanem energetikai szempontból nézve is lehetetlen". A szerénység teljes hiányát bizonyítja, ha valaki okosabbnak tartja magát Einsteinnál meg a fizikusok, biológusok és filozófusok legkiválóbbjainál. És ezzel a sarlatánság gyanúját is menthetetlenül növeli. Ezirányú gyanúnk tovább gyarapodik, ha azt olvassuk, hogy "a tudományos kutatások újra és újra eldobják a régit és magasba emelik az újat". Nem, a tudomány nem így mûködik. A tudományos módszer csak azt dobja el a régibõl, amirõl kiderül, hogy nem állja meg a helyét az új kutatások fényében. Vannak felfedezések, tételek, elméletek, amelyekrõl újra és újra bebizonyosodik (minden paradigmaváltás, Thomas Kuhn, Feyerabend és posztmodern "tudományelmélet" ellenére), hogy igenis hasznosak, van prediktív erejük, és senkinek sem sikerült õket megcáfolni. Ilyen például az a felfedezés, hogy a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva, hogy a Föld kerek, és nem lapos vagy nem teknõsbékak hordják a hátukon, hogy Newton törvényei fantasztikus pontossággal érvényesek a Földön normális körülmények között megfigyelhetõ mechanikai jelenségekre, hogy a DNS hordozza magában az élethez szükséges fehérjék kódját, és, horribile dictu, hogy a földi élõvilág többmilliárd év során fejlõdött ki, elsõsorban természetes szelekció révén, és minden élõlény rokona a másiknak ezen a bolygón. Ha ez nem így lenne, azaz a tudomány mindig kivágná a szemétbe a régi elméleteket, akkor sem a televízió, sem a vasaló, sem az internet, sem a génsebészet nem mûködne (máris hallom a cinikus megjegyzéseket, hogy bár ne is mûködnének, de ez egy más vitához tartozik). Kíváncsi lennék, hogy mikor fogják a "szakértõk" a kézrátétellel való gyógyítást odáig fejleszteni, hogy az tudományosan ellenõrizhetõ, és hatása statisztikailag kimutatható legyen. Mert jelenleg nem az. Nos, ez a különbség Balogh Béla radikális kijelentései és az általa lenézett materialista tudósok elméletei között: ez utóbbiakat, mielõtt a napilapok "színes világ" oldalára vagy a végsõ valóságról elmélkedõ könyvecskékbe kerülnének, elõzõleg egy szakértõk által véleményezett szaklapban közlik. A közlés után pedig számtalan kutató és buzgó doktorandus fogja rávetni magát a szakcikkre, hogy hibát találjon benne. Balogh Béla paranormális jelenségekkel fûszerezett misztikus agyhullám-fizikája hamar elbukna egy ilyen szûrõvizsgálaton. Ilyen szaklap például a Nature, a Science, a New England Journal of Medicine; nem ilyen a Szabadság, a Revista Fenomenelor Paranormale, a Bioenergetica Kiadó könyvei (a "Végsõ valóság" kiadója) és a Színes UFO címû lap, melyben Balogh Béla cikksorozatot közölt.

"Az élet kialakulásának esélye (…) annyi, mintha a számítógép elé ültetett majom a billentyûket véletlenül ütögetve megírná Romeó és Júliát" mondja Balogh Béla, teljesen megalapozatlanul. Az élet kialakulásának ugyanis sokkal nagyobb az esélye: inkább ahhoz hasonló, mintha a majom minden hibás betûleütést kitörülne, és a találatokat megõrizné — azaz nem kellene mindig újrakezdenie a gépelést, ha egyszer elrontotta. Michael Shermer, a Scientific American munkatársa egy kollegájával együtt kiszámolta, hogy mennyi idõbe kerülne, amíg egy majom véletlenszerûen, minden ilyen korrektúra nélkül legépelné, hogy "To be or not to be" (Lenni vagy nem lenni). Az eredmény: a próbálkozások száma a 26 a 13-ik hatványon, és ez a szám 16-szor nagyobb, mint a Naprendszer létezésének 4,5 milliárd éve alatt eltelt másodpercek száma. Az élet kialakulásának a valószínûsége azért sokkal nagyobb, mert a "próbálkozások" nem teljesen véletlenszerûek: a hibákat kiszûri, a sikeres próbálkozásokat pedig megõrzi a természetes kiválasztás. Mikor Shermer egy ilyen, a betûkön mûködõ szelekciós algoritmust alkalmazott, átlagban csupán 335,2 próbálkozásba és másfél percbe került, amíg megjelent a számítógép képernyõjén a TO BE OR NOT TO BE. Négy és fél nap alatt az egész Hamletet ki lehetne így "szelektálni". Az analógia persze felszínes, de arra jó, hogy a természetes szelekció rendkívüli erejét illusztrálja a teljes véletlenszerûséggel szemben.

A "Végsô valóság" szerzôje így ír a továbbiakban: "Ha valaki azt mondaná nekünk, hogy az anyag véletlen átalakulások során létrehozott önmagából egy karórát, ugye, megmosolyognánk? Pedig mennyivel kevesebb alkatrészre volna szükség ehhez, mint akárcsak egyetlen élô sejthez is." Ez a gondolatmenet nem más, mint William Paley teológus kétszáz éves érve Isten létezése mellett. A hiba az órásmester-érvben ott leledzik, hogy a természetes szelekció egyáltalan nem véletlen: annak a "szerkentyûnek", amelyik nem mûködik nagyon jól, semmi esélye hosszú távon a túlélésre. A többi csak idô és számok kérdése. E folyamat valósága persze nem bizonyítja Isten vagy bármilyen természetfölötti jelenség nemlétét. Mint ahogy az evolúcióelmélet — egyébként szinte kizártnak tekinthetô — bukásából sem lehetne Isten, Buddha, Allah, Balogh Béla magasabb frekvenciájú világai, vagy az Uránusz Körül Keringô Nagy Vörös Teáskanna létére következtetni. Érdemes elgondolkodni: hogyha a krokodilt valóban "tervezték és fejlesztették" egy másik világban, egészen addig, amíg "tökéletesen megfelelt a célnak" — mi lehetett ez a cél? Az, hogy e vérengzô vadak nap mint nap szétmarcangoljanak jónéhány "ártatlan" antilopot? És mi volt e magas frekvenciájú tervezômérnökök indíttatása, amikor megtervezték a szeptember 11-i New York-i tragédiát?

Summa summárum, nem hiszem, hogy Balogh Béla ismerné a "végsô valóságot".

Az a gyanúm, hogy a végsônél jóval kisebb valóságok felismeréséhez is több kell, mint néhány kézrátétellel való gyógyulás, erdei séta közbeni megvilágosodás, vagy Rudolf Steiner obskúrus miszticizmusában való elmélyülés. Amíg Balogh Béla paranormális-ezoterikus-áltudományos egyvelege megmarad a Színes UFO magazin vagy a Bioenergetica Kiadó hasábjain, addig nagyjából minden rendben. Amikor azonban a Szabadság oldalain próbálják mindezt úgy eladni, mint a svéd és a magyar tudományos körök által egyaránt nagyrabecsült elméletet, akkor valahol valami baj van.

Power laws and log-log plots II.

Back again to power laws. After some more googling, I found an even more important piece of blogging by Cosma Shalizi: Speaking Truth to Power About Weblogs, or, How Not to Draw a Straight Line. The title says it all: just don't play with power law distributions by fitting straight lines to log-log plots, because chances are that you will get a reasonably looking line and R squared will be relatively large, but that still does not mean that there is a power law distribution. Shalizi is complaining about papers in statistical physics and complexity theory that do such things -- well, he should see what is going on in sedimentary geology, where somebody invented the 'segmented power-law distributions' and now everybody who is measuring bed thicknesses is fitting not one, but two or even more straight lines to log-log plots of cumulative distributions. It's utter nonsense, even more so than with a single straight line, but it looks very sophisticated and regular, and people keep doing these plots and all kinds of fancy interpretations based on them (earthquakes, self-organizing criticality, confinement, erosion, etc.). If it plots as a straight line - fine, it's a power law, we explained everything. If it does not plot as a straight line -- well, just fit two straight lines and talk about two populations, and how the original power-law distribution has been modified by erosion, confinement, etc. - and we explained everything again. I know I am also guilty of some of this in my thesis, but at least I have never done the segmented power law plots.

Just for the records: here is a link to my paper in Sedimentology. Overall I am fairly happy with it, I haven't changed my mind about most of the things I have written about in this paper, unlike with many other subjects I have done some work on.

Power laws and log-log plots I.

Did a bit of reading today on power law distributions, just to refresh my memories from three years ago when I was writing my thesis. And found some interesting papers and notes on the web, e.g., this one. I think we are still far from being able to use bed thickness distributions in a useful, predictive way, even though this has become a popular subject among turbidite experts. One of the problems is that it is easy to play with the distributions (e.g., take an initial power-law distribution and modify it by amalgamation), but things are probably a lot more complicated and cannot be explained just with amlagamation and basin topography. The other problem is that power-law distributions and their exponents cannot be assessed by fitting a straight line to an exceedence probability plot, as it is explained here. This method is bound to give erroneous estimates when dealing with a single distribution, but it is close to meaningless when people want to break out two different populations by fitting not one, but two lines to the exceedence probability plot.

Well, I guess that is enough about power laws for today.

A nice quote from "The Scientists" about Kepler and Galileo:

He was a man of his time, poised between the mysticism of the past and the logical science of the future, but whose stature as a voice for reason stands even higher in the context of a world where princes and emperors still depended on the prognostocations of astrologers, and where his own mother was tried for witchcraft. At the same time Kepler was carrying out his great work, an even more powerful voice of scientific reason was being heard further south in Italy, where although there was as mutch superstition and religious persecution as in central Europe, at least there was some measure of stability and the persecution always came from the same Church.

A few new things I am the happy owner of: John Gribbin's "The Scientists" and a Nikon D70. The former seems to be a great reading (I only got to the first scientist, Galileo, but I hope the whole thing will be of similar quality), the latter takes amazing pictures. I was just fed up with low-resolution, blurry, color-challenged digital photos I was taking with the old Sony DSC-S85. I even had problems taking sharp photos with the self-timer (that is, when I was not holding the camera).

But I am absolutely delighted with the Nikon D70. I came back a couple of weeks ago from the Canadian Rockies, and most of the pictures I took with the Nikon are technically flawless - I mean if there is anything is wrong with them, that's obviously my fault. For the first time, I tried an online printing service - Sony's Imagestation.com -, and the prints look great, both in terms of resolution and color. Of, course, the Canadian Rockies are not bad photographic subjects, especially if the weather is as good as it was during my stay there.

Long time, no blog. De -- egy emlitésre méltó interjú a Krónikában (2004 agusztus 13):

– Hogyan került Amerikába?

– 1995-ben, miután befejeztem tanulmányaimat a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen, elszegõdtem tanársegédnek ugyanott, a Földtan Tanszéken. A természetes és szükséges következõ lépés az lett volna, hogy beiratkozzam doktorálni, azonban úgy éreztem, jó lenne kipróbálni valami egyebet is, és öt év után máshol is belekóstolni a tudományos életbe. Miután – a Soros Alapítvány támogatásával – letettem az egyesült államokbeli doktorátushoz szükséges teszteket (TOEFL, GRE), rájöttem, hogy érdemes próbálkoznom, kinéztem két olyan kutatócsoportot, amelyek az én érdeklõdési körömhöz hasonló témákkal foglalkoztak, és elküldtem a pályázatokat. Ez az amerikai egyetemeknél viszonylag egyszerû és átlátszó folyamat, és – különösen jobb helyeken – semmi különbséget nem tesznek a külföldi és amerikai pályázók között. Mindkét egyetem, a keleti parton levõ Yale és a nyugati part menti Stanford is elfogadott; én végül Stanfordot választottam. Így kerültem az Egyesült Államok egyik legszebb, legérdekesebb (és legdrágább) vidékére. Stanford campusa ugyanis San Francisco és a Silicon Valley-ként ismert településsor között helyezkedik el.

– Mi a szûkebben vett szakterülete, eredményei, milyen kutatási programokban vesz részt?

– Szûkebb szakterületem a szedimentológia vagy üledékföldtan. Ilyen irányú érdeklõdésem még azokból az idõkbõl származik, amikor a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjaként és egy amatõr barlan-gász- meg geológuscsoport tagjaként jártam a Székelyföld és a Kárpát-kanyar hegyeit. E vidék egyik leggyakoribb kõzetegyüttese egy monotonnak tûnõ homokkõ-agyagréteg váltakozás, mely valamikor egy mély óceánban rakódott le, tengeralatti földcsuszamlá-sok, iszaplavinák eredményeként. Ezt a jelenséget, ezt a kõzettípust és ugyanezeket a kõzetkibúvásokat kezdtem tanulmányozni, mikor Stanfordba kerültem. Az öt év során, amit ott töltöttem, volt szerencsém több helyen megfordulni, ahol hasonló kõzetek bukkannak a felszínre: részt vettem kutatási programokban Észak-Kaliforniában, Dél-Chilében, a világ egyik legszebb nemzeti parkjában és Peruban. A lokálpatriotizmus gyanúját vállalva kijelenthetem, a legérdekesebb eredményeket, melyek nemsokára fognak megjelenni a Sedimentology címû lapban, a Kárpát-kanyar homokkövei adták. Több mint két éve a Shell houstoni kutatóközpontjában dolgozom. Továbbra is elsõsorban mélyvízi üledékekkel foglalkozom, de általában más lépték-ben. A kõolajiparban manapság a legfontosabb adattípus a szeizmikus szelvény, mely mintegy az altalaj röntgenfelvételét adja, egyre növekvõ felbontással és pontossággal. A kollégáimmal együtt a szeizmikus szelvények számítógépes értelmezését felgyorsító módszereket keressük, gyakran támaszkodva a mesterséges intelligencia, a mesterséges neurális hálózatok és a képfeldolgozás körébõl származó technológiákra.

– Léteznek-e a 90-es években Erdélybõl kivándorolt magyar fiatalok számára közös fórumok, találkozási lehetõségek?

– Néhány ezer erdélyi könnyen szétszóródik egy Amerika-méretû területen. Talán ez is az oka annak, hogy kevés frissen kivándorolt erdélyi magyarral találkoztam, mióta itt vagyok. Két egyetemi központból van több információm ilyen vonalon: az egyik Stanford, a másik a houstoni Rice Egyetem. Mindkét esetben az a tapasztalatom, hogy kevés nemcsak az erdélyi magyarok, de a magyar diákok száma általában, például ha a románok számához viszonyítjuk. Stanfordban egy erõs és népes román diákszövetség létezett és létezik, szervezett magyar diákcsoport viszont nem volt. Érdekes jelenség, hogy innen nézve kisebbnek tûnnek a különbségek az európai etnikumok között, és általában jól érzem magam magyarok, románok, franciák, hollandok, amerikaiak között egyaránt; az etnikum kevésbé számít, mint a közös érdeklõdési kör.

– Mit kellene tennie az erdélyi tudományosságnak és az egyetemépítõknek, hogy valamit hasznosítsanak abból a tapasztalatból, amit ön és sok generációs társa felhalmozott?

– A legegyszerûbb lépés az, hogy minél több kapcsolatot építsenek ki, és tartsanak fenn a nyugati tudományos világgal – nemcsak onnan elszármazottakkal, hanem másokkal is. Manapság ezt sokkal könnyebb megtenni, mint tíz évvel ezelõtt, amikor még az internet és e-mail távol állt a mai fejlettségtõl és hozzáférhetõségtõl. Persze ideális körülmények között a Nyugaton továbbtanulók legalább egy töredékének haza kellene mennie, és ott hasznosítania a tapasztalatát – erre azonban nagyon kevés példát tudok, és az otthoni intézményeknek nehéz versenyezniük a külföldi egyetemekkel és kutatóintézetekkel, ami a jó álláslehetõségeket illeti. Mégis megfontolandó, hogy nem kellene-e létrehozni olyan, otthoni körülmények között nagyon vonzó állásokat az egyetemeken vagy kutatóintézetekben, amelyek több, Nyugaton élõ szakértõt vonzanának haza; vagy külön támogatást adni azoknak, akik vállalják a hazatelepedést. Hosszú távon valószínûleg megoldódnak ezek a problémák, ahogy az ország az Európai Unióhoz közeledik, de jó lenne, ha a tudományos élet megelõzné – és esetleg pozitívan befolyásolná – a politikai fejleményeket.

– Miben más a tudományos kutatás, geológiai kutatás az Egyesült Államokban?

– Széles általánosítással abban, hogy nagyobb mennyiségben és jobb minõségben mûvelik, mint Erdélyben, Romániában. Egy jó egyetem egyik legfontosabb követelménye és alappillére a magas színvonalú és világszerte ismert kutatás; a minõségi oktatást is könnyebb biztosítani, ha egy jó kutatási bázis már létezik. Ennek a legjobb mércéje az, hogy az egyetem munkatársai hány és mennyire hatásos tudományos közleményt közölnek olyan lapokban, melyeket nemcsak Kolozsváron olvasnak a hasonló témával foglalkozó kutatók, hanem, mondjuk, Új-Zélandban is. Több viszonylag friss felmérés mutatta ki, hogy ilyen szempontból Románia messze lemarad nemcsak a nyugati államokhoz, de Magyarországhoz vagy Lengyelországhoz viszonyítva is. Ezért kellene még jobban támogatni azokat a kutatókat és tanárokat, akik az otthoni körülmények között is nemzetközi szinten mûvelik a tudományt. A földtan esetében az tapasztalható, hogy egyre erõsebb az alaptudományok, a fizika és a matematika befolyása, szemben a hagyományos, inkább leíró jellegû geológiával, melyben ritkák a fizikai modellek, képletek és számok. Ezzel párhuzamosan egyre fontosabbá válik a számítógépes modellezés és adatfeldolgozás. Ilyen téren persze otthon is sok változás ment végbe a 90-es évek közepe óta, de annak idején a hangsúly egyértelmûen a geológia építõkockáin, a katalógusstílusú ásványtanon, kõzettanon, õslénytanon, rétegtanon volt. Az akkor tanultaknak ma is nap mint nap hasznát veszem, de az amerikai egyetemeken és szakmai körökben jóval több hangsúlyt fektetnek a logikus, precíz és független gondolkodásra, önálló munkára, és annak meggyõzõ és hatásos közvetítésére. Egy másik különbség nem magában a kutatásban van, hanem annak fogadtatásában és hatásában. Az Egyesült Államokban – mint mindenütt – a természettudományos mûveltség meglehetõsen alacsony szinten van, de ennek ellenére létezik egy erõs „tudományos kultúra”, amely a tudomány eredményeit próbálja lefordítani közérthetõ nyelvre és annak filozófiai, etikai következményeit is vizsgálja. Nem kevés folyóirat, könyv, internetes portál, dokumentumfilm, és vezetõ lapok tudományos oldalai erõsítik ezt a trendet. Egy olyan korban, mikor mindennap szó esik globális felmelegedésrõl, ózonlyukról, genetikailag módosított növényekrõl, klónozásról, nem árt, ha mindenki, de különösen az értelmiségi réteg – amelyik a legjobban befolyásolja egy közösség jövõjét – konyít valamennyit az alapvetõ tudományos kérdésekhez. Erdélyben viszont minimális figyelmet szentelnek a természettudományoknak, a kultúra és a hangadó média alapvetõen a humán mûveltségre épül, és ha a tudomány teret is kap a médiában, gyakran keveredik áltudományos nézetekkel vagy negatív hozzáállással. Nemrég olvastam egy tekintélyes lapban egy tekintélyes szerzõ tollából, hogy a tudomány eredményeinek a politikában való felhasználása kockázatos vállalkozás, mivel a tudományos eredmények megbízhatatlanok. Szeretném, ha minél több ilyen „kockázatos vállalkozást” látnánk, nemcsak Kelet-Európában, de az AEÁ-ban is. A tudomány eredményei ugyanis a legmegbízhatóbbak közé tartoznak: a tudomány önjavító folyamatként mûködik, és kiszûri, vagy kijavítja azt, ami hibás vagy pontatlan.

Watched today John Kerry's speech at the Democratic Convention. "A president who believes in science" -- sounds refreshing. I am afraid it sounds too good.  It is interesting though that four years ago I don't remember being so interested in American politics - is it me getting more Americanized or is American politics becoming more interesting?

It might just be that four years ago we did not have cable.

Richard Dawkins is the first on the list of the top 100 public intellectuals of Britain, as voted by readers of Prospect Magazine. Yess!

Found a good quotation from philosopher Simon Blackburn on "Butterflies and Wheels". Originally it appeared in the Oxford Dictionary of Philosophy, in the "Postmodernism" entry:

While the dismantling of objectivity seems to some to be the way towards a liberating political radicalism, to others it allows such unliberating views as the denial that there was (objectively) such an event as the Second World War or the Holocaust...The postmodernist frame of mind...may seem to depend on a cavalier dismissal of the success of science in generating human improvement, an exaggeration of the admitted fallibility of any attempt to gain knowledge in the humane disciplines, and an ignoring of the quite ordinary truth that while human history and law admit of no one final description, they certainly admit of more or less accurate ones...

Going back to Freud (see the last entry): here is some supporting material for the claim that Freud

belongs more in a museum of errors, with studies of the four humours, the benefits of blood-letting, pre-Copernican astronomy, the forensics of witchcraft, alchemy, phrenology and phlogiston.

Finished reading two books by Steven Johnson: Emergence and Mind Wide Open. The latter is fresher. Quite liked it overall, although it does not feel as enlightening as Richard Dawkins or Steven Pinker often do. But then, this might be too high of a measuring stick.

In the final chapter of Mind Wide Open, S. Johnson paints a bit too positive picture of Freud. Maybe it is a great insight indeed that the mind is divided, but it looks to me that there are a lot more misses than hits in the freudian view of the mind. It is a little bit like saying that the geosynclinal theory is very important because it got a few things right: sediments often do accumulate in big piles several miles thick and then become parts of folded mountain ranges. Well, that's true, but there is no explanatory power to it -- for that, you need modern plate tectonics and basin analysis. So, isn't it easier to just forget old and wrong concepts like id, superego, and miogeoclines?

Az újraindult Hét felkerült az internetre, itt olvasható. Sajnos már az alcím ("közéleti és kulturális kritikai lap") is azt suggalja, hogy a tudományos témák, melyek régebb gyakran feltüntek a Hét hasábjain, nem nagyon lesznek témák az új Hétben. Kár: emlékszem, hogy még a kommunista időkben lehetett Richard Dawkins-t olvasni a Hét évkönyvében. Dehát manapság Kelet-Európában nagyobb keletje van a filozofálgatásnak, politologizálásnak, posztmodernkedésnek, mint holmi szakbarbár tudományos elmélkedésnek. A tudományos ismeretterjesztés pedig amolyan középiskolásoknak való dolognak minősül, melynek komolytalan kalapja alatt egyaránt elfér a magyarok eredete, a vulkánok müködése, az asztrológia, és az agykontroll.

Apropó, tudomány és Hét: Bíró Béla elmélkedik a legfrissebb számban az előítéletekről, és közben nem bírja megállni, hogy ne hangoztassa relativista meg posztmodern nézeteit:

"Csakhogy a tudomány eredményeinek a politikai küzdelmekben való felhasználása felette kockázatos vállalkozás. A tudományos eredmények ugyanis – s ez nem csupán a felvilágosodás előítélet-fogalmára érvényes – gyakran megbízhatatlanok és változékonyak."

Micsoda csapás lenne, ha a politikai küzdelmekben több tudományos érvet és eredményt használnának, mint manapság. Gondoljunk csak bele: a sok megbízható és változatlan, populista, hagyományra meg előítéletre alapozó szöveg helyett a megbízhatatlan és állandóan változó tudományra hivatkoznának a politikusok meg közhivatalnokok. Képzeljük csak el Vadim Tudort, amint komoly statisztikai adatokkal támasztja alá valamelyik kezdeményezését, ahelyett, hogy egyes románok megbízható magyar- és zsidó-gyülöletére alapozna!

Éljen a stabil és megbízható ökörség, le a változékony és kétkedő tudománnyal.

Az imént említett Korunk szám felkerült az internetre, lehet csámcsogni. Az igazi csemege a "Szócikkek egy lehetséges sebesség-szótárhoz" címü erőlködés - érdemes belenézni. Fajtiszta posztmodern, értelmetlen és érthetetlen szöveg, egyszerüen elképesztőnek találom, hogy ezt valaki érdekesnek és/vagy értelmesnek találja. Kénytelen vagyok egy hosszú szöveget idemásolni:

[meghatározás] Sebességen a gyorsulás paraméterét értem. A gyorsulás többnyire a gazdasági, hadászati vagy kommunikációs technológiai törekvések sajátja, és lényege a tér tömörítése vagy másképp megközelítve: a jelen tágítása. Egy dinamikus rendszer vizsgálata tulajdonképpen ennek a kompressziónak vagy extenziónak az analízise kell hogy legyen. Minthogy a sebesség egyben a gyorsulás korábbi paramétereinek túlszárnyalása, a sebesség lényeges és megkerülhetetlen aspektusa az, amit korábban folyamatos vektorizációnak neveztem.

[meghatározás] Sebességiségen egyfelől a sebesség ideáját értem, másfelől azt a területet, amely a gyorsulással kapcsolatos ismereteket hivatott befogadni.

[meghatározás] A sebesség vektora a sebesség felemésztésének (reális vagy virtuális) útja.

[meghatározás] Abból a szempontból, hogy a test fel van-e tűzve vagy sem a sebesség vektorára, kontemplatív vagy participatív sebesség-részvételről beszélek. Például a lovas participatív, az íjász, aki csak manipulálja a vektort, kontemplatív. Annak, hogy különbséget tegyünk a test két sebességhiposztázisa között, az a jelentősége, hogy a sebesség vektorára tűzött test önreflexiója más minőségeket kapcsol be, mint a statikus test önreflexiója. A participatív aktor számára jelentősen felfokozódik például a vesztibuláris érzékelés fontossága.

"A sebesség vektorára tüzött test önreflexiója más minőségeket kapcsol be"... Hogyan lehet minőségeket "bekapcsolni"? És hogyan teszi ezt az önreflexió? És mért nem lehet magyarul beszélni - mi ez a sok participatív, vesztibuláris, kontemplatív, extenzió, kompresszió, aspektus, manipulál, vektorizáció, stb., stb.? Valaki nagyon tudományosan akar hangzani. Csakhogy ebben egy morzsányi tudomány sincs. Kénytelen vagyok idézni Alan Sokal és Jean Bricmont immár klasszikus könyvéből (Fashionable nonsense: postmodern intellectuals' abuse of science) -- a fiúk így fejezik be a Paul Virilio-ról szóló fejezetet (aki nagy mértékben inspirálta a Korunk-beli cikket):

This paragraph - which in the French original is a single 193-word sentence, whose "poetry" is unfortunately not fully captured by the translation - is the most perfect example of diarrhea of the pen that we have ever encountered. And as far as we can see, it means precisely nothing.

Most nem másolom ide a szöveget, amire itt utalnak, de ez a diagnózis teljes mértékben érvényes a Korunk-beli sebesség-elmélkedésekre is.

Szomorú, hogy az erdélyi magyarság egyik legelitebbnek számitó lapja csak ilyesmiket tud produkálni.

Apropó, Richard Dawkins és 'science writing' (lásd az előző bejegyzést): olvasom a kolozsvári Szabadságban, hogy a Korunk legfrissebb számának a témája a sebesség. Az a halvány gyanúm, hogy nem a dawkins-i elveket követve iródott és szerkesztődött ez a szám (sem). Eleve gyanús, hogy ha egy ilyen témáról olyanok elmélkednek, akiknek tudományos képzettségük és tájékozottságuk közelit a zéróhoz. De ha valamiféle remény is maradna az olvasóban, hogy talál majd valami érdekeset e lapszámban, akkor azt jóelőre 'isa porrá és hamuvá' zúzza a Szabadság-béli cikket bevezető idézet:

"A sietség és sebesség nem hitványság, nem személyiségzavar jele, még kevésbé betegség vagy gyávaság. Nincs társadalom, amely ne az idôben létezne, ne az idôiségben alakulna, ne az ôt körülvevô jelenségek-tünemények mozgása közepette kapaszkodna valamely állandóságba. Az idôbe való »belevetettség« tudomásulvétele létbiztonság és létigazolás kérdése, az errôl való tudat edzése, a kollektív létélmény közlése és cseretárggyá válása pedig (vö. kommunikáció) kiemelten emberlétünk hivatkozási alapja. Korok közlésmódjai, idôi vagy idôtlen átélésformái (pl. mítoszoké és gazdasági ügyleteké, kollektív emlékezeté és elbeszélésmódoké), valamint a múltból a képzelt végcélú jövô felé irányuló mozgás adott pontjának, a jelennek megnevezése (még ha legott el is illan, mire megnevezzük) részint a nyelv és a fogalmak segítségével valósul meg, részint az embert jellemzô (hitünk szerint az állatvilágtól szükségképpen megkülönböztetô) kommunikáció révén ölt alakot."

És én hülye, már-már azt hittem, hogy a sebesség nem egyéb mint betegség meg gyávaság, meg hogy léteznek időn kivüli társadalmak. De most már világosodik lassacskán az elmém.

A fenti szöveget én igy foglalnám röviden össze: az idő telik, s a fájdalom nem múlik.

Richard Dawkins writes about science writing here. A couple of noteworthy comments:

"Prick your reader’s imagination with a stunning fact, or a fresh metaphor, or by turning a familiar fact dizzyingly upside down, or by filtering it through the alien lens of a Martian eye. However useful science may be, and however relevant to everyday life, that is the least important thing about it. Science is, above all, wonderful. You may write to inform. You should write to inspire.

No scientist has won the Nobel Prize for Literature. Why not? I suspect that it simply hasn’t occurred to the judges. “Literature” automatically conjures “novelist”, or “poet”. Yet, could there be a better subject for great literature than the spacetime fabric of the universe? Or than the evolution of life?"

A szokásos húsvéti sablonszövegek között mindig kerül egy-két csemege amire érdemes felfigyelni. Azt irja például Dr. Jakubinyi György érsek úr a Szabadság mai számában, hogy:

"Száz évvel ezelôtt még sokan azt hitték, hogy választaniuk kell a természettudomány és a hit között. Ma már világos, hogy a kettô között ellentét nem lehet. Hitem a végsô kérdésekre ad feleletet: Honnan vagyunk, hová megyünk, mi a földi életünk értelme, végcélja? A tudomány pedig azt fejti ki, hogy a teremtô Isten hogyan mûködik a világban. A fejlôdéselmélet sem lehet meg Isten nélkül. A fejlôdést magát is Isten irányítja, tartja életben. Az állat és az ember között olyan nagy a hasonlóság, hogy sok embert megtévesztett. De a különbség is áthidalhatatlan. Az embert szellemi képességei: értelme és szabad akarata az állatvilág fölé emeli."

A tudomány nem azt fejti ki, hogy a teremtő Isten hogyan müködik a világban, hanem azt, hogy hogyan müködik a világ, minden természetfeletti beavatkozás nélkül. Egy katolikus érsektől elvárná az ember, hogy ennyire azért ne beszéljen félre. Az érsek úr vagy nem tudja, hogy valójában miről és hogyan szól a (természet)tudomány, vagy tudja, de csakazértis az ellenkezőjét állitja.

Kingdoms of Either and Or

Something really worth taking note of, from Jonathan Weiner's The Beak of the Finch (p. 231-232):

Currently most evolutionists regard the possibility of speciation among neighbors as unorthodox, even though Darwin himself proposed it. The standard model of speciation requires geographic isolation. That has been the canonical pattern for half a century, and many evolutionists belive it is the universal pattern. But evolutionists are forever dividing and subdividing into schismatic sects, kingdoms of Either and Or. Do new species arise in archipelagoes, like Darwin's finches, or do they arise among neighbors? Is the origin of species fast or slow? Is the mechanism natural selection or sexual selection? And so on. None of these questions really have ot be framed either-or. It is almost a law of science: the more indirect the evidence, the more polarized the debate. Evolutionists sometimes catch themselves sounding like the Little-Endians and Big-Endians in Gulliver's Travels, fighting tooth and nail over the proper way to crack an egg. Meanwhile, the more direct the evidence, the less the answers look either-or.

This 'law' of indirect - or poor - evidence resulting in more polarized debates seems to work in other areas of science as well. For example, in sedimentary geology, there is (was?) a strong debate about whether most thick-bedded sands deposited in the deep sea are due to deposition from turbidity currents or debris flows. Probably the only positive outcome of the debate is that some people are paying more attention to the evidence and they are starting to realize exactly that "the more direct the evidence, the less the answers look either-or". Debris flows can easily become turbulent flows - and the other way around: in their final, depositional stages, turbidity currents can transform into predominantly laminar flows. To claim that 99% of deep-water sands result from debris flows rather than turbidity currents just because many depositional features suggest laminar behaviour is a perfect example of thinking in terms of black-and-white or kingdoms of 'Either and Or'. It is analogous to calling cars 'frictional machines' because they use friction to stop.

Igen, teljes "evilágiság"

Jakab Gábor irja >Se fejkendô, se kereszt, se fejfedô — avagy teljes "evilágiság?"< cimü cikkében (Szabadság, 2004 március 10):

Amikor elôször hallottam Jacques Chirac francia köztársasági elnök törvénytervezetérôl, amelyben azt indítványozta, hogy az 1789-es forradalom óta közismert "szabadság, egyenlôség, testvériség" jeligéjét kiegészítve mintegy az "evilágiság" elvével, tiltassék meg a címben szereplô vallási szimbólumok használata a franciaországi közintézményekben és iskolákban (azóta 494 IGEN, 36 NEM szavazat és 31 TARTÓZKODÁS eredményeként megszületett a parlamenti határozat, amely várhatólag ôsztôl emelkedik majd a törvény rangjára), eszembe jutott a közismert népi mondás: "nem a ruha teszi az embert". Úgy látszik azonban, negatív értelemben persze, hogy "az is teszi" (!), hiszen— lám — a szóban forgó esetben egy ruhadarab lenézôen minôsíthet egy embercsoportot, igazságtalanul hátrányos helyzetbe taszító jelképpé válhat.

Eszembe jutott persze egyéb is. Sören Kierkegaard (1813–1855) dán filozófus neve, illetve az ô Vagy-vagy címû mûve. Ebben egyebek mellett szerepel egy tanulságos történet. Eszerint valamelyik színház raktárában a papírból és deszkalemezekbôl készült kulisszák váratlanul tüzet fognak. Az egyik beöltözött színész, egészen pontosan a bohóc szerepét játszó komikus (természetesen bohóc ruhában!) a megdöbbenéstôl kétségbeesetten, lihegve rohan be a színpadra, hogy a fenyegetô veszélyt a publikum tudtára adja és a nézôtér azonnali elhagyására felszólítsa. A közönség azonban nem mozdul, a bohócöltözet láttán tréfának véli a dolgot, önfeledt kacagásba tör ki, sôt, a bohóc-színész rimánkodásának az egyre drámaibb hangvételûvé fordulásával párhuzamosan mind felszabadultabban szórakozik és könnyeket fakasztó jókedvvel mulat. Végeredmény? A színház leég, a "hitetlenek" ott lelik halálukat a lángok között.

A cikk azt sugallja, hogy minden bohócot holt komolyan kell venni, mert hanem baj lesz. A baj csak ott van, hogy nagyon sok bohóc ellentmond egymásnak, és gyakran önmagának. Hogyan döntsd el, hogy mikor bohóc a bohóc? Mikor kell hinni neki, és mikor nem? A cikk szerzőjének magától értetődőnek tünik, hogy mindenkinek, aki vallásos, az "igazságát" el kell fogadni; a hitetlenek pedig vessenek magulra, ha a "lángok között" lelik halálukat. Az teljesen mellékes, hogy általában nem a szabadgondolkodók röpitenek repülőt a World Trade Centerbe; hogy nem az agnosztikusok robbantgatnak Észak-Irországban; és nem az ateisták szövetsége követ el tömeges öngyilkosságot.

Hajrá, franciák, hajrá, felvilágosodás.

Going back to the last subject: of course, the other side of the coin is that our inborn moral intuitions can only serve as safe guidance in situations that were not uncommon in times when our brains formed -- that is, a long time ago. To rely on these intuitions in issues as complicated as bioethics is a big mistake, as it is more than convincingly pointed out on Carl Zimmer's weblog.

Hardwired morality

Carl Zimmer has an article in the April issue of Discover Magazine about how neuroscience is providing more and more evidence that morality is hardwired into the human brain. For example, there are two variants of a famous moral dilemma about saving the lives of five people who are about to be hit by a train. In the first version, you can throw a switch and thus kill one person (he or she would be hit by the redirected train; in the second, you can push a fat guy off a footbridge, who would fall on the tracks and thus stop the train. Most people tend to say they would throw the switch, but they would not push the guy to his death. It just does not feel right. The two versions of the dilemma also light up different areas of the brain, as shown by MRI imaging: we tend to use logic to reach a conclusion in the first case, but emotions play an important role when it comes to killing somebody without the indirectness of some intervening machinery. The reason for this probably is that evolution has hardwired our brains for the latter case, but there are no hardcoded, visceral responses to throwing a switch, even if we know that it leads to the death of another human being.

Such findings should be serious food for thought for those who argue that morality can only originate in the brains or souls or hearts (whatever, pick your favorite) of true believers, and you must be an immoral animal if you do not believe in some supernatural power. But I guess somebody who rarely thinks does not like too much food for thought.

No design, no purpose, no evil and no good

Great Saturday morning -- one of those rare moments when sunshine somehow manages to get into our livingroom (fortunately, this shadowy environment is going to change soon... in a couple of weeks we will be in our new home).

Stumbled upon a good old Richard Dawkins text that appears in River Out of Eden:

The total amount of suffering per year in the natural world is beyond all decent contemplation. During the minute it takes me to compose this sentence, thousands of animals are being eaten alive; others are running for their lives, whimpering with fear; others are being slowly devoured from within by rasping parasites; thousands of all kinds are dying of starvation, thirst and disease. It must be so. If there is ever a time of plenty, this very fact will automatically lead to an increase in population until the natural state of starvation and misery is restored.

Theologians worry away at the “problem of evil” and a related “problem of suffering”. On the day I originally wrote this paragraph, the British newspapers all carried a terrible story about a bus full of children from a Roman Catholic school that crashed for no obvious reason, with wholesale loss of life. Not for the first time, clerics were in paroxysms over the theological question that a writer on a London newspaper (The Sunday Telegraph) framed this way: “How can you believe in a loving, all-powerful God who allows such a tragedy?” The article went on to quote one priest’s reply: “The simple answer is that we do not know why there should be a God who lets these awful things happen. But the horror of the crash, to a Christian, confirms the fact that we live in a world of real values: positive and negative. If the universe was just electrons, there would be no problem of evil or suffering.”

On the contrary, if the universe were just electrons and selfish genes, meaningless tragedies like the crashing of this bus are exactly what we should expect, along with equally meaningless good fortune. Such a universe would be neither evil nor good in intention. It would manifest no intentions of any kind. In a universe of blind physical forces and genetic replication, some people are going to get hurt, other people are going to get lucky, and you won’t find any rhyme or reason in it, nor any justice. The universe we observe has precisely the properties we should expect if there is, at bottom, no design, no purpose, no evil and no good, nothing but blind, pitiless indifference.

Yes, it almost sounds like he is advocating that it is OK to behave with 'pitiless indifference', it is OK not to try to differentiate evil from good, and it is OK to live a life without a purpose. But, again and again, let's not fall in the trap of the naturalistic fallacy and let's follow Hume's guillotine: what is true is not necessarily ought to be true. From the statement that nature has 'nothing, but blind, pitiless indifference', it does not follow that this state of the world is awesome and we should be indifferent and selfish.

A legjobb hegymászófilm: A végtelen érintése

Megnéztük a tegnap este a "Touching the void" cimü filmet (magyarra úgy forditották a könyvnek a cimét, hogy "A végtelen érintése", ami persze elég erőltetett, mert a "void" semmiképp sem végtelent jelent). Két angol hegymászóról van szó, akik 1985-ben elhtározták, hogy megmásszák egy Peru-i hegycsúcsnak egy addig járatlan (mászatlan) falát. Ereszkedés közben az egyikük, Joe Simpson, eltöri a lábát, s a másik, Simon Yates, kötélhosszanként engedi le a szinte magatehetetlen Joe-t, egészen addig, amig egy áthajlás miatt az utóbbi nem tud kiszállni a kötélből. Több órás patthelyzet után Simon nem birja tovább, és elvágja a kötelet, nem tudva, hogy Joe két méterre van-e a földtől, vagy kétszázra. A valóság az utóbbihoz áll közelebb, és Joe bezuhan egy hatalmas jéghasadékba, de csodával határos módon túléli a zuhanást.

A lényeg az, hogy mindketten túlélik az akciót. A film olyan PBS-stilusu dokumentumfilmként meséli el az egészet. Egyértelmüen a legjobb hegymászó film, amit valaha is láttam: a szereplők őszintesége és minden miszticizmustól mentes, józan hangvétele, a túlzott drámaiság és a hatásvadászat teljes kerülése nagyon meggyőzően hat, és kiváló példa arra, hogy a valóság néha (gyakran?) túlszárnyalja a fikciót.

A couple of books

I went today to a Borders bookstore where Steven Johnson was talking about his new book, Mind Wide Open. I wrote here not long ago that popular science has become indeed popular in the US. However, this venue could not count as supporting evidence: in a city as large and as diverse as Houston only about a dozen people gathered to see a guy who is probably one of the best science writers around. He is certainly one of the best 'science speakers'. I haven't read yet any of his books, but bought now two of them (Emergence and Mind Wide Open), and hardly can wait to start going through them. Emergence must have some similarities to 'Linked', written by my fellow Transylvanian Albert-László Barabási.

For now, I still have to work on Jonathan Weiner's 'The beak of the finch'. It is a great book, with a somewhat different perspective from what I got used to in writings by Dawkins or Pinker. Apart from learning quite a bit about how evolution works (not in theory, but in practice, in the field), it also gives good insight into the research process. Reading about how the Grants and their graduate students were essentially tracking evolution on a small island, sometimes I think about how nice it would have been if I knew exactly what questions I wanted to answer when I started my PhD :) ...

Neural nets and arbitrary classification

I have been reading a bit about neural nets and - I must admit - most of the stuff that you find in books or on the web is not easy reading for me. Kevin Gurney's book (An Introduction to Neural Networks; its web version is available here) is an exception to a certain degree -- at least I could follow it pretty well until I got kind of tired and confused when he started discussing Hopfield nets. Kohonen maps or self-organizing maps were a bit easier to swallow, but I actually had to start playing with them myself before it started to make sense. And then I realized that thinking of Kohonen maps in terms of neural nets is much more difficult than their geometric interpretation -- that is, a two-dimenisional lattice with a certain number of nodes that moves and stretches in the data space until it fits or describes relatively well the data cloud. In other words, it is quite like nonlinear principal component analysis, which is still easier to grasp than input layers, winning neurons, etc.

I have stolen the animated gif above from a superb website on neural nets that has several java applets showing how these things work. I especially recommend the demo of the 3D Kohonen map.

It took me a while to realize that it is wrong to assume that a Kohonen map is picking out real clusters in the data. That could be true if, on one hand, there is good clustering in the data in a statistical sense, and, on the other hand, there are only a few nodes in the map - that is, about as many as in the data. However, often there are no real, well-defined clusters in the data, but Kohonen's classification method is still applied - and should be applied. What Kohonen's group recommend is a two-step classification: start out with a large number of nodes in the SOM (self-organizing map) and reduce the number of nodes or clusters in a second step, with k-means clustering (see details here) applied to the map itself.

I think however that the second step is not very useful if the data does not have clusters. It is still definitely worth applying the Kohonen classifier to reduce dimensionality and visualize multidimensional data, but applying the k-means clustering as well only results in an image with less resolution and more arbitrary boundaries. It is a little bit like posterizing a color photograph, that is, reducing the number colors to only a few, although there were a lot more information and no well-defined classes in the original image (I know this latter assumption is usually not valid, but put that aside for now). Why would one do that?

This type of classification (probably real nerds would say that 'quantization' is a better word), when there are no well-defined classes, is comparable in many ways to the classification systems used in the more descriptive natural sciences. For example, in sedimentary geology, sediments or rocks are often divided into facies A, B, C, and so on; and, in most cases, the boundaries between these facies are not very clear and it would be difficult to show any statistical siginificance for the existence of clustering. So, strictly speaking, this classification is incorrect, but it still can be useful (e.g., you can write long journal articles :) ).

Of course, once you leave these somewhat subjective territories of science and think about how 'clustering' is done in everyday life, you realize that this simple-minded 'quantization' is even more questionable. People like to and tend to think dichotomically: us vs. them, black vs. white, liberal vs. conservative, christian vs. muslim, and so on -- this is not news. The result is that, to use the Kohonen terminology, the quantization errors are huge, and the cluster boundaries are essentially arbitrary. The sad part is that sometimes - many times - people kill each other because of these errors.

In light of this, isn't it reassuring that two-dimensional Kohonen maps can use lots of nodes or clusters, thus describe reality better, and still be useful in making things more visible and intelligible?

Understanding evolution

I stumbled upon a new website on evolution, created as a teaching resource by the by the University of California Museum of Paleontology. Among its many authors are Eugenie C. Scott (director of the National Center for Science Education) and Carl Zimmer (who wrote Evolution: The Triumph of an Idea). Excellent website, there is material that could fill a book (or more), including subjects like the nature of science, evolution 101, history of evolutionary thought, etc. It is websites like these that increase exponentially the value of the internet and make it worthwile to pay the monthly fee for a high-speed connection...

Patapievici nem szereti a természetfilmeket

Olvasgatom H. R. Patapievici könyvét (Omul recent) és most már végképp meg vagyok győződve, hogy ez a könyv is a könyvespolcnak az "igy irtok ti" részére tartozik. Ha igy folytatja a tag, nemsokára eljöhet Ámerikába teleevangelistának. Azzal semmi bajom, hogy nem szereti a posztmoderneket, de számára minden és mindenki, aki nem 100%-ban követi a keresztény ideológiát, s annak is az ortodox vagy legalábbis katolikus változatát, az "om recent"-nek számit, és emiatt el van veszve. Tipikus "aki nincs velem, az ellenem van" - jelenség: mindenki, aki másképp gondolja, mint ő, az az "om recent", az "om obisnuit" kategóriába tartozik, a modernitás - posztmodernitás tipikus képviselője, aki tévét néz, nem olvas (vagy felületesen olvas), nem hisz Istenben, relativista, müveletlen, materialista, stb., stb. Mikor valaki egy passzusban támadja az Animal Planet tévécsatornát és Susan Sontag-ot, az biztos jele annak, hogy nem egy kiváló filozófusról meg esszéistáról van szó (mint ahogy eddig hittem), hanem egy olyan valakiről, aki a világot teljesen egyoldalúan, egy transzcendentális szürőn keresztül látja, és soha fel se merül benne, hogy a "van Isten" alapállás egyáltalán megkérdőjelezhető. Ime egy jellegzetes idézet:

Cînd şi-au început predicaţia pseudo-religioasă pe la începutul anilor '60, ecologiştii radicali postulau în mod revoluţionar că omul este egal şi în rînd cu toate celelalte animale. Astăzi, ecologiştii moderaţi şi publicul iubitor de animale iau ca de la sine înţeles faptul că, în fond, omul este inferior animalelor. Spre pildă, filozofia popularului canal TV Animal Planet este succint şi definitiv exprimată prin sloganul care însoţeşte una dintre numeroasele sale reclame ideologice în favoarea panteismului, politeismului, reîncarnării, sincretismului religios asiatic etc. - "animals are better than humans". Potrivit ideologiei naturaliste a outrance pe care aceşti neo-păgîni (de fapt atei de tip New Age) o profesează, omul este răul naturii - în acelaşi fel în care Susan Sontag considera că "rasa albă" este cancerul umanităţii.

Crocodile Hunter"-t (aki méltán tekinthető az Animal Planet-mentalitás - ha van ilyen - legismertebb képviselőjének) ateista, keresztényellenes, New Age "újpogánynak" tekinteni enyhén szólva túlzás. Ez már az amerikai fundamentalista keresztények túlzásaira emlékeztet, akik a Harry Potter könyveket meg filmeket tartják keresztényellenesnek és minden rossz hordozójának (további olvasnivaló erről itt található). Susan Sontagnak pedig édeskevés köze van az Animal Planet-hez. Legfeljebb annyi, hogy Patapievici egyformán utálja őket.

Ugyancsak H.R. Patapievici ir az új 22-ben a Szabad Európa rádió megszüntetéséről. Itt sem hagyja ki az alkalmat, hogy kedvenc ideológiáját és "filozófusát" emlegesse:

Ceea ce mi se pare extraordinar in succesul de durata al actiunii postului de radio Europa Libera este ca ideea care a inspirat munca atator oameni, atat de multi ani si cu atatea sacrificii, nu a fost nici economica, nici comerciala si, in fond, nici politica - a fost una de natura morala: ideea simpla ca adevarul trebuie rostit in mod public, iar acesta, in cele din urma, va sfarsi prin a elibera societatea atat de tiranii ei, cat si de propriile-i abisuri. Nu va suna cunoscut acesta adagiu? "Si veti cunoaste adevarul, iar adevarul va va face liberi!" - aceasta vorba, potrivit Evangheliei dupa Ioan 8, 32, a fost rostita chiar de Iisus Hristos. Nu este extraordinar ca ideea care prin lucrarea Europei Libere a dislocat, rasturnat si distrus comunismul reprezinta una din cele mai pretioase mosteniri ale crestinismului universal?

Balogh Béla mesternek egyébként van saját honlapja. Csak egy gyöngyszem a sok közül:

"...megfontolandó, hogy a test halála utáni élet valamint a test születése előtti élet az, amire a különböző kutatási területekről származó eredményösszesítés után esély van, és szó nem lehet arról, hogy az élettapasztalatunk, a gondolataink, az érzéseink és az emlékeink bármiféle károsodást is szenvednének a test halálának beálltával.

Mindezt természetesen nagyon sok tudósnak és kutatónak kellene átvizsgálnia, és ellenőrizni, hogy egyáltalán lehetségesnek tartják-e."

Nem tartják lehetségesnek.

A marosvásárhelyi Népújság egy régi, tavaly februári számára tévedtem :) , s érdeklődéssel olvastam ezt a cikket egy könyvbemutatóról. Balogh Béla "A végső valóság" cimü könyvéről van szó, melyről több cikk jelent meg a kolozsvári Szabadságban. Hogy mért térek vissza állandóan ehhez a témához? Azért, mert kiváló példának tartom arra, hogy az otthoni értelmiség nagy része mennyire képtelen megitélni, hogy egy könyv vagy szöveg nagy szakértelemmel megirtnak és izgalmas újdonságokat taglalónak tekinthető-e, vagy pedig nem egyéb, mint egy a sok értelmetlen paranormális handabanda közül. (Akinek nem inge, ne vegye magára). Egy értelmes középiskolás is hamar rájöhet arra, hogy Balogh Béla könyve egyértelmüen az utóbbi kategóriába tartozik (erről többek között itt, itt és itt is lehet olvasnivlót találni).

A szerzőt Illyés Kinga szinmüvésznő mutatta be, s a cikk szerzője, Lokodi Imre szerint, az érdeklődés nagyobb volt, mint a vásárhelyi Diakóniai Ház bármely más rendezvényén. Azt is megtudhatjuk, hogy a könyv "statikai szerkezet, amire még nagyon sok kutatást lehet építeni." Valamint: "A halál utáni, valamint a születés elôtti élet lehetôsége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerûség."

Yeah, right.

Olvasom a Mindentudás Egyeteme honlapján, hogy ez a "a hazai tudományos ismeretterjesztés talán legmerészebb vállalkozása", valamint azt, hogy "a magyar tudomány legjobb képviselői tartanak előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb közérdekű kérdéseiről és vitatják meg ezeket a hallgatósággal". Kiváló ötlet és kezdeményezés, jó honlap, sok jó előadás. Azt azonban nem értem, hogy mért kell tudományos ismeretterjesztésnek nevezni az ilyesmit:

"Isten a maga képmására teremtette az embert, avégre, hogy Teremtőjével boldog életközösségben, szeretet-közösségben éljen." - mondja előadásában Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Kerületének püspöke itt.

Tudom, persze, hogy a magyar "tudomány" szó nem egészen egyezik azzal, amit az angol "science" alatt értenek. Talán történelmi okai vannak, hogy magyar nyelvterületen tudománynak számit minden, ami alapos bibliográfiai utánajárást igényel. Magyarán, ha valaki elolvas két könyvet ugyanarról a témáról, és ir egy cikket belőle valamelyik humán profilú lapban, akkor az már tudomány. Igy fordulhat elő az, hogy létezik "irodalomtudomány", de olyan nincs, hogy "literature science". Az angol "science" szó egyértelmüen csak természettudományt jelent, és a tudományos ismeretterjesztés (popular science) fogalomkörébe a fentihez hasonló prédikációk semmiképp sem tartoznak bele.

First post on this blog, on a rainy Saturday. (It tends to rain on weekends over here).

Bought a few days ago the new issue of Skeptic. It has a chapter in it from the new book by Simon Conway Morris (Life's Solution : Inevitable Humans in a Lonely Universe). Quite disappointing: "...at some point and somehow, given that evolution has produced a sentient species with a sense of purpose, it is reasonable to take the claims of theology seriously". Or: "In essence, we can ask ourselves what salient facts of evolution are congruent with a Creation."

Luckily, a good review follows by Donald Prothero that summarizes the issue very well: "Well written trade science books are a vanishing breed, marketed to smaller and smaller audiences who are easily suckered into reading and believing pseudoscientific babble and religious tracts masquerading as science. What a pity that such a distinguished scientist as Conway Morris (who has produced much excellent science in the past) falls into the latter trap with this book."