Paprika Balkanicus

Néhány héttel ezelőtt Londonban kellett néhány órát töltenem, s mit tehet jobbat ilyenkor az ember (bár meg kell adni, hogy az első osztályú repülőtéri váróteremben lelhető Sauvignon Blanc fajták ingyenes kóstolgatása is elég vonzó tevékenységnek tűnik), szóval, mit tehet jobbat, mint egy kis sétát a belvárosban. A magamfajta extrém science-centrikus személynek persze az első dolog , ami eszébe jut (a Sauvignon Blanc után), az a Newton és Darwin sírja a Westminster Abbey-ben. Utoljára 15 évvel ezelőtt jártam arrafele, és akkoriban még csak sarjadzott bennem a felismerés, hogy milyen izgalmas dolgokra jöttek rá mindketten, úgyhogy jobban érdekeltek a megszokott londoni turista-attrakciók és a fényképezőgépek. [A Sauvignon Blanc is kevésbé izgatott akkoriban.]

A Westminster Abbey azonban zárva van vasárnap; a hozzá tartozó, vasárnap is nyitva tartó boltban pedig csak egyházi dolgokat forgalmaznak, melyek kevésbé érdekelnek, mint a tavalyi krikett- és curling-világbajnokság eredményei. Sehol semmi nyoma Darwinnak vagy Newtonnak. Sauvignon Blancról nem is beszélve.

Mérgemben a Covent Garden felé fordultam, ahol nagy meglepetésemre valami ismerősen szóló zene fogadott. Az a fajta zene, amitől minden keleteurópai felizgul, hogy Dénes Pistát idézzem. Az a fajta, amiről nem igazán tudod eldönteni, hogy román-e, magyar-e, valami szláv erőlködés, vagy leginkább a klezmerre emlékeztet. Magyarán egész jól hangzott, és szemmel láthatólag nemcsak a keleteurópaiak élvezték, hanem a britek és mindenféle turisták is. Paprika Balkanicus-nak hívták a csoportot, egy szerb, egy román, és egy szlovén tag muzsikál benne. És egész jól, meg kell mondanom.


Fura egy élmény volt, Texasból jövet, Afrikába menet, egy kis Kelet-Európa, a Covent Gardenben.

Utána még jobban tudtam értékelni a Sauvignon Blanc-ot a repülőtéren.